Gazdaság
Food express: A legkisebb fiú története
Ez az írás egy olyan sikeres, hazai családi vállalkozásról szól, amely talán bárkié lehetne, ha történetesen van egy olyan fia, mint e történet mozgatója. Persze az is kiderül belőle, hogy azért a dolgokat nem lehet a véletlenre bízni, hogy innováció nélkül nem megy, és hogy ha nő egy vállalkozás, hozzá kell igazítani a szervezetet. És még sok egyéb is…
Az önellenőrzés szabályai
Hogyan helyesbítheti adóját az adózó? Nem egyszer előfordul, hogy az adózó – legyen szó magánszemélyről vagy gazdálkodó szervezetről – beadja az adóbevallását az adóhatóságnak, s időközben olyan információk birtokába kerül, amelyek miatt módosul az adókötelezettsége. Ilyenkor önellenőrzéssel érdemes kijavítani a hibát, mert ez jóval kevesebbe kerül, mintha az adóhatóság tárja fel a hibát.
PHARE-támogatás a közlekedésnek
Hatszázmillió forint értékű PHARE-támogatás felhasználásra írt alá szerződést a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium gesztorságával az angol Motor Vehicle Inspectorate és magyar társszerve, a Közlekedési Főfelügyelet kedden Budapesten - jelentette be szerdán salgótarjáni sajtótájékoztatóján a főfelügyelet főigazgatója.
Családbarát munkahely pályázat
Az idén harmadik alkalommal meghirdetett Családbarát Munkahely-díjra március 29-ig pályázhatnak az érdeklődők a Szociális és Családügyi Minisztériumnál - tájékoztatta a tárca sajtóirodája közleményben az MTI-t. Az ismertetés szerint külön kategóriában pályázhatnak a kis-, közép- és nagyvállalatok, valamint a költségvetési szervek és alapítványok.
Tovább erősödött a szövetkezeti bankszektor
Az előzetes adatok alapján az integrált takarékszövetkezetek 2001. december 31-i mérlegfőösszege 20,8 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Ez az emelkedés összevetve a korábbi mérlegfőösszeg növekedésével kiugróan magas, reálértéken meghaladja a 10 százalékot.
Májustól kamattámogatott hitelkártya
Májustól egymillió forint összegű, könnyen felvehető, kamattámogatott hitelt vehetnek fel a kis- és középvállalkozások a kormány február 5-i ülésén hozott döntés szerint
606 milliárd az egészségügynek
A kormány elfogadta az egészségügyi ellátórendszer konszolidációs programját, amelynek megvalósítása négy év alatt 606,8 milliárd forint befektetését igényli - közölte a február 5-i kormányszóvivői tájékoztatón megjelent Mikola István egészségügyi miniszter.
Befektetési szokások külföldön
Nyugat-Európában sokkal inkább elterjedt a befektetés, mint akár nálunk, Csehországban vagy Lengyelországban - többek között ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet 2001 őszi, „Befektetési barométer” című felmérése, a háztartások pénzügyi döntéshozóit fontos szempontok szerint reprezentáló 1000 fő személyes megkérdezése alapján.
Háztartások pénzügyei (GfK felmérés)
A magyar háztartások egyötöde tudott pénzt félre tenni az elmúlt tizenkét hónapban. A többség ugyanannyit keresett, mint amennyit költött, s így nem jutott takarékoskodásra. Egynegyed rész kiadásai meghaladták a bevételeit, és emiatt csökkentenie kellett a megtakarításokat. Többek között ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet 2001 őszi, „Befektetési barométer” című felmérése, a háztartások pénzügyi döntéshozóit fontos szempontok szerint reprezentáló 1000 fő személyes megkérdezése alapján.
4,1 százalékos ipari termelési növekmény
Előzetes adatok alapján, 2001-ben az ipari termelés volumene 4,1%-kal volt magasabb, mint 2000-ben - tette közzé a KSH. A végleges adatokat febráur 14-én publikálják.
Két és fél pillér
Sikerül-e visszacsalogatnia a kormánynak a társadalombiztosítóhoz azokat, akik 1998 után a magánnyugdíjpénztárakat választották? Sikerül-e lebeszélnie az újonnan munkába állókat, hogy magánpénztárt is válasszanak? S mivel jár mindez az immár állami garancia nélkül működő nyugdíjpénztárak számára? S nem utolsósorban: mit hoz mindez a jövő nyugdíjasainak?
Rekordévet zárt az MKB
2001. a bankszektor egészét tekintve is sikeres év volt, ezen belül azonban kevés pénzintézet zárt valóban rekord évet. A Magyar Külkereskedelmi Bank azt tette 15,1 millió forintos adózás előtti eredményt elérésével, ami közel 62 százalékos emelkedést jelent a megelőző évben teljesítetthez képest.
Újabb jelentős iparingatlan- és raktárberuházások várhatók
A fejlesztések eredményeként idén tovább nő az ún. vegyes funkciójú üzleti parkok területkínálata, a hasonló beruházások helyszínei pedig folyamatosan áttevődnek a városközponttól kijjebb eső, autópályákat körülvevő területekre. Az építési kedv növekedésével az év végéig mintegy 120 ezer négyzetméter újabb ilyen létesítményt adnak át, ám az erősödő kínálat ellenére sem várható a bérleti díjak középtávú jelentős mérséklődése. – derül ki a DTZ Hungary Kft. január végén közzétett piacelemzéséből.
A környezetvédelmi ipar tavalyi forgalma
A magyar környezetvédelmi ipar 2001-ben 120-130 milliárd forint árbevételt ért el a megelőző évi mintegy 100 milliárd forinthoz képest - nyilatkozta Székely Anna, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének ügyvezetője az MTI-nek.
Kutatóintézetek makrogazdasági prognózisai
Kutatóintézetek - Ecostat(E), Pénzügykutató(P), Kopint-Datorg(K), GKI(G) - makrogazdasági prognózisai a 2002. február 3-án aktualizált adatok szerint:
Tovább csökkentek a kamatok
A vállalati betéti és hitelkamatok, valamint a lakossági betéti kamatok csökkentek 2001 decemberében, miközben a piaci feltételű ingatlanhitelek kivételével a lakossági hitelek kamatai emelkedtek - derül ki a Magyar Nemzeti Bank hétfői közleményéből.
Dohányzószobák a nagyobb vállalatoknál
A munkahelyi dohányzás feltételei az 1999-ben életbe léptetett idevonatkozó törvények alapján szigorú keretek közé szorultak. A nemdohányzók védelmében alkotott törvény ugyanis előírja, hogy a dohányzók csak a dohányzás céljából elkülönített helyiségekben gyújthatnak rá. A British American Tobacco Hungary magyarországi kezdeményezéseként olyan igényes berendezésű, légtisztító rendszerrel ellátott dohányzószobák kialakítását kezdte meg első lépésben a Budapesten működő nagyobb vállalatoknál, amelyek a törvény előírásainak minden szempontból megfelelnek.
A GKI Gazdaságkutató Rt. prognózisa a magyar nemzetgazdaság 2001. évi folyamatairól
A GKI Rt.-nek a K&H Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint idén az első félévben folytatódnak a 2001. II. félévi tendenciák. Így tovább csökken a gazdaság - különösen az ipar és az export - növekedése, emelkedik a fogyasztás, érezhetően mérséklődik az infláció. A II. félévben viszont lassan megkezdődik a fellendülés, a nyári - már bejelentett áremelések - hatására megtorpan az árcsökkenés. Emellett az I. félévinél mérsékeltebben emelkedik a fogyasztás, viszont erőteljesebben a beruházás. A külső egyensúly a rendkívül kedvező 2001. évi helyzethez viszonyítva romlik.
Csak kevesen e-bankolnak – OFE felmérés
Bár a megkérdezettek többsége elégedett a bankok ügyfélszolgálati munkájával, még mindig sokan panaszkodnak a magas költségekre és a hosszú várakozási időre. Ugyanakkor a telefonos, vagy internetes ügyintézés lehetőségét a megkérdezettek elenyésző hányada használja ki.
Ötven százalékos EU-agrártámogatás
Az Európai Unió agrárgazdálkodóinak jutó támogatások feléhez juthatnának hozzá a magyar agrárgazdálkodók az EU-csatlakozást követően az Európai Bizottság alakulófélben lévő álláspontja szerint - közölte Szőke Gyula, az Agrárintervenciós Központ elnökhelyettese a cégvezetők klubjának január 31-i konferenciáján Budapesten.
Rt.-vé alakult BÉT
A Budapesti Értéktőzsde részvénytársasággá alakulásának fordulónapja január 31-e. Ezt az időpontot tűzte ki a BÉT január 8-i rendkívüli közgyűlése, miután egyhangúlag jóváhagyta az átalakulási szándékot. Január 31-re a BÉT új vagyonmérleget készíttet. A januári közgyűlés döntött arról is, hogy a Keler Rt-ben meglévő BÉT-vagyonhányad értékét független könyvvizsgáló mérje fel.
Javult a jövedelempozíció
Javult a jövedelempozíció a gazdasági növekedés hatására a középső jövedelmi kategóriákban az utóbbi években, ám a magyar társadalom legjobban, illetve legrosszabbul keresői közötti jövedelemkülönbség nem változott - állapítja meg a Tárki Társadalomkutatási Intézet Rt. tíz évet átfogó háztartás-monitor vizsgálata.
Optimistán az EU-ról – GfK Piackutató Intézet felmérése
Egyre többen támogatják hazánk uniós csatlakozását – derült ki a GfK tavaly októberben készített közvélemény kutatásából. A másodízben elvégzett szimpátiavizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a csatlakozás időpontjának közeledtével, csökken a bizonytalanok aránya, és nő a támogatók köre.
Óvatos bizakodás
A pesszimista és optimista megközelítésű értékelések lehetnek ugyan különbözőek, abban azonban megegyeznek, hogy idén az első félévben még nem javul a világpiaci helyzet, vagyis éves szinten legkorábban 2003-ban lehetséges csak számottevő növekedés. A magyar gazdaság fejlődése is némileg lassul, ám a feléledő uniós piac révén 2003-ban ismét lendületet kaphat.
GKI: lassuló gazdasági növekedés 2002-ben
A GKI Gazdaságkutató Rt. szerint az idén a világgazdasági dekonjunktúra hatására a magyar gazdaság növekedése lelassulhat, az intézet 2002-re 3,5 százalékos GDP-növekedést prognosztizál - mondta Hegedűs Miklós ügyvezető igazgató egy konferencián január végén, Budapesten. A GKI szerint tavaly 3,8 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP).
Járai szerint 5-5,5 százalékos infláció lesz
Járai Zsigmond szerint idén az éves átlagos infláció 5-5,5 százalék lesz. Az MNB elnöke az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában január 29-én úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi információk alapján 5,2 százalékot mondana a pénzromlás éves ütemére 2002-ben. Decembere az éves infláció 4,5 százalékra csökken.
Meghirdették a Magyar Termék Nagydíj pályázatát
A hazai és nemzetközi piacon versenyképes, kiemelkedő minőségű magyar termékek előállításának ösztönzésére és piacra jutásának elősegítésére 2002-ben is meghirdetik a Magyar Termék Nagydíj pályázatot - közölte Kiss Károlyné, az Industord Bt. ügyvezetője szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
2001. évi szja-bevallás (fontos tudnivalók!)
Az önadózást választó magánszemélyeknek az szja-bevallás kitöltéséhez szükséges minden dokumentumot január 31-ig meg kellett kapniuk, így a tavaly szerzett jövedelmeiről az összesített igazolásokat. Ezen időpontig hozzá kellett jutni a különböző adókedvezményekre jogosító igazolásokhoz is, amelyek alapján a kedvezmények érvényesíthetők az adóbevallásban.
A WTC elleni merénylet gazdasági hatása
Az amerikai gazdaság 2003-ig 639 milliárd dollár jövedelem kiesést és közel 2 millió munkahely elvesztését könyvelheti el a szeptember 11-én Manhattan szívében lévő World Trade Center ellen elkövetett terrortámadás közvetlen eredményeként – írja a Reuters egy a New York állam szenátusának készített jelentés alapján.
A Postabank tulajdonosop szerkezete
A Postabank és Takarékpénztár Rt.-ben a magyar állam tulajdona 99,896 százalék, magánszemélyek és egyéb kisbefektetők összesen 1 063 darab részvénnyel rendelkeznek, ami 0,104 százalékos részesedésnek felel meg - közölte a Postabank a Magyar Tőkepiacban január 29-én.
HVB hitelkeret KKV-ék finanszírozására
A HVB Bank Hungary Rt. 60 millió euró összegű hitelkeret megállapodást írt alá a Kreditanstalt für Wiederafbau, Frankfurt am Main ("KfW") bankkal. A kedvezményes kamatozású hitel kis- és középvállalkozások beruházásainak, önkormányzati infrastrukturális projektek, környezetvédelmi beruházások és lakásépítés finanszírozására használható fel.
Fizetésképtelenné vált háztartások
Úgy tűnik, hogy a vásárlók óvatosabban kezelik hitelkártya adósságaikat, ami valószínűleg nem nő tovább addig, amíg a gazdaság újra fel nem éled – írja a BusinessWeek.
Apró az aprókért – cégek felhívása
. Az UNICEF most olyan lehetőséget kínál, amivel hasznosítható a vállalatoknál hivatalos utazások révén felhalmozott aprópénz is, mégpedig úgy, hogy a vállalatok befizetésüket adóalap csökkentő tételként érvényesíthetik.
64,1 százalékos foglalkoztatottság
2001. október–december hónapokban a munkanélküliségi ráta 0,4 százalék-ponttal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában.
A KSH 2001/11. összefoglaló értékelése
A világméretű dekonjunktúra novemberben tovább mélyült. Az ipari termelés és a külkereskedelem novemberi adatai azt mutatják, hogy a gazdaságilag fejlett térségekhez tartozó országokban már nem a növekedési ütem mérséklődése, hanem a termelés csökkenése, illetve a külkereskedelem szűkülése vált jellemzővé. Azokban az országokban, ahol a visszaesés már korábban elkezdődött, novemberben nagyobb lett a mértéke.
Nyilatkozat a negyedéves áfa-bevallásról
Azok a kisebb vállalkozások, amelyek az áfa-törvény szerint éves áfa-bevallásra kötelezettek, dönthetnek úgy is, hogy inkább negyedévente tesznek eleget ezen kötelezettségüknek. Ennek csupán annyi a feltétele, hogy erről nyilatkozniuk kell az adóhatóságnak.
Nyugdíjpénztári változások 2002-ben
Az elmúlt időszakban több olyan jogszabályváltozás látott napvilágot, amelyek jelentősen módosították a nyugdíjpénztárak helyzetét, perspektíváját. A szerző az MKB Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatójaként saját tapasztalatai alapján foglalja össze a változásokat és azok hatásait a nyugdíjpénztárak piacára.
A nagyberuházásokat be kell jelenteni az APEH-hoz
Alig néhány napja van a beruházási kedvezményt már élvezőknek és a tavaly nagyberuházást megkezdőknek arra, hogy a beruházásuk legfontosabb adatait még határidőben bejelentsék az adóhatósághoz. A törvényi kötelezettség pontos betartása az adózók érdeke – hangsúlyozta Répássy Csaba, az Ernst&Young Kft adópartnere.
Az iparűzési adóalap-megosztás
Nincsenek könnyű helyzetben a több településen is tevékenységet végző vállalkozások, amikor igyekeznek tavalyi iparűzési adóalapjukat megosztani az egyes önkormányzatok között. A csaknem végrehajthatatlan szabályok miatt az Ernst&Young adószakértője úgy véli, hogy célszerű lenne módosítani az előírásokon.