"Tud úszni?" "Nem." "És ha megfizetem?" - hangzik a klasszikus vicc, mely maholnap átültethető a tengerészeti szakmáról az orvosira. Pontosabban a traumatológusokat, a gyermekkórházakban dolgozó kollégáikat, az altatóorvosokat hallottuk a minap béremelésekért protestálni. Valóban az volt az ember első gondolata, hogy a sokszoros túlóra embertelen kizsákmányolás és az egészségügyi kormányzat jobban tenné, ha a büdzsé állapota helyett a gyógyítás állapotát tartaná szem előtt. De a különböző hírharsonáknak nyilatkozó "mezei" és fő-fő sebészek egyaránt folytatták is közlendőiket, két és félszeres, avagy három és félszeres bért kérnek cserébe. Tengerészül: tudnak úszni, ha megfizetik.

Pedig a jelenlegi egészségügyi struktúrában valóban embertelen dolog - s talán veszélyes is - a sokszoros túlóráztatás. Az a kis pénzért és az lenne a nagy pénzért is. De a demonstráló és megnyilatkozó orvosok közül egyetlen egy sem mondta azt, hogy kegyeskedjen az egészségügyi kormányzat a struktúrát átalakítani úgy, hogy kevesebb munkaórával, kevesebb ügyeleti szolgálattal is el lehessen látni a betegeket. Az átalakítás hozadéka a kisebb költséggel "üzemelő" kórház lenne, s egyben ugyanabból a pénzmennyiségből akár több bérre, több túlórapénzre is futná.

Két dolog lehetséges tehát. A nyilvánosságot kereső bérkövetelők a hangosak, a reformot, szerkezetátalakítást is elképzelni tudók viszont ülnek a szájukon, mert nem divatos olyan szöveget mondani, amilyen hasonlít a hivatalos véleményhez. Vagy: a meglévő struktúra - bármennyire is költséges a büdzsének - megvédendő, mert ekkor lehet előbb-utóbb kiharcolni a két és félszeres, netán három és félszeres béremelést. Most ennyit, pár év múlva, elölről kezdve, ugyancsak ennyit, hiszen a változatlan egészségügyi szerkezet egyben kódolja is a szolgáltatás nyakló nélküli drágítását.

Kommentár helyett álljon itt egy történet, a mintegy nyolc éve - az alapítása óta - folyamatosan ráfizetéssel működő Telki Kórházé. A százágyas teljesen modern intézmény az általános hazai egészségügyi struktúrának csak azért nem áldozata, mert az építtető-működtető tulajdonos folyamatosan fizet. Mi is a bukfenc oka Telkiben? Az, hogy a merev szerkezetre (is) felesküdött orvos-szakmai elit eddig sikerrel akadályozta meg, hogy a páciens nevében a magánkórházi szolgáltatásért is le lehessen hívni azt a pénzt, amit amúgy megkapna az azonos gyógyító cselekményért az állami, az önkormányzati kórházban. A beteg - a Telik Kórházban - 100 százalékot fizet, függetlenül attól, hogy jogosult lenne tébé-fizetői minőségében egy bizonyos hányadra. Mi következik ebből? Egyebek között az, hogy egy rendes hazai milliomos-milliárdos is kerülhet döntési helyzetbe akkor, amikor valamely okból kórházi kezelésre szorul. Választania kell: a X. összeget számla ellenében a gyógyítás végén befizeti-e a magánkórház pénztárába, avagy beteszi egy borítékba és a klinikán, közkórházban odaadja a "névnek" a többi ott fekvő betegéhez képest talán tényleg jobb ellátásért. Hangsúlyozzuk: a jobb ellátásért, amelyet elvben mindenki megkaphat, de a gyakorlatban a borítékos páciensnek biztosít az egészségügyi hierarchia.

Igen, a hierarchia, melynek az alsóbb rétegeiben dolgozó egészségügyiek csak a régóta létező, készen kapott, örökölt rendszert látják.  A kövületet, hiszen az ott van és valóságos, míg egy merőben új struktúra nincs ott, a meglévő struktúra helyébe kellene felépíteni úgy, hogy a kórházi elit nem őrzi meg eredeti pozícióit, érdekeltségét.

A régi struktúra mai csúcsain persze, hogy tudnak úszni azok, akiket meg is fizetnek - kétszer. Egyszer a büdzséből és még egyszer a borítékokkal. Nem is csoda, hogy három és félszeres reális bérhiány keletkezik a hierarchiában - annak alsóbb szintjein. Biztos tehát, hogy csak a költségvetés az a beteg, amelyikbe bele kell mártaniuk a traumatológusoknak a szikéjüket?