Decemberben jön a csúcs!

A bővülés lefékeződik a hatalmasra duzzadt államháztartási hiány miatt, bár ezt már megelégedéssel kommentálja a GKI a most közzétett előrejelzésében.

A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint az év során a gazdasági növekedés kissé lassul, az infláció gyorsul, a hatalmasra duzzadt államháztartási hiány bővülése azonban lefékeződik. A befektetők bizalma, s ezzel a forint fokozatosan erősödni fog.  Magyarország megítélésének markáns javulására azonban csak jövőre, a több hónapon át látványosan csökkenő deficit tényének ismeretében lehet számítani. A magyar gazdaság fejlődése a II. negyedévben kissé lassult. A GDP, az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom dinamikája egyaránt mérséklődött. Az építőipar teljesítménye csökkent. Ebben a magas bázis mellett valószínűleg egyes állami beruházások késleltetett számlázásának is szerepe volt. Az év egészében nem valószínű érdemi további lassulás, az európai konjunktúra ugyanis várhatóan nem romlik, a lakossági vásárlóerő s ezzel fogyasztás dinamikájának lefékeződése pedig inkább a behozatalt, mint a hazai termelést érinti. A közszolgáltatások által termelt GDP - a költségvetési szektorban csökkenő reálkereset és létszám következtében - azonban 2007-ben jelentősen csökken.

Az ipari termelés júniusban ismét dinamikus volt. Az ipar exportja az I. félévben 14, belföldi értékesítése 5%-kal bővült. Különösen gyors a jármű- és a "villamos gép, műszer"-gyártás dinamikája. Magas a rendelésállomány és ezen belül az új rendelések szintje. Az I. félévben Dél-Dunántúlon közel 8%-kal csökkent, Észak-Magyarországon viszont 18%-kal bővült az ipari termelés. A kiskereskedelmi forgalmon belül leggyorsabban a hiper- és szupermarketek forgalma emelkedett. Júniusban megtört a gépjármű-kiskereskedelem forgalmának emelkedése, az üzemanyagé viszont a magas ár ellenére töretlenül 10% körüli.

Az infláció márciusban és áprilisban volt a legalacsonyabb, 2,3%, azóta emelkedés érzékelhető. Júliusban az egy évvel korábbihoz képest az élelmiszerárak az átlagosnál nagyobb mértékben, 6,4%-kal emelkedtek. Ezen belül jelentős szóródás figyelhető meg: az idényáras élelmiszerek 29, a cukor és a tojás 12, a sertéshús és a száraztészta 7-8%-kal drágult. A tartós fogyasztási cikkekért viszont átlagosan 5,0%-kal, a ruházkodási cikkekért 1%-kal, a háztartási energiáért 0,1%-kal kellett kevesebbet fizetni, mint 2005. júliusában. Az augusztusi energiaár-emelés és a szeptemberi áfa-emelés hatására az infláció decemberben elérheti az 5,8%-t, éves átlagban a 3,7%-ot. Az infláció tetőzése 2007 kora nyarán várható, amit gyors esés fog követni.

Az idei első félévben a bruttó keresetek 7,2, a nettó keresetek 8,1, a reálkeresetek pedig 5,4%-kal emelkedtek. Az év során a bruttó keresetek növekedésének lassulása, a nettó keresetek első félévhez viszonyított csökkenése (de az előző évinél így is jóval magasabb szintje) várható. Az év egészében - a költségvetési konszolidáció ellenére - 2,5% körüli átlagos reálkereset-emelkedés valószínű.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo