Az alaphírben a budapesti olvasónak a számok láttán égnek állhat a haja: hogy a fenébe képes ekkora pénzekkel "kedveskedni" elbocsátott, illetve elbocsátandó alkalmazottainak a Chrysler? Aztán persze rádöbben, Amerikában megy végbe mindez: a vállalat 49 600 fizikai dolgozójának létszám-leépítési programja részeként ajánlotta fel a jelentős végkielégítést, a korengedményes nyugdíjba vonulók 70 ezer dollárt kapnak, és finanszírozzák egészség- és nyugdíjbiztosításukat is. Bruttó 100 ezer dolláros juttatást, plusz hathavi egészségbiztosítást kaphatnak a fiatalabb, de a társaságnál legalább egy éve alkalmazásban álló munkavállalók, ha ők is távoznak a cégtől. Ennyi pénzzel - bár nem annyit, mint nálunk - Amerikában is lehet mit kezdeni. Sőt, el is lehetne gondolkodni némely dolgon. Először is azon, hogy a mai időkben, a globalizáció kellős közepén sem az amerikaiaknak, sem nekünk, magyaroknak nem lenne szabad csupán egy-egy kontinensre koncentrálnunk.   Miért nem tágítható az a mozgalom, amelyik Kanadában is, az Egyesült Államok északi térségeiben is hosszú ideje létezik. Az, hogy akik tehetik, a déli államokban - ma már kifejezetten a nekik - épített településeken vesznek házat, ott töltik vagy csak a hideg hónapokat, vagy a hátra levő éveiket. Nekünk, itt, Magyarországon mindezek ismeretében csak egy piciny agymunkára lenne szükségünk ahhoz, hogy a Chrysler csaknem 50 ezer idősebb dolgozójának, sőt, a lapátra kerülő fiatalabbaknak is ajánlatot tegyünk.

Azaz: meghívjuk, letelepítsük őket.

 Az amerikai leépítések áldozatául esők talán szívesen dolgoznának még pár évet, s ha egyszer össznépi mozgalom náluk a "megélhetési költözés" délre, akkor csak az irányon kellene cseppet változtattatni. Az USA-ban sem kevés "lelépési" pénzből nálunk fejedelmi portákat vehetnek bármelyik iparvárosunk kellős közepén, munkahelyet keresni pedig nem kell, azonnal találnak. Sőt, jószolgálati szerepet is vállalnának, hiszen talán még a KDNP-s honatyák kedélyének helyre hozatalában is oroszlánrészt vállalhatnának, akik okafogyott módon kelnének ki a kormányzat állítólagos terve, a távol-keletiek behívása miatt.

Sietnünk nem árt persze, hiszen az első kört, a General Motors egy évvel ezelőtti ajánlatát már lekéstük, ez az amerikai autógyár nem kevesebbet, mint 140 ezer dollár végkielégítést adott a legalább tíz éve ott dolgozó, de kilépni hajlandó munkatársainak. De még a Chrysler-leépítettek is kapnak annyit, hogy megvehetnék a Velencei tavat téliesített üdülőstül együtt, s a szomszédos Székesfehérvárott a Széles Gábor nagyvállalkozó által visszaszerzett Ikarus gyárban onthatnák a buszokat. A 140 ezer dolláros GM-esek (vagy a 25-144 ezer eurós Volkswagen-dolgozók) helyett most még itt vannak a 70 és 100 ezres chrysleresek azonban bizonyára nem sokáig szerencsétlenkednek az amerikai munkaerőpiacon, ahol létszámot bővíteni készülnek a japánok, a Toyotát kíván éppen jóval több autót gyártani.

Vajon nem most van itt az utolsó esélyünk arra, hogy a szakmunkáshiányban szenvedő magyar ipart megmentsük az amerikai szakikkal? A jókor elküldött és jó hozadékú munkaerő-meghívóval talán még egy támogató KDNP-s napirend előtti felszólalást is ki lehetne váltani - az is globális szenzáció lenne.