Gazdaság


ORF-dicséret 

A befektetni hajlandó külföldiek - reményeik valóra válása okán - nyilvános dicséretekkel látják el a magyar államot. A BBA után az ORF is kinyilvánította elégedettségét.

Elegendő a jó pályázatok száma 

Több mint 7 400 nyertes pályázat összesen 388 milliárd forintnyi támogatásban részesült - közölték a két jellegzetes nemzeti fejlesztési terves adatot.
Dolláros optimizmus

Dolláros optimizmus 

A dollár kedvező árfolyamváltozása segíti Globus Rt. üzletpolitikáját. A vállalat orosz exportjának egyötöd részére határidős ügyleteket kötött, hogy kihasználja az emelkedő árfolyam előnyeit.
"Felgyorsítottuk az autópálya-programot"

"Felgyorsítottuk az autópálya-programot" 

Kóka bízik benne, hogy a kormány döntése után Nyiregyházát Rijekával 2007 végére már pálya köti össze. A Szekszárd- Pécs szakasz megépítésével elkészül a tervezett, az országot kelet-nyugat irányba átszelő M6-os fele. Költségekről nem volt szó, de agzdasági miniszter olcsóságot ígért.

A KKV-k éves inflációs előrejelzése 6,2 (!) százalék 

Negatív irányú tendencia-változás 2005 első hónapjaiban következett be - kommentálja az kis- és középvállalati konjunktúra-indexe az Ecostat. Magyarázata: az európai gazdaságoknak és a hazai reálgazdaságnak a várakozásoktól elmaradó a teljesítménye.

Ingyenes az M30-as 

Nem kell díjat fizetni az egyébként díjköteles autópálya szakaszokon akkor, ha azok közút lezárása vagy forgalom korlátozása miatt terelőútként vannak kijelölve.

Egyenlőtlen és alacsony fizetések jellemzőek itthon 

Ez Európai Unió hétfőn közzétett jelentéséből kiderül, Magyarországot jellemzik az ötödik legalacsonyabb fizetések. Egy hazai diplomás keresete 2002-ben nem érte el az alapfokú végzettségi szinttel rendelező átlag európai polgár fizetését.
A többségnek a bankja választ

A többségnek a bankja választ 

A MC-kártyával rendelkezők egyötöde döntött egyénileg, 47 százalékuknak a bankok ajánlották, míg egyharmaduk esetében a munkáltató jelölte ki az együttműködő bankot, befolyásolva ezzel az igényelhető kártya márkáját.
A MÁV kizárta a németet, győztesnek hirdette a svájci gyártót

A MÁV kizárta a németet, győztesnek hirdette a svájci gyártót 

Győzött a Stadler, bukott a Bombardier - immáron a szerződést sürgeti a svájci cég, amelyik ígéri: tartós, hosszú távú együttműködést vállal a Transelektróval.
Egységes adókulcs januártól?

Egységes adókulcs januártól? 

Még nem döntött a kormány az egységes, 21 százalékos adókulcsról, ami az áfa, az szja és az eva kulcs lehet januártól. Lesz még kedvezményes áfa és extra, 15 százalékos adókulcs a magas jövedelműeknek. Az evásoknak 100 forintból 96 maradna.

Még egy év haladék a színlelőknek 

A parlament 330 tagja támogatta Pető Ivén javaslatát, amely további egy év haladékot ad a színlelt szerződéssel dolgozó 40 ezer embernek.

Vezetőváltás a MINOR Holdingnál 

Magyarország meghatározó informatikai szolgáltató cége, a MINOR Rendszerház Rt. vezérigazgatója, Takács Imre átadja a cég operatív irányítását Klemencz Mihálynak.

Nagyvárosi telkek: bontás vagy a városhatár 

Az ország nagyvárosaiban - bár az építési telek itt is a legkelendőbb ingatlanfajta - az elmúlt öt hónapban sem élénkült érezhetően a forgalom. Ennek oka a szűkülő kínálat, a magas árak, valamint az építési kedv visszaesése.

Távmunka a gyakorlatban 

Esettanulmányok megismerését kínálja a távmunkáról szóló júniusban induló előadássorozat. A munkáltatók ráakadhatnak adaptálható költségtakarékos módszerekre.

Lassult az ország 

2005 első negyedében 2,9 százalékkal nőtt a magyar GDP. A termelés gyengélkedett, a szolgáltatások nagyobb mértékben nőttek. A tavalyi növekedés 4,2 százalékos volt.

Az állásnevek mögött: valós feladatok és fizetések IV. 

A Pályacsúcs Magazin angol állásneveket bemutató sorozatát pénzügyi és logisztikai pozíciókkal folytatja. Balázsy Krisztina, a Grafton személyzeti tanácsadó vállalat vezető tanácsadója öt idegenül csengő pozíciót mutat be.

Heathrow-színvonalra válthat Ferihegy 

Ajánlja magát a magyar kormánynak a londoni Heathrow-t is üzemeltető BAA. Teszi ezt annak reményében, hogy Ferihegy közelgő privatizációját megnyeri.

Jelzáloglevél 7,7 százalék évi kamattal 

Tíz év múlva lehet igazán "csemege" a 7,7 százalék kamat a mostantól jegyezhető, 10 éves futamidejű, fix kamatozású, végtörlesztéses befektetési lehetőséget jelentő jelzáloglevélnél. Az OTP Bank konszolidálódó környezetben rukkolt elő újdonságával.

A Grepton üzemelteti az EU-s pályázatok rendszerét 

A Grepton Informatikai Rt. közbeszerzési pályázat nyerteseként ez év májusától átvette a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) gondozásában lévő Egységes Monitoring Információs Rendszer (EMIR) üzemetetési feladatait.

Látogatott honlapok 

Nem érti, hogy bár tetszetős és informatív a honlapja, miért nincs mégsem elég látogatója? Talán elfelejtette regisztráltatni magát a nagyobb keresőrendszerekben. Vagy egyszerűen csak sajnálta az időt arra, hogy végiggondolja, milyen egyéb teendőkkel jár a sikeres on-line marketing.

Az átjárható rendszerek cége zebrát gondoztat 

Mivel a Nexon cég jelképe a zebra, ezért a társaság a tavalyi évhez hasonlóan idén is örökbefogadott egy kis zebracsikót a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

Az evásoknak nem kell aggódniuk 

A négy százalékos hozzájárulást azoknak kell megfizetni, akiknek bére nem éri el a 228 ezer forintot és van egyéb jövedelme is. Az evásokra az eho nem vonatkozik.

Sikeresen szervezik ki HR részlegeiket a cégek 

Az emberi erőforrás fejlesztés stratégiai szerepének fejlesztésének elősegítésére jó megoldás a HR funkciók kiszervezezése.

Radnai György Terták székében 

A korábbi pénzügyminiszétiumi államtitkár, Terták Elemér helyére kerülhet a jelenlegi PM-es államtitkár, Radnai György a Hitelgarancia Rt.-nél.

Jövedéki-adó visszatérítését kérik 

A fuvarozók szerint a jövedéki adó visszatérítésére minden közúti személy és árufuvarozást végző magyar vállalkozás szerezzen jogosultságot, tekintet nélkül a felhasznált gázolaj mennyiségére.

Nagyszabású fejlesztések Hortobágyon 

A napokban rakták le a Hortobágyi Nemzeti Park vasúti fogadóállomásának alapkövét, és egy 3,5 kilométernyi belső utat is átadtak. A beruházások folytatódnak: idén és jövőre 2,8 milliárdból újabb fejlesztések valósulnak meg.

A többség szívesen dolgozna milliárdosként is 

A jelenleg dolgozó magyarok mintegy 60 százaléka akkor is folytatná a munkát, ha nagyon sok pénzhez jutna. A leginkább a diplomások elégedettek a kenyérkereső tevékenységükkel.

Nem kell 4 százalékot fizetni a tőzsdei nyereség után 

Miután a tőzsdei árfolyamnyereség és a befektetési alapjegyek utáni profit az szja-törvény szerint kamatnak minősül, ezután nem kell az extra 4 százalékos hozzájárulást megfizetni.

4 százalékos adó ingatlanra, osztalékra 

Egészségügyi hozzájárulást kell januártól fizetni a tőke-és osztalékjövedelem, az árfolyamnyereség, ingóság eladása és bérbeadása, a megbízási díj, a szerzői jogdíj, illetve a választott tisztségviselők díjazása után.

Csak 3,5 százalékos növekedés 

A GKI prognózisa szerint 3,8 százalék helyett 3,5 százalékkal növekszik idén a GDP. Az építőipar 8-9 százalékkal nő, a keresetek 8 százalékkal lesznek magasabbak.

Vállalatfinanszírozásra 700 millió euró 

A valaha volt legnagyobb vállalati hitelt, azaz 175 milliárd forintot vesz fel a Mol Rt. általános vállalatfinanszírozási célokra a BNP Paribas, a Citigroup és a HSBC Bank szervezésében.

A mindentudás kontrollere? 

A topmenedzsment mindenese a legjobban fizetett cégalkalmazott - mutatta ki az egyik fejvadász cég. Ez a mindenes az átlényegült kontroller.

Még mindig vonzó 

A nemzetközi tanácsadó szerint hiába választanak más országokat a befektetők, Magyarország még mindig az éllovas Kelet-Európában, Szlovákia pedig csak az újságokban vonzó. Mindezek mellett az Magyarország drága és bürokratikus, úgyhogy nincs minek örülni.

Viziváros 14 euróért 

Új hellyel bővült Bel-Buda irodakínálata: megnyitott a 12 ezer négyzetméteres Viziváros Office Center. Belső udvarában kert és egy templom maradványai találhatók.

Tippek a béremelés kiharcolásához 

Szinte minden munkavállaló életében eljön az a pillanat, amikor úgy érzi: ideje lenne fizetésemelést kérni. Problémájukkal azonban sokan nem keresik fel a vezetőt, hiszen nem tudják, miként is tehetnének ilyesmit a kategorikus visszautasítás veszélye nélkül. A Jobpilot cikkében Kiss Gabriella karrier-tanácsadó ad tippeket, hogyan győzzük meg a főnököt arról, valóban megérdemeljük a magasabb bért.

Stadler vs. Bombardier - folytatják 

Folytatódik a nyilatkozatháború a MÁV-tender két versenyzője között: ezúttal a Stadler-Transelektro páros lépettm szerintük a Bombardier ajánlata komolytalan és különben is zárják ki a tenderből.

Beletörődve 

Budapest és Pest megye együtt alkotja a Közép-Magyarország régiót, bár ezt a "házasságot" a megye pénzügyileg nem tartja szerencsésnek. A jogi és statisztikai kapcsolat azonban hosszú távon megmarad, tekintettel az Európai Unió támogatáspolitikájára. Ám az ésszerűség szabályainak engedve Budapest, a fővároshoz közeli nyolc kistérség, sőt három megye összefogott, és "felülírta" a közigazgatási határokat: ahol csak lehet, együtt terveznek, fejlesztenek, összekötik az életüket. Szabó Imre, a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke a térség jövőképét festi le most.

Ismét alacsonyabb az alapkamat 

A kedvezőbb inflációs kilátásokat és az alappályát övező közvetett kockázatok növekedését is figyelembe véve a Monetáris Tanács mai ülésén a jegybanki alapkamatláb 25 bázispontos csökkentése mellett döntött, így az keddtől 7,25 százalékra módosul.

Topfizetések: tanácsadás havi 400 ezer forintért 

A FigyelőNet annak járt utána, Magyarországon melyek azok az állások, melyekben minimális teljesítménnyel is igen magas fizetést lehet elérni. A gazdasági portál azonban felhívja a figyelmet arra, a kevés munka csak lehetőség az általuk kiválasztott munkakörökben, nem állítható, hogy a közjegyzők, igazgatósági tanácstagok vagy politikai tanácsadók munkakerülők lennének.

Az alapok vadásznak 

A nyílt végű ingatlanalapok bár viszonylag új keletűek, igen népszerűek a befektetők körében. A legtöbb hazai alapkezelő elsősorban a biztonságosabb béringatlanokat preferálja, ám ha ezek "elfogynak", kénytelenek lesznek a kockázatosabb ingatlanfejlesztések felé fordulni. A hazai alapkezelők legnagyobb konkurensei az agresszív hozampolitikával dolgozó, tőkeerős külföldi befektetők.

Veres: "Nem nyúlunk a tartalékhoz" 

A kormány által félretett 150 milliárdot a pénzügyminiszter szerint nem használják fel, azt a költségvetési hiány csökentésére kell fordítani.

Logisztika hét régiónak és munkanélküli nőknek 

Országjárás vette kezdetét, melynek címet is adtak a szervezők: "Magyarország: logisztikai központ". Az egyes régiók szakemberei ily módon is hozzájárulhatnak a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben szereplő logisztikai teendőkhöz.

A napsütést nem lehet bérarányosan élvezni 

Több százezer munkavállalónál 2-3 ezer forinttal csökkenne a javadalmazás mértéke, ha a bérek bizonyos százalékához kötnék a támogatási lehetőséget. A cafeteria jogi szaktanácsadója nem minden ok nélkül tiltakozik a készülő szabályozás ellen.

Nagytakarítás a Citadellán 

Takarítanak a szállodások, mégpedig a Citadellán és annak környékén. A szokatlan programra május 20-án kerül sor a Marriott, a Gellért személyzetének, valamint a Magyar Turizmus Rt. dolgozóinak a részvételével.

Inkább csak a régióban mozognak a magyar kiküldöttek 

A nyolcvanas évek vége óta, mióta nagyobb számban működnek nemzetközi vállalatok hazánkban, jelentősen módosult a hazai multincaionális cégek magyarországi jelenléte, irányítási és vezetési rendszere.

Barátságosabb adóslista 

Méltányosabb megítélést, valódi garanciákat, jogorvoslatot is nyújt majd az adósoknak az új bankközi adósnyilvántartó rendszer (BAR), amelyek rendezése még idén sor kerülhet.

Lakáshitellicit 

Az utóbbi néhány év során az állami kamattámogatásnak köszönhetően óriási lendületet vett a lakáshitelek piaca. Az eredeti támogatások köre időközben szűkült, illetve módosult, a termékek kínálata azonban hatalmasra bővült.

Lakáspiaci kereslet: 1, X, 2 

A csökkenő eladásokban sem biztosak a lakáspiac beruházói, de ők maguk tehetetlenségi erejüknél fogva sem tudnak visszavenni tempójukból. Nőni kezdtek a reálbérek, fizetőképes keresletből sincs hiány az új lakások és a felújításba befektetők piacán.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás

Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás 

2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat.

Adózás

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál 

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak.

Klímablog

Az ár a legnagyobb akadály: ezért nem váltanak elektromos autóra sokan

Az ár a legnagyobb akadály: ezért nem váltanak elektromos autóra sokan 

Masszív fölényben vannak a benzinesek az autóval rendelkező középkorúak táborában, hiszen 66 százalékuk ilyen meghajtású gépkocsival rendelkezik.

Infokom

AI a munkahelyeken: ki marad a végén?

AI a munkahelyeken: ki marad a végén? 

Ha a mesterséges intelligencia átveszi a kódolást, mi lesz a fejlesztőkkel?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo