Gazdaság
Lejárnak a vállalkozói igazolványok!
A gazdasági kamarák megszűnésével a körzetközponti feladatokat ellátó jegyzők, illetve a jegyzői feladatok ellátására létrehozott okmányirodák hatáskörébe került a vállalkozói igazolványok kiadása. Ezzel egyidejűleg megváltozott a vállalkozói igazolvány formája és adattartalma is.
3,3 százalékos GDP-növekedés?
A jelek szerint optimista a hazai piac, ugyanis a Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők ugyanis átlagosan 3,3 százalékos GDP-bővülést várnak az első negyedévre, az év egészére pedig 3,8 százalékra számítanak. Ez meghaladja a Reuters-prognózisát, amely 3,56 százalékos GDP-növekedést jelzett 2002-re. A Központi Statisztikai Hivatal pénteken hozza nyilvánosságra előzetes adatait az első három hónapról.
Stagnáló foglalkoztatottságot mutat ki a KSH
2002. február–2002. április hónapokban a munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában - tette közzé a KSH. A statisztikai adatok szerint a munkavállalási korú népesség 63,6%-a volt jelen a munkaerőpiacon 2002. február–április hónapokban.
Egy nehéz év után
A világgazdaság kereke most még lassan forog, s ez természetesen hatással volt és van az osztrák gazdaságra is, amely nem függetlenítheti magát a globális hatásoktól.
Az adórendszer átalakítása a kormányprogram szerint
Az Országgyűlés által hétfőn elfogadott kormányprogramba az adórendszer átalakításával kapcsolatos, a választásokat megelőzően tett konkrét ígéretek nem kerültek be, hanem a módosítás során követendő legfontosabb elveket rögzítették.
A PM lesz a gazdaságpolitika centruma
A gazdaságpolitika centruma az új kormány felállása után visszakerül a Pénzügyminisztériumba – hangsúlyozta László Csaba az MTI-nek, aki szerint az államháztartás hiányának első négyhavi mértéke már jóval meghaladja a normális szintet. A kijelölt pénzügyminiszter az idei költségvetést általában reálisnak tartja, de erős kételyei vannak néhány tételt illetően, így például a tekintetben, hogy a gyógyító-megelőző tevékenységre fordított költségvetési összegek valódiaknak tekinthetők-e. Hangsúlyozta: az új kormány eltökélt szándéka, hogy csökkenti az szja-kulcsokat és bevezeti az egységes vállakozási adót.
Inotai András: gyorsul az infláció az idén
A pótlólagos költségvetési bevételek eléréséhez az idén a felgyorsuló infláció alá kell szorítani a nominális kereset emelkedését - mondta Inotai András, a Világgazdasági Kutató Intézet igazgatója a Magyar Menedzser Intézet közgyűlésén kedden Budapesten.
Lakáspiaci prognózis (GKI-Wallis)
Az idei esztendő első negyedévében a lakáspiacon nem volt számottevő árnövekedés. A tendencia folytatódik, aminek eredményeként az elkövetkező 12 hónapban országosan a használt és új lakások területén 6, illetve 7%-os emelkedés várható. Az irodapiacon és az üzlethelyiségeknél továbbra is a túlkínálat dominál, az építési telkek viszont változatlanul jó hozamot jelentenek befektetőiknek: e szegmensben az eddigi 4-8% után további átlag 12,5%-os drágulásra lehet számítani. – derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. és a Wallis Ingatlan Rt. napokban közzétett, legfrissebb közös ingatlanpiaci felméréséből
Iparűzési adóbevallás: május 31-ig!
A gazdálkodó szervezeteknek május 31-ig nemcsak a társasági adóról és az osztalékadóról szóló bevallást kell eljuttatniuk az állami adóhatósághoz, hanem a helyi önkormányzatok felé is van egy fontos kötelezettségük: ezen időpontig kell(ett) elküldeniük az iparűzési adóbevallást.
Lakáspiaci prognózis
Az idei esztendő első negyedévében a lakáspiacon nem volt számottevő árnövekedés. A tendencia folytatódik, aminek eredményeként az elkövetkező 12 hónapban országosan a használt és új lakások területén 6, illetve 7%-os emelkedés várható.
A szállítási ágazat ellentmondásos eredményei
A szállítási ágazatokhoz tartozó vállalkozások 2002 I. negyedévében 9%-kal több árut szállítottak az előző év azonos időszakinál, az árutonna-kilométerben számított teljesítmény azonban 2%-kal visszaesett.
Dél-Korea
A május vége óta javában tartó labdarúgó-világbajnokság kapcsán érdemes a gazdasági kérdések iránt nem különösebben érdeklődők számára is közelebb hozni azt a távol-keleti országot, amely megmutatta, hogyan válhat egy kis ország világgazdasági nagyhatalommá. Dél-Koreának sikerült a válságból való kilábalás.
Jelzálogbanki számlavezetési tapasztalatok
Számlavezetés. Ez minden bankinformatikának az alapvetése, kikerülhetetlen alapelem. Az elmúlt tíz év tapasztalata, hogy a számlavezető, illetve a tranzakciókezelő rendszerek is fejlődnek, változnak, és a rendszerek bevezetésében is történtek technológiai váltások.
Jelentésszolgálati adatpiac kialakítása a pénzintézeteknél
Bármelyik hitelintézetnek, biztosítónak, brókercégnek vagy pénztárnák a működése során információt kell szolgáltatni, ami lehet külső vagy belső fogyasztású. Belsőleg, a belső ellenőrzés, kontrolling, illetve az információszolgáltatási terület az, ami érintett. Külső fogyasztásra pedig a különböző felügyeleti szervek használják az adatokat, így a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, az MNB, KSH, APEH és még sorolhatnám.
Tapasztalatok a bankinformatikáról (III.)
A Budapest Bank miért döntött egy outsource mellett? Mi hajtotta, mi vezérelte az ousource-ot? Miket tanultunk az ousource kapcsán, és milyen tapasztalataink vannak ezzel kapcsolatban?
Tapasztalatok a bankinformatikáról (II.)
1997-ben hozták létre a Jelzálog Bankot, az informatikát 1997 végén, egy kezemen megszámolható kollégámmal. Az volt a feladat, hogy 1998 április elejére, tehát 3 usque 4 hónap alatt működő bank jöjjön létre. Működő bank azt jelenti, hogy az összes felügyeleti és egyéb jóváhagyás és ellenőrzés után működik. A pályáztatásban a fő szempont a gyorsaság volt, és annak biztosítása, hogy ez 4 hónap alatt létre tud jönni.
Tapasztalatok a bankinformatikáról (I.)
A jelenlegi Kereskedelmi és Hitelbank tavaly július 1-jén a korábbi K&H és az ABN Amro egyesülésével jött létre. Mind a két bankról elmondható, hogy kellően heterogén infrastruktúrával rendelkezett az informatikai területen.
A külső és belső hiány növekedése folytatódni fog
A GKI Rt.-nek a K&H Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint májusban a magyar gazdaság már valószínűleg túljutott a dekonjunktúra mélypontján. Rendkívül gyorsan emelkedik a lakosság jövedelme és ezzel fogyasztása. A külső és belső hiány növekedése az év hátralévő részében folytatódni fog.
Nagysikerű plakátárverés
Nagy érdeklődés és élénk vásárlási kedv mellett rendezte meg első plakátárverését május 23-án az Artbooks Művészeti Antikvárium és Plakát Galéria. A Kelet-Európában is egyedülálló kezdeményezés Szabó Károly ötlete volt, aki már korábban is rendezett plakátkiállítást. Nyolcvan tétel szerepelt az igényes, ingyen hozzáférhető katalógusban, a legtöbbről színes vagy fekete-fehér reprodukció is készült.
Az internet és mobil banking rendszerek fejlődése
Az elmúlt 10 évben Magyarország határain belül is és a nagyvilágban is hangos volt az irodalom attól, hogy a bankfiókok szerepe megváltozik, eltűnnek, univerzális bankok lesznek, kioszkok lesznek és mindenki elektronikusan intézi majd bankügyleteit. Többé-kevésbé ez is történt. Hát eléggé többé-kevésbé. Maradjunk abban, hogy megváltozott valamennyire a bankfiókok jellege, sokkal több a tanácsadási tevékenység a tranzakciós tevékenység rovására, és az ügyfelek tranzakciós tevékenységei eltolódtak az elektronikus csatornák felé.
László Csaba: október 1-jétől adómentessé válik a minimálbér
Az új kormány tervei szerint a minimálbér már idén október 1-jétől adómentessé válik, a személyi jövedelemadó-kulcsok pedig jövőre csökkennek - mondta László Csaba kijelölt pénzügyminiszter szerdán a parlament költségvetési és pénzügyi bizottsági meghallgatásán. Jövőre az 1 millió 200 ezer forintos éves jövedelemhatárig 20 százalékról 19 százalékra csökken az szja-kulcs, később pedig 18 százalékra mérséklődik.
Járai szerint 2003 végén elérhető a 3,5 százalékos infláció
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint 2003 decemberében elérhető a 3,5 százalék körüli év végi infláció, a plusz-mínusz 1 százalékpontos sávot is beleértve. Járai Zsigmond szerdán Budapesten sajtótájékoztatón közölte: a keddi 50 bázispontos kamatemelés egyik célja az volt, hogy erősödjék a forint, ez a mostani fejlemények alapján bekövetkezett.
Tovább bővülő kiskereskedelem
A kiskereskedelmi forgalom volumene jármű- és üzemanyag-eladások nélkül 2002. első negyedévében 10,4%-kal, ezen belül márciusban 14,9%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A jármű- és üzemanyag-eladások továbbra is nagymérték-ben, az első negyedévben 23,1%-kal, márciusban 23,0%-kal bővültek. Az összesített forgalom volumene így az első három hónapban 14,0%-kal, márciusban 17,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.
HOGYAN VÁLASSZUNK KÖNYVVIZSGÁLÓT? (könyvajánló)
Vajon milyen lenne, ha a nyulak számára írnának egy vadászati kézikönyvet? Biztos, hogy szót kellene ejteni arról, hogy melyik vadásztól, mikor kellene félni, illetve mikor ajánlatos elfutni, és mikor inkább elrejtőzni.
Valami ilyesmire gondolhattak a Számvitelkutató és Fejlesztési Rt. Kiadóban, amikor útjára indították az Ügyfelek Könyve címet viselő sorozatukat.
Szja-bevallások feldolgozásának tapasztalatai
Az önbevalló magánszemélyek tavaly átlagban 282 ezer forint, vagyis az előző évinél 16 százalékkal több adót fizettek – ismertette a 2001. évi személyi jövedelemadó bevallások feldolgozásának tapasztalatait Vámosi-Nagy Szabolcs, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnök-helyettese, aki egyébként várhatóan elnöknek nevez ki az új pénzügyminiszter.
Hogyan őrizzük meg a versenyelőnyt?
A kelet – európai vállalatok legnagyobb lemaradása a termelékenység területén van –derült ki Deloitte&Touche közép-európai benchmarking felméréséből. A felmérés a közép-európai vállalatok előtt álló kihívásokat és fenyegetéseket mérte fel regionális és globális szinten egyaránt.
Állami kamattámogatásos lakáshitel a Volksbankból
Május 21-én a Magyarországi Volksbank Rt. és a HVB Jelzálogbank Rt. együttműködési megállapodást írtak alá, melynek lényege a refinanszírozáshoz kapcsolódó forrásoldali kamattámogatás bevonása a lakáshitelezésbe.
Dupla légzsák a K&H Lízingcsoporttól
A K&H Lízingcsoport mától Magyarországon elsőként dupla biztonságot jelentő ingyenes szolgáltatáscsomagot nyújt új ügyfeleinek. A lízingcsoport a 24 órás műszaki asszisztenciát és hitelfedezetként felhasználható életbiztosítást valamennyi személygépkocsi- és kis-haszongépjármű finanszírozási termékéhez - HUF, EURO és CHF alapú kölcsön, pénzügyi lízing illetve bérlet - biztosítja a teljes futamidő alatt.
A Mammut mint életmódközpont
A Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ, a budai belváros szíve, Buda legnagyobb kereskedelmi, szolgáltató és szórakoztató központja megújul: életmód központtá alakul - jelentették be május 23-án a cég vezetői.
Élénkül a szórakoztató elektronikai piac
Minden nyolcadik hazai háztartásban gondolkoznak új színes tévé-készülék vásárlásán az idén. Minden tizenegyedikben tervezik hi-fi torony, és minden tizenkettedikben video lejátszó beszerzését. Többek között ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet a felnőtt lakosságot több fontos szempontból reprezentáló 1000 fő személyes, 2001 decemberi megkérdezése alapján. Az átlagosnál kisebb mértékű növekedésre lehet számítani a cd lejátszók és videokamerák közeljövőbeli vásárlásánál.
Irodapiaci gyorsjelentés
Ingatlanpiaci elemzők szerint az év első negyedévében tovább nőtt a fővárosi és környékbéli irodák kihasználatlansága. Az adatok alapján a teljes modern állomány 24%-a, több mint 280 ezer négyzetméternyi terület áll jelenleg is üresen, ami némely kategóriában további bérletidíj-csökkenést eredményezett. A kereslet stagnálása ellenére idén újabb 160 ezer négyzetméter piacra kerülése várható, melyből április végéig közel 60 ezernyit már át is adtak a fejlesztők.
A „dupla légzsák” a K&H Lízingcsoporttól
Magyarországon elsőként ingyenes 24 órás műszaki asszisztencia és hitelfedezetként felhasználható életbiztosítás személygépkocsi- és kishaszongépjármű-finanszírozásnál
9 százalékos a jegybanki alapkamat
A Magyar Nemzeti Bank a Monetáris Tanács döntése alapján 2002. május 22-i hatállyal a jegybanki alapkamatot 8,50 %-ról 9,00 %-ra változtatta.
Érdemes külföldön ingatlant vásárolni
Az elmúlt év nyarán életbe lépett devizaliberalizáció jótékony hatással van a magyarok külföldi ingatlanvásárlása. Az üzletágra szakosodott hazai forgalmazók szerint azóta számottevően nőtt a Spanyolországban, Floridában, és a horvát tengerparton házat, nyaralót keresők vásárlási kedve, illetve a megkötött adásvételi ügyletek száma.
Piacon az első magyar többfunkciós chipkártya
A Kereskedelmi és Hitelbank ma átadta az első chipkártyákat, a Visa-val együttműködve. A már szabványosított technológia szerint kibocsátott kártyák gyakorlatilag másolhatatlanok, és a világ minden táján használhatóak. A K&H Bank, most bevezetett chipkártyáját egy sor újabb szolgáltatással fejleszti tovább az elkövetkezendő 3-4 évben. A chipkártyák még jó darabig mágnescsíkot is tartalmaznak.
Generali, az agrárium biztosítója
1837-ben a Generali vezette be Magyarország első mezőgazdasági jégbiztosítási termékét, és azóta is meghatározó szerepet tölt be a hazai mezőgazdasági biztosítások piacán. Ma már 12 140 mezőgazdasági partnerrel áll kapcsolatban, és célja, hogy a természeti kockázatokra nyújtott fedezettel segítse az agrár ágazatot a kiszámítható gazdálkodásban.
Lakáshitel asszisztencia a Generálitól
A Generali-Providencia május 13-ától új szolgáltatással, a Generali Lakáshitel Asszisztenciával áll ügyfelei rendelkezésére. A szolgáltatás lényege, hogy azok a Generali biztosításokkal rendelkező ügyfelek, akik lakáshitelt szeretnének felvenni, telefonos, illetve személyes hiteltanácsadásban részesülhetnek az ország több pontján.
Nőtt az építőipari termelés
Az építőipari termelés volumene 2002 márciusában munkanaptényezővel kiigazítva 31,7%-kal haladta meg a 2001. márciusit, az előző havinál szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 2,6%-kal volt magasabb. Kiigazítatlan adatok alapján az előző év azonos időszakához viszonyítva a termelés márciusban 27,3%-kal, az első negyedévben 23,4%-kal emelkedett.
Társasági adóbevallás 2001
Az adóhatóság mostanában értesíti a társasági adóbevallás benyújtására kötelezett adóalanyokat, hogy május 31-ig kell eleget tenniük ezen kötelezettségüknek. Az APEH május végéig közel 400 ezer társasági adóbevallásra számít.
Infláció: a célsáv felett (Reuters)
A Reuters májusi elemzői felmérése az inflációs, kamat és költségvetési várakozások átrendeződését jelzi. Az inflációs várakozások a jegybanki célok fölé ugrottak, jelezve, hogy az elemzők szerint az inflációcélzó rendszer tavaly nyári bevezetése óta a legnagyobb kihívásokat éli át.
Újabb rekordot döntött a lakossági bizalmi index
Áprilisban 4,8 ponttal emelkedve újabb rekordot döntött a lakosság gazdasági várakozásait reprezentáló GKI lakossági bizalmi index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Rt. (www.gki.hu) által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés szerint a lakosság körében egyre többen érzik úgy, hogy az elmúlt 12 hónapban javult a pénzügyi helyzetük.
Csúcson a lakossági bizalmi index
Áprilisban a lakossági bizalmi index minden korábbinál magasabbra szökött, az üzleti várakozások viszont csaknem a januári szintre estek vissza. A GKI Gazdaságkutató Rt. (www.gki.hu) által – az EU támogatásával – végzett felmérés alapján számított (szezonálisan kiigazított) GKI konjunktúra-index így némiképp csökkent.
Az EDS megnyitja új adatfeldolgozó központját Rábahídvégen
Az EDS üzleti folyamat-irányítási üzletágának volumennövekedése és a jövőbeli ügyfelek kiszolgálásának biztosítása indokolta az új beruházást. A helyi önkormányzat és az EDS közös beruházásában megépített irodaház értéke meghaladja a 120 millió forintot és 75 új számítógépes munkahely elhelyezését biztosítja.
A lakásprogramok döntésének eredménye
Mastolcsy György gazdasági miniszter májusi döntése alapján újabb, közel 1,2 milliárd forint állami támogatást kapnak az önkormányzatok a Széchenyi Terv keretében bérlakások, garzonházak létesítésére. Ezúttal 14 pályázat kapott támogatást, ennek segítségével 250 bérlakást építenek fel, vásárolnak, vagy alakítanak ki. Ezzel az Állami Támogatású Bérlakás Program megindítása óta összességében 44,1 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást nyertek el pályázat útján az önkormányzatok, illetve egyházak. Ennek az összegnek a felhasználásával összesen 9 212 bérlakással gyarapodik az önkormányzati, illetve az egyházak kezelésében lévő bérlakás-állomány.
Színvonalas Nagyházi aukciók
Két napos aukciót rendezett a Nagyházi Galéria május 14-15-én. Az első napon 20. századi festmények kerültek kalapács alá. A kiállított 211 tételből 14-et majd egy későbbi időpontban árvereznek el – tájékoztatta közönségét a galéria. Ezek közé tartozott a válogatás egyik monumentális darabja, Szőnyi István Aktok című alkotása, amely 5,5 millió forintról indult volna.
Márciusban nőtt az ipari termelés
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2002 márciusában 3,1%-kal, az év első három hónapjában pedig 0,2%-kal nőtt. A termelés volumene szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított index szerint márciusban az előző hónaphoz képest 2,5%-kal, az előző év azonos időszakához viszonyított, munkanaphatástól tisztított index alapján pedig 4,2%-kal emelkedett.
Vásárlóerő az európai országokban
A magyar fogyasztók vásárlóereje érzékelhetően növekedett az elmúlt négy év során. Ha az egy főre jutó vásárlóerőt Németországban 100 százaléknak vesszük, akkor ahhoz képest a magyar mutató a négy évvel ezelőtti 47-ről 50 százalékra növekedett. Megközelítettük Csehországot, ahol az index a legutóbbi 51 százalékhoz képest most nem változott.
Aktiva, az e-toborzás specialistája
A munkáltatóknak egyre több jelentkező közül kell kiválasztani a számukra legmegfelelőbbet, ami pénzbe és időbe kerül. Éppen ez az a két tényező, amelyek hiányára a legtöbb menedzser panaszkodik. Ugyanakkor a pozíció betöltésére legalkalmasabb ember megtalálása ma már versenypiaci tényező. Ezt a látszólagos ellentmondást hidalja át az Aktiva szakértelmével.