Bokros visszatér?

Bokros-csomagra vágynak az MSZP-ben, az egykori pénzügyminiszter egykori pakkja azonban nem hasonlítható a maihoz, pláne, ha reformról szól.

Az MSZP kebelében működő ésszerűség és felelősség országos platform nem egyebet ajánlott vélhetően előbb a pártjának, majd a kormányfőnek, mint hogy a reformokat már 2004-ben is elindítani kész Bokros Lajos kerüljön be a kabinetbe. Az érvek között szerepelt - nem minden ok nélkül -, hogy a Horn-kormányban egy éven át pénzügyminiszter Bokros két évvel ezelőtt is kapásból nekilátott volna a nagy elosztó rendszerek átalakításához.

Érdemes megnézni, hogy mi is (nem) lenne a csomagjáról elhíresült közgazdász tennivalója. Az bizonyos, hogy a nevét viselő egykori programja már csak azért sem szükségeltetik, mert azt akkoriban - évekig tartó kedvező hozadékkal - megvalósította. De akkor miért fenyegettek az elmúlt hetekben is azzal, hogy jön a Bokros-csomag? Bizonyára politikai okokból riogatták az embereket. Pedig érdemes különbséget vonni, miről is szólt az 1995-ös és miről a 2006-os megszorító, kiigazító gazdaságpolitika. Mint azt ma már szinte mindenki fújja, az Új egyensúly nevet viselő csomag számos adóintézkedéssel "nyitott". Az áfa-emelésbe már belekezdtünk, esedékes a jövedéki adó, az eva-emelés, megkapjuk a kamat- és az árfolyamnyereség-adót, a szolidaritási adót. Eltörlendők az adókedvezmények, drágul a tb-járulék, nem különben a gáz és a villamos áram. Már javában tart a létszámleépítés a közszférában, az államigazgatásban.

Vajon ilyen volt a Bokros-csomag is? Nem, mivel akkor merőben másként kellett jövedelmeket megfogni, átcsoportosítani, elinflálni. Az 1995-ös tavaszi nyitány a forintleértékelésben öltött testet és jókora vámpótlék kivetésében. Akkor még az uniónak nem voltunk tagjai, jóval több cikket kellett, lehetett megdrágítani, de volt kivétel is, mégpedig az energiahordozó. Komoly bérkorlátokat léptetett érvénybe az akkori kormányzat, továbbá a családi pótlékot a jövedelemhez kapcsolta, s a gyermekgondozási díjat leállította. Igaz, adott viszont célirányos gyermekgondozási és anyasági támogatást. Két "tétel" vezetett komoly háborgáshoz, a fogorvosi ellátás ingyenességének a megszüntetése és a tandíj bevezetése az egyetemeken, főiskolákon. A Bokros-csomag a forintleértékelés után bevezette a csúszó leértékelést. A Bokros-csomag szenvedte el a legnagyobb pofont az Alkotmánybíróságtól, ugyanis a szociális megszorításokat részbe megszüntették.

A két csomag - és a két "feladat" - nagyon nem egyforma. A mostani megszorítások "előzménye", hogy jóval inkább van honnan elvenni, a mostani reáljövedelem-csökkenés magasabb szintről következik be. Az tehát igaz, hogy bekövetkezik, de az is, hogy a reálbérek vélelmezett csökkenése nem éri el a 4 százalékot, míg 1995-ben, sőt a rákövetkező évben is bőven meghaladta a 4-4 százalékot. Akkor ráadásul a csökkenés előtt nem volt jellemző a keresetek növekedése, míg az elmúlt években nagyon jelentős bővülésnek lehettünk a tanúi.

De talán mégis az a legfontosabb, hogy az 1995 tavaszi Bokros-csomaghoz valóban súlyos válság vezetett el, 2006-ban azonban a reálgazdaság jó teljesítményét, a növekedést egyaránt elkönyvelhettük eddig. Alapvetően az államháztartást és az adósságok kell megregulázni napjainkban, mégpedig a beígért reformokkal. Alkalmasint az ésszerűség és felelősség országos platform kívánalmai szerint, Bokros Lajos segédletével, s az ex-miniszter merőben más csomagját felbontva.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo