Gazdaság
20 milliárd euró ugrásra készen
2005. harmadik negyedéve során Közép-Kelet-Európa elsődleges irodapiacai - Európa más piacaival egyetemben - tovább fejlődtek. A harmadik negyedévben a bérleti szerződések számának emelkedését követhettük figyelemmel, miközben új fejlesztések kivitelezése csökkent. Ebben a környezetben a kihasználatlansági ráta minden idők legalacsonyabb szintjére esett, a bérleti díjak pedig az egész régióban emelkedtek.
Malév a oneworldben
A szándéknyilatkozat aláírása óta a oneworld sikeres minőségügyi és biztonsági auditot végzett a Malévnél, és meggyőződött róla, hogy a magyar nemzeti légitársaság megfelel a oneworld szövetség által az utaskiszolgálás és a kedvezményrendszer terén támasztott követelményeknek.
Köztehercsökkentési lehetőségek!
25 év alattiak vagy ötven év feletti, tartósan munka nélkül levők, a gyesről a a munkaerőpiacra visszatérők alkalmazása esetén is jár köztehercsökkentő, foglalkoztatást segítő támogatás - mindenkinek.
Sofitel-mérleg
Új szállodákat nyit meg Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Tunéziában, Kínában, Ausztráliában, Új-Zélandon, a Fidzsi-szigeteken, Vietnamban.
Budapestről a kávéházak versenyzői
Rendhagyó beszélgetésre gyűlnek össze a kávéházak.hu és a Szeretem Budapestet Mozgalom, valamint több további civil szervezet képviselői. Érthető módon Budapestről, a város élhetőségéről elmélkednek.
Az új szabályozások rekordbevételt hoztak
A PwC tagvállalatai mindegyik kontinensen egyaránt kiemelkedően teljesítettek, a legjobb eredményt a dél-amerikai irodák érték el, árbevételük összességében mintegy 22%-kal emelkedett.
Nem félnek a jövőtől (annyira)
2005. III. negyedévében megállt az üzleti bizalom romló tendenciája és némileg csökkent az üzleti helyzet megítélése körüli bizonytalanság a GVI Konjunktúra Mutatója (GVI KM) szerint.
Private jettel Frankfurtba
A müncheni sikereknek köszönhetően a Lufthansa tovább bővíti Private Jet szolgáltatását, mely nagy népszerűségnek örvend azon utasok körében, akik számára különösen fontos a rugalmasság és az időtakarékosság.
Betegségbe menekülnek az áldozatok
A terror, a mobbing sem szakmai, sem racionális alapokon nem nyugszik, és teljesítményromboló, hosszabb távon egészségkárosító hatása van.
Fényáteresztő betonban lakik az építész
A Szilas patak mellett éppen épülő új házában talált helyet Földes László építész Losonczi Áron találmányának, a fényáteresztő betonnak.
Közel-Kelet: jó piac a Transelektrónak
Most Dubaiban, nemrégiben pedig Bahreinben köthettek transzformátorok szállítására szerződést a Transelektro üzletemberei. Az idén még esedékes egy kuwaiti megállapodás is.
Az állam húzza az építőipart
Szeptemberben az építőipar mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 37 százalékkal nőtt éves alapon, a lendületet elsősorban az állami megrendelések adták.
Hamar megszerették a vásárlók?
November 12-én Magyarországon elsőként nyílt meg az új kiskereskedelmi koncepción alapuló Buy-Way Bevásárló Park. Annak ellenére, hogy a hivatalos megnyitót az beruházó a jövő év tavaszára tervezte, az üzletek megnyitása igen sok látogatót vonzott, ami jóval felülmúlta mind a beruházó, mind a kereskedők várakozásait.
Barroso-Gyurcsány huzakodás a büdzséről
Minden tagállam felelőssége, hogy fenntartsa a makrogazdasági stabilitást - mondta az Európai Bizottság elnöke Budapesten. José Manuel Barroso és Gyurcsány Ferenc mintegy másfél órás megbeszélést folytatott szombaton.
Kétszázötvenezres fizetéssel elégedettek a diplomások
A villamosmérnökök keresnek a legjobban, de leginkább a gépészek elégedettek a BME-n diplomázottak közt.
Kihez kopogtat jövőre az Apeh?
Az informatikával kereskedők, az építőipar és az új vállalkozások számíthatnak a revizorokra - mondta az Apeh elnöke. Azért más se maradjon nyugodt.
Biotechnológiai centrum a Richternél
Megtízszerezte kutatás-fejlesztése finanszírozását a Richter Rt., miközben a biotechnológiai kutatás és gyártás új bázisát avatta fel november 18-án.
Mennyit hozhat a madárinfluenza?
Bár Rácz Jenő egészségügyi miniszter szerint akár 500 milliárd forintot is hozhat Magyarországnak a madárinfluenza elleni védőanyag, a kormányszóvivő óvatosságra intett a becslések terén.
Kóka: A piac a szövetségesem
Mintha hangsúlyosabb lett volna két-három évvel ezelőtt kormányzati körökben is az információs, illetve a tudás alapú társadalom, gazdaság megteremtésének témája, mint ma. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter viszont úgy látja, hogy észre kell vennünk az információs forradalmat, mely mindennapjainkban zajlik. Az informatika megkerülhetetlen eszköz a gazdaság és társadalom minden részének fejlődésében.
Kockáztatni jó
A Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (MKME) ez évben is kiosztotta az Év Vállalata Díjat. Az immár nyolcadik éve adományozott díj a kockázati tőke iparág elismerését fejezi ki a kimagasló gazdasági teljesítményt nyújtó hazai kis- közép- és nagyvállalatoknak.
TEVA: 10 év alatt megtízszerezve
A magyarországi TEVA vállalatok konszolidált saját tőkéje eléri a 360 milliárd forint értéket, mely a TEVA folyamatos tőkeemeléseinek és az osztalék teljes visszaforgatásának köszönhető.
Hiányzik az őszinte kommunikáció
Jelentős különbségek figyelhetőek meg, hogyan látják a vezetők és a munkatársak a cégen belüli folyamatokat, derül ki egy amerikai felmérésből, amit magyar adatok is alátámasztanak.
Veres: nem jól számol az EU
Veres János szerint az Európai Bizottság illetékesei rosszul becsülik fel a magyar államadósság várható hiányát - mondta el a pénzügyminiszter egy csütörtöki konferencián.
Lezajlott a Luxus-tatarozás
Titokzatos felújítást, bérbeadást és avatást tudhat maga mögött a Luxus Áruház, mely kínálatát tekintve nem csupán luxus cikkekkel várja vevőit.
Nem számít a benzinár
Dacára a folyamatos drágulásnak, benzinből egyre több fogyott, a gázolaj felhasználása pedig egyenesen 10 százalékkal nőtt az első kilenc hónapban.
Több ezer lakás a Mars téren
A jövőre 5 százalékkal csökkenő áfát is már most érvényre juttatják áraikban számosan a szegedi lakásvásáron, november végén. A bankok is "kiállítják" hiteltermékeiket.
Kitüntetett pénzügyesek
Heller Farkas díjat kapott ötödmaga Bokros Lajos volt pénzügyminiszter. Az elismerést Veres János adta át.
Gyurcsány elküldte Európát
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök visszautasította a Financial Timesnak adott interjújában, hogy az infrastrukturális, vagy szociális kiadások mérséklésével csökkentse a költségvetés túláradó hiányát.
Katona Tamás: reális a 4,7 %-os hiánycél
A múlt hónapban jelentős, 13,2 milliárd forint áfa-bevételi többlet keletkezett, s minden jel szerint tartható az 1022 milliárdos év végére eredetileg tervezett hiányt is.
Nagyot ugrottak a fizetések
Az állam alkalmazottjai a januári egyhavi jutalom nélkül számolva 7,6 százalékkal több pénzt vittek haza, mint egy évvel korábban és 36 ezer forinttal volt több a bruttó bérük, mint a versenyszférában dolgozóké. A magyar átlag egyébként 101 ezer forint nettó havonta.
Képviselet Jekatyeringurgban
Irodát nyitott Jekatyerinburgban a moszkvai kereskedelmi képviselet és az ITDH. Az Ural közelében lévő település jelentős ipari körzet központja.
Stadler-leány Magyarországon
Leányvállalatot alapít Magyarországon a Stadler Rail Group. Az előzmény, hogy a Stadler és a MÁV augusztusban kétszer 30 FLIRT típusú villamos motorvonat szállításáról írt alá szerződést.
Amikor a vendég is jól jár
A jövő évi adó- és járulékváltozások nem csupán a turizmus szakma versenyképességét javítják, hanem a szolgáltatásokat igénybe venni kívánó vállalkozások, vendégek számára is kedvezőek.
Vezérigazgató-váltás Hollóházán
Huszonhat év után távozik posztjáról Mahalek István, a Hollóházi Porcelán-manufaktúra Rt. vezérigazgatója.
Kelet felé terjeszkedik a Tele2
A Magyarországon is jól ismert Tele2 megvásárolta az oroszországi Lipetsk Mobile vállalatot, a vételár titokban maradt.
Robbantott az ipar
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2005 szeptemberében 8,9 százalékkal nőtt - adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal.
Szent Márton nap a borkultúra jegyében
Borsiker Szentendrén - hétezren voltak kíváncsiak a Szent Márton napi sokszereplős kóstolóra. Etyeken pedig a Cuvée került palackba a borászok nevezetes napja tiszteletére.
Van, aki dicséri az országot
Ugyan az adózás és szabályozás területén sokat javított kelet-Európa, a korrupció még mindig nagy probléma. Ennek ellenére jövőre hatalmas mértékű tőkeimportnak örülhet a térség, különösen Csehország, ahova 8,5 milliárd dollár érkezését jósolja az Európai Ujjáépítési és Fejlesztesési Bank átmenetről szóló jelentése. Magyarországra csak 3,5 milliárd dollár jöhet, viszont a bank osztályzása szerint Budapest az első.
Mint a régi szép időkben
A magyar gazdaság - köszönhetően az új számítási metódusnak, na meg az ipar és az építőipar teljesítményének - 2005. harmadik negyedévben 4,8 százalékkal, de legalább 4,6 százalékkal nőtt.
Megjöttek a reptéri ajánlatok
Megtette ajánlatát a Budapest Airport Rt. felajánlott részvénycsomagjára a három versenyben maradt befektető.
MVM-aukció: siker és félsiker
Az MVM Rt. kapacitás aukcióján rekordot döntött a résztvevők száma. Igaz, a tizenhárom kereskedő mellett feljogosított fogyasztó nem vett részt az aukción.
Alcoa-fejlesztések Székesfehérvárott
Jelentős gyártmányfejlesztési beruházást indít székesfehérvári leányvállalatánál Alcoa-Köfém Kft. - jelentette be a gazdasági miniszter társaságában a cég vezérigazgatója.
Hogyan kezeljük az értékelő riportot?
Olykor nem könnyű célszerűen gondolkodni és viselkedni, ha a munkahelyi teljesítményünk elemzését kézhez kapjuk.
MOL - távozik a marketingigazgató
Szalay Zsolt, aki eddig a MOL csoport marketingigazgatói posztját töltötte be, januártól a MOL Romania ügyvezető igazgatójaként tevékenykedik.
Túlképzés a HR, PR és marketing szektorban
A héten rendezték a Budapesti Corvinus Egyetem őszi állásbörzéjét. Az itt végzett pályakezdőknek már elérhető a 180-230 ezer forintos kezdőfizetés.
Csökken a nemek közti fizetési rés
A 2005-ös Annual Survey of Hours and Earnings (ASHE) szerint a teljes állásban dolgozó férfiak és nők fizetésének régen várt kiegyenlítődése megkezdődött Nagy-Britanniában.
Rába: győzelemmel felérő veszteség
A pénzügyi veszteséggel is elégedett a Rába Rt., a harmadik negyedéves tőzsdei gyorsjelentés növekvő árbevételről árulkodik.
Tíz százalékkal bővül a tréningek piaca
Hazai a legnagyobb tréningcég a régióban, és itthon is a magyarok vezetik a rangsort. 2006-ra fellendülést prognosztizálnak a szakértők.