Vastagodó pénztárcánk

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban 2006. január-augusztusban átlagosan 2 millió 789 ezer volt, 0,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 7,8 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 8,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A január-augusztusi reálkereset (a fogyasztóiár-index 2,7 százalékos növekedése mellett) 5,6 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az év első nyolc hónapjában a költségvetési szférában 1,7 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban. A versenyszférában 0,4 százalékkal nőtt a létszám.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 167 200 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 156 200 forintot kerestek 2006. január-augusztusban. A bruttó átlagkereset 194 800 forint volt a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóknál,­ akik 42 százaléka felsőfokú végzettségű, míg a versenyszférában dolgozóknál ugyanez az arány 14 százalék. A költségvetési szférában a 8 havi kereseti átlag tartalmazza az ez évi külön egyhavi juttatást is, amit januárban fizettek ki.

Ebben az időszakban a versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 8,4 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 7,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, ez nemzetgazdasági szinten 7,8 százalékos növekedést jelent. A nettó keresetek átlagosan 8,5 százalékkal, a költségvetés területén 7,8 százalékkal, a versenyszférában 9,0 százalékkal emelkedtek.

A nemzetgazdasági átlagos nettó átlagkereset 110 200 forint volt (ezen belül a fizikai foglakozásúaké 81 100 forint, a szellemi foglalkozásúaké 143 600 forint). A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 176 200 forint volt, 8,0 százalékkal haladta meg az előző év január-augusztusit. A munkajövedelem kereseten felüli része 2006. január-augusztusban átlagosan 5,1 százalék volt.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo