Gazdaság


Ötezer forinttal több jut egy családnak

Ötezer forinttal több jut egy családnak 

A kormány által tervezett januári áfa-csökkentés egy átlag család esetében havi ötezer forint megtakarítást jelent - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy pénteki megbeszélés után.
A növekedés motorja az állami beruházás

A növekedés motorja az állami beruházás 

Belföldön javuló értékesítéssel számol a nagyvállalatok 29 százaléka, és stabilitást vár minden második vállalat - derül ki az Ecostat "TOP-100 konjunktúra-indexéből", mely amúgy érdemi javulásról nem tanúskodik.
A Mol ezentúl titkolja

A Mol ezentúl titkolja 

Az olajcég szerint nyáron még 275 forintra is nőhet a benzin ára, ők viszont ezentúl nem jelentik be előre az áremelkedést, a versenyhelyzetre hivatkozva.

Gyurcsány: év végén jó lesz 

Gyurcsány szerint év végén mindig megugranak az állam bevételei, így tartani lehet a 3,6 százalékra tervezett hiányt. Különben is, a rendszerváltás óta csak kétszer volt alacsonyabb a deficit ennél.
Állásváltó tervek a vakáció után

Állásváltó tervek a vakáció után 

A munkáltatók számára az egyik legveszélyesebb időszak, mikor az alkalmazottak közül sokan megvalósítják a felmondásra vonatkozó terveiket, a nyári szünetet követő pár hét.
Egymilliárd euró érkezett az első negyedévben

Egymilliárd euró érkezett az első negyedévben 

Az 1990 óta Magyarországra érkezett külföldi közvetlen tőkebefektetések állománya 2005 első negyedévének végén meghaladta az 50 milliárd eurót, egy főre eső magyarországi működőtőke-állomány változatlanul a legmagasabb a kelet-közép-európai térségben.
Hosszabb parkolás és türelmi idő

Hosszabb parkolás és türelmi idő 

Július 1-jétől lép életbe a 12 éves parkolási rendeletet felváltó új szabályozás, amelytől a városvezetés átláthatóbb és jobb parkolási rendszert, továbbá tisztább és rendezettebb Budapestet remél.
Szárnyal az export

Szárnyal az export 

Az év első négy hónapjában az export 15,2 milliárd dollárt tett ki, ez pedig 12 százalékkal több a tavalyinál. Az import kevesebb, mint 6 százalékkal nőtt, így a külkereskedelmi hiány a felére olvadt.
Magyar árak, magyar színvonal?

Magyar árak, magyar színvonal? 

Ez elmúlt évtizedben a turisztikai szakemberek a külföldi turisták megcsappanásáról beszéltek, majd később arról, hogy a belföldi turizmusnak köszönhetően megmenekülhet a "magyar tenger".

Informatika a lakásmaffia ellen? 

Szeptembertől magunk ellenőrizhetjük, hogy ingatlanunk tulajdoni lapján nem történt-e illetéktelen változás. Online szolgáltatás a lakásmaffia ellen, majd később SMS-t is kaphatunk.

Ötmilliárdos hűtőgépgyár-bővítés 

Az Electrolux 20 millió eurós gyárbővítésre vonatkozó döntését 2005. júniusában hozta meg, a kombinált alulfagyasztós hűtők iránt megnövekedett keresletnek köszönhetően.

Hogy harcoljunk a maximális kezdőfizetésért II. 

Milyen trükkökkel lehet kiharcolni a cég által ajánlottnál magasabb fizetést? Jó néven veszi a leendő munkaadó az alkudozást? Hányadik ajánlatot érdemes elfogadni? A Pályacsúcs Magazin cikkében Juhos Andrea karrier-tanácsadó ad tippeket a bértárgyalás sikeressé tételéhez.

Demszky: a megtakarítás akár 80 ezer is lehet az egyesített bérlettel 

A drágább lesz olcsóbb szeptember elsejétől azáltal, hogy a BKV, a MÁV és a Volánbusz járműveire - a kormány, a fővárosi és a Pest megyei Közgyűlés szerződése értelmében - érvényes egyesített bérlet váltható.

Sok év után itt az egységes bérlet 

Az új bérlet 10 százalékkal drágább, ám a budapesti helyi utazások során a BKV, a MÁV és a VOLÁNBUSZ járműveinek közös használata válik lehetővé vele.

Kuncze: győzelem, 1990-2005, Veres: tudjuk, de nem mondjuk! 

Saját politikai sikerének is gondolja az SZDSZ az adók bejelentett csökkentését, s reméli a folytatást: az elosztó rendszerek mielőbbi reformját. A pénzügyminiszter pedig felvette a kesztyűt, kijelentve, a Fidesz változtatott többször az adókon, nem a mostani koalíció.

Nem lesz a kereskedők haszna 

A kormányfő szerint az áfa 5 százalékpontos csökkenése után a fogyasztóvédelem figyelni fog arra, hogy ne a kereskedőknél maradjon a különbözet.

Kényszer vagy függetlenség? 

Ha nem az idén, hát jövőre kezdik szigorúbban ellenőrizni azokat, akik vállalkozói szerződéssel dolgoznak, lényegében egyetlen helyre. A valódi megoldás természetesen nem az újabb és újabb moratórium, hanem például németországi mintára az önfoglalkoztatói státus bevezetése lenne.

Százmilliárdok öt év alatt az államtól 

A miniszterelnök hétfői bejelentése szerint januártól 25-ről 20 százalékra csökken a felső áfakulcs, szélesednak az szja-sávok és lesz luxusadó (fél százalék) a 100 millió forintnál értékesebb ingatlanokra. A többi változás 2007-ben és 2008-ban indul. Ha akkor még szocialista-szabad demokrata kormány vezeti az országot.

Gyurcsányi adóreform öt év alatt? 

"A következő öt évre átfogó, valamennyi adónemet érintő, alapirányát tekintve az adóterheket és a járulékterheket csökkentő, a gazdaság versenyképességét és a társadalmi igazságosság növelését egyaránt szolgáló adóreformot fogunk elindítani"

Hogy harcoljunk a maximális kezdőfizetésért I. 

A kiválasztás mely szakaszában érdemes feltenni a bérezést érintő kérdéseket? Milyen trükkökkel lehet kiharcolni a cég által ajánlottnál magasabb fizetést? Jó néven veszi a leendő munkaadó az alkudozást? Hányadik ajánlatot érdemes elfogadni? A Jobpilot Pályacsúcs Magazinjának cikkében Juhos Andrea karrier-tanácsadó ad tippeket a bértárgyalás sikeressé tételéhez.

7 százalékkal nőtt a kiskereskedelem 

Az előző év azonos hónapjához képest a kiskereskedelmi forgalom áprilisban, kiigazítások nélkül 3,3%-kal, naptárhatással kiigazítva 7,3%-kal emelkedett. A kétféle index közötti jelentős eltérést főként az okozta, hogy az idén márciusra, míg 2004-ben nagyrészt áprilisra estek a húsvéti vásárlások.

A kiigazítás éve lehet 2006? 

"A magyar gazdaság motorja pörög vagy pöfög?" című, négyszereplős ankétot szervezett az MSZP. A házigazda Szekeres Imre mellett Petschnig Mária Zita, Belyó Pál és Vértes András vállalkozott a jövőlatolgatásra

Személyi változások a rEVOLUTION Software-nél 

Az ügyviteli szoftverpiac domináns szereplőjeként számon tartott rEVOLUTION Software új pozíció létrehozásával kívánja megvalósítani a cég marketing- és kereskedelmi tevékenységének összehangolását.

Több mint 300 ezren tengődnek munka nélkül 

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a 2005. március-májusi időszakban a foglalkoztatottak száma 3,886 millió, a munkanélkülieké 303 ezer volt, ami 7,2 százalékos munkanélküliségi rátát jelent.

Jövőre nem lesz választási költségvetés 

Az idei első negyedévi 2,9 százalékos növekedéshez az éves prognózist 3,5 százalékban jelölik meg az Ecostat szakértői és nem számolnak a jövő évet jellemző választási költségvetéssel - derült ki az intézet közzétett előrejelzéséből.

Visegrádi küzdelem egymilliárd euróért 

A Philips jó eséllyel Lengyelországban építi fel új gyárát. Az egymilliárd eurós beruházásért a lengyelek szomszédaikkal - csehekkel, magyarokkal, szlovákokkal versengenek - mondta a lengyel kormányfő.

Az elfelejtett Dunakanyar 

A Dunakanyar egykor zsongó ingatlanpiaca tavaly és idén is csendes. A külföldiek 4-5 éve elkerülik a térséget, és a befektetők is más irányt vettek. Pihenni vágyó hazai turista ugyan számos van, ám kiadó ház, nyaraló csak kevés akad: így ők kénytelenek a panziók kínálata közül választani.

Ausztria, te drága 

Sokaknak Ausztria hallatán elsőre Bécs (esetleg a Pandorfi outlet) vagy épp az Alpok havas lankái villannak be, ennek ellenére ez az ország nem csak a téli sportok szerelmeseinek kedvelt célpontja. "Sógoréknál" nyáron is számos lehetőség csábítja a vendégeket, hiszen az Alpok lejtői és csúcsai nem csak sílécről nyújtanak felejthetetlen élményeket.

Angol nyelvű interjú: dupla kihívás 

Tárgyalás és vizsgázás angolul: sokak számára hatalmas kihívást jelentenek az ilyen alkalmak. A Jobpilot Pályacsúcs magazinjának cikke szerint a felmérések szerint tudásunknak maximum 80 százalékát tudjuk visszaadni idegen nyelven.

Nem lesz több Kaya Ibrahim? 

Ezentúl nehezebb lesz köztartozásokkal és egyéb adósságokkal terhelt céget vagy tulajdoni hányadot hajléktalanoknak vagy ismeretlen helyen tartózkodóknak eladni.

Az új Outsourcing Szövetség helyet kér a nemzeti fejlesztési tervben 

Hivatalosan is megkezdte működését a Magyar Outsourcing Szövetség, ígérve, hogy tevékenységükkel jócskán túllépik az IT-cégek jelentette kört. Célkeresztjükben pedig a kisvállalatok lesznek.

Személyre szabva 

Jelentősen növekszik a private banking-ügyfelek száma, s az általuk a pénzintézetekre bízott vagyon nagysága egy év alatt a másfélszeresére nőtt. A szolgáltatás keretében elérhető lehetőségek tárháza azonban pénzintézetenként igencsak eltérő.

Áfa vagy a jövedelemadó? 

Az szocialisták 150 milliárd forint költségvetési bevételkiesést vállalnának, vélhetően az áfában. Az SZDSZ viszont az személyi jövedelemadó területén szeretne radikális lépést.

Miskolcra vándorolnak a közgazdászok 

A makacs egyensúlytalanság, a nagy elosztórendszerek reformjának elhúzódása megkerülhetetlenné teszi a kérdést: mit kell tennünk azért, hogy gazdasági fejlődésünk hosszabb távon is fenntartható legyen? A választ negyvenharmadik nekifutásra is megadják a vándorgyűlésező közgazdászok.

Versenyhivatali akció biztosítók és kereskedők ellen 

A Gazdasági Versenyhivatal június 20-án előzetes bejelentés nélküli helyszíni szemlét és versenyfelügyeleti eljárást indított a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége, az Allianz Hungária, a Generali-Providencia, a Magyar Opelkereskedők, a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft. és a Porsche Biztosítási Alkusz ellen.

A hőskorszak vége 

Több ezren végeznek hazánkban pályázatírási tevékenységet a folyamatosan bővülő uniós és hazai forrásokkal létrejövő lehetőségeknek köszönhetően. A megrendelők azonban már nem elégednek meg egy kitöltött formanyomtatvánnyal. Létrejöttek tehát a teljes körű ügyintézést végző pályázati tanácsadó cégek.

A beszállítótól lopták el 40 millió kártya adatát 

A Mastercard szerint alvállalkozójától szerezték meg 13,9 millió kártya adatait. A Visa Europe szerint 800 ezer plasztikalapjuk is érintett.

Kapolyi tervei kormányszintre emelkedtek 

Kapolyi László akadémikusnak valóra válhatnak azok a tervei, amelyek a Tisza vízgyűjtő területén építendő víztározó és áramtermelő rendszerről szólnak, illetve mérsékelhetik az árvízveszélyt.

KKV-k, irány az internet! 

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium meghirdette a mikro- és kisvállalkozások Interneten való megjelenésének támogatására vonatkozó pályázati felhívást.

Az EU-csatlakozás a színlelt szerződéseket szaporítja 

A megbízási szerződéssel ki lehet zárni a munkajognak többek között a munkaidőt, a munkabért, a túlmunkát, a felmondást szabályozó rendelkezéseit.

Már csak hét százalék az alapkamat 

A Monetáris Tanács a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve hétfői ülésén 7,25-ről 7,00 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatlábat. Az inflációs kilátások továbbra is kedvezőek.

Budapest a csúcson 

Nem az egy autóra jutó kátyúk érdemelték ki a magyar főváros első helyét: a világ 144 nagyvárosa közül Budapest a 25., egyben a legdrágább város az új EU-tagok fővárosai közül. Az összesített rangsort idén is Tokió vezeti, utána Osaka és Moszka következik.

A PP ajánlja: Nagy PR-könyv 

A magyar szerzők által jegyzett Nagy PR-könyv kézikönyv, de egyszerű szerkezetével és rövid, tömör szövegeivel hasznos olvasnivaló annak is, aki nem vizsgázni akar, hanem "csupán" bővíteni tudását a kommunikációs szakma rejtelmeiben.

Épülnek az autópályák! 

Az építőipari termelés volumene 2005 áprilisában 20,2 százalékkal nőtt 2004 áprilisához képest. A növekedés továbbra is elsősorban út- és autópálya-építési munkáknak köszönhető.

Megyénként mások a hiányszakmák 

Számos szellemi foglalkozással lehet ma könnyedén elhelyezkedni Magyarországon, de a legerősebb jelenlegi trend a szakmunkások hiányának erősödése.

Elvonókúrán az államháztartás 

Léket kapott és megfenekleni látszik az államháztartás hajója: a fiskális kormányzat el is von végérvényesen 125 milliárd forintot a tárcák képezte tartalékból.

Fizetni, vagy nem fizetni? 

A vállalkozók sokasága - kicsik és nagyok egyaránt - érzi úgy, számtalan pénzügyi terhe között az iparűzési adó méltánytalanul növeli meg költségvetését. Vélekedésük nem alaptalan: mértéke független a nyereségtől, kiszámítása nem szektorsemleges, ráadásul az adó valószínűleg nem is EU-konform, miután az unió áfára vonatkozó irányelvébe ütközik.

Vízerőművet is eladna Kína hazánknak 

Az útépítés, a hídépítés, a lakásépítés, az energetikai infrastruktúra, a telekommunikáció, a kőolajipar, a kohászat kínai cégei is piacot látnak maguk számára Magyarországon, illetve a térségünkben. Kínálatukat egy kiállításon mutatják be.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás

Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás 

2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat.

Adózás

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál 

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak.

Klímablog

Az ár a legnagyobb akadály: ezért nem váltanak elektromos autóra sokan

Az ár a legnagyobb akadály: ezért nem váltanak elektromos autóra sokan 

Masszív fölényben vannak a benzinesek az autóval rendelkező középkorúak táborában, hiszen 66 százalékuk ilyen meghajtású gépkocsival rendelkezik.

Infokom

AI a munkahelyeken: ki marad a végén?

AI a munkahelyeken: ki marad a végén? 

Ha a mesterséges intelligencia átveszi a kódolást, mi lesz a fejlesztőkkel?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo