Gazdaság


Gyurcsány: bevezethetjük, de megfontoljuk

Gyurcsány: bevezethetjük, de megfontoljuk 

A kormány nem tett le az euró 2010-es bevezetéséről, de ahhoz a szociális hatását is figyelembe kell vennie a kormánynak. Gyurcsány szerint év végéig eldöntik, hogy lehalsztják-e a közös pénz bevezetését.
Kevesek a békebeli megszorítások

Kevesek a békebeli megszorítások 

Az euró bevezetésének 2010-es dátumát képtelenségnek tartja ma már a Kopint-Datorg. Konjunktúrajelentése erre az évre 3,8 %-os növekedést tartalmaz, s 4 %-osat 2006-ra.
Vállalkozók: indul a minősítés!

Vállalkozók: indul a minősítés! 

Eddig négy lakásépítő vállalkozás kérte minősítését az ÉMI által kidolgozott új rendszerbe. Az októberben indult, uniós követelményeknek megfelelő, önkéntes tanúsítványtól a szakemberek az építkezések minőségének javulását és az építési piac tisztulását várják.
Ötödével többe kerül a benzin

Ötödével többe kerül a benzin 

2005. szeptemberben az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,2 százalék volt, 2004. szeptemberhez viszonyítva pedig 3,7 százalékkal növekedtek az árak. Idén, az első kilenc hónapban, átlagosan 3,7 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.
Kinyomnák a nyomdát a tőzsdére

Kinyomnák a nyomdát a tőzsdére 

Az Állami Nyomda Rt. csatlakozott a Budapesti Értéktőzsde által alapított Tőzsdeképes Cégek Klubjához - adta hírül a tőzsdecég.
Álláskeresés előtt önvizsgálat

Álláskeresés előtt önvizsgálat 

Aki igazán állást szeretne, az fordulhat a tanácsadókhoz, de az sem árt, ha magát menedzseli az álláskereséskor.
Arab presztízslapban Magyarország

Arab presztízslapban Magyarország 

A rendkívül elegáns megjelenésű, 180 oldalas, szinte már könyv formátumú Arabian Knight magazin legutóbbi számában Magyarországot - mint üzleti és turisztikai célpontot - mutatja be olvasóinak.
125 milliárdos megaprojekt

125 milliárdos megaprojekt 

Elkezdődhet a VIII. kerület József körút-Práter utca-Szigony utca-Üllői út által határolt részére tervezett Corvin sétány építése. A 208 ezer négyzetméteres területen a Futureal Rt. 125 milliárd forintos beruházásával Közép-Európa legnagyobb városfejlesztési projektje valósul meg.
Ne csússzon a bevezetés!

Ne csússzon a bevezetés! 

A befektetők esetleges elfordulása a magyar fizetőeszköztől, vagy egy esetleges forint elleni támadás 8131 milliárd forintnyi devizatartozás tőke- és kamattörlesztését drágítaná meg - állítja a BÉT-elnök.
Előveszik Magyarországot a pénzügyminiszterek

Előveszik Magyarországot a pénzügyminiszterek 

Az uniós miniszterek luxemburgi találkozójukon áttekintik a magyar államháztartás helyzetét. Jó eséllyel tudomásul veszik a bizottsági vizsgálat folytatását.

Elbírálták a GVOP idei K+F pályázatait 

Megszületett a nyertesek listája a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program 2005. évre kiírt Kutatás-fejlesztés, innováció prioritásának keretében.

MNB: egyre jobban letérünk a pályáról 

A magyar gazdaság pályájának kiszámíthatóságát és növekedési potenciálját jelentős mértékben korlátozza, hogy olyan mértékű egyensúlytalanság jellemzi a gazdaságot, ami hosszabb távon nem fenntartható. A sérülékenység elsősorban abból fakad, hogy az elmúlt években tartósan magas maradt az államháztartási hiány és a fiskális politika jelentős mértékben letért a brüsszeli Európai Bizottságnak benyújtott konvergencia-programban vállalt pályáról - írja a Magyar Nemzeti Bank Jelentés a Pénzügyi Stabilitásról című kiadványában.

HR tanfolyam jótékonysági célból 

A vállalati jótékonyság már nem ismeretlen Magyarországon. Újszerű adományozási formával jelentkezik a Pepper Rendszerház Rt. és a Budapesti Gazdasági Főiskola.

Brit invázió 

2005. január-augusztus időszakban a kereskedelmi szálláshelyekre közel 2,4 millió külföldi vendég érkezett, akik 7,6 millió vendégéjszakát töltöttek el. 2004 azonos időszakához képest 5 százalékkal több vendég 1százalékkal több éjszakát töltött el a szálláshelyeken. Az Európai Unió országaiból érkezett vendégek töltötték el a külföldivendég-éjszakák több mint háromnegyedét, 5,8 millió éjszakát.

Javulóban a megtakarítási kedv 

A munkanélküliségre vonatkozó lakossági várakozások érezhetően javultak - mutatta ki a GKI a lakosság gazdasági várakozásait reprezentáló fogyasztói bizalmi indexe.

Az újvilág legdrágább éttermei 

Egy amerikai 800 dollárt hagy évente éttermekben, az élelmszerre fordított kiadásainak felét már a vendéglátóhelyeken költi. Jól is megy az iparágnak.

Szakszervezetek: 6 millió fölött 42 százalékos adót 

A kormány kétkulcsos öteletével szemben a munkavállalók differenciáltabb, négykulcsos adótáblát szeretnének. 6-7 milliós j9vedelem fölött pedig 42 vagy akár 46 százalékos adókulcsot szorgalmaznak.

Semlegesítse a belső ellenségeit 

Nem könnyű a megfelelő taktikákat kiválasztani a munkahelyen, például egy rossz főnökkel való kapcsolatunkat menedzselni.

Három jó hónap 

Az államháztartás háromnegyedévi egyenlege 1 059,5 milliárd forint lett, ami a GDP 4,75 százaléka, s évvégére teljesülhet az eredeti 1 022,6 milliárd forintos hiánycél.

Eladó a Mesterséges Termékenyítő 

Az ÁPV. Rt. folytatja a magánosítást: erdőgazdaságok és térképészeti társaságok, illetve a Halszaporító és a Mesterséges Termékenyítő Rt. van soron.

Ki legyen a bankkártyákon? 

A MasterCard Europe az idén hatodik alkalommal Budapesten rendezte meg VI. Co-Branding Konferenciát, melyen a rangos zsűri tizenöt társmárka kártyaprogram közül választotta ki a legjobbakat.

Spanyolokra célozunk 

Utazási motivációik, és szolgáltatási igényeik miatt azonban érdemes a spanyol turisták megnyerésére még nagyobb figyelmet fordítani.

Három jó hónap 

Az államháztartás háromnegyedévi egyenlege 1 059,5 milliárd forint lett, ami a GDP 4,75 százaléka, s évvégére teljesülhet az eredeti 1 022,6 milliárd forintos hiánycél.

Óriási a pazarlás! 

Hatalmas összegeket költenek feleslegesen a magyar kis- és középvállalkozások logisztikára és nem ismerik annak módját, hogyan spórolhatnának jelentős összegeket, ha megfelelően működtetnék és mérnék a logisztikai folyamataikat. Érdekes visszásság, hogy a cégek érzik ugyan ennek a területnek a fontosságát, mégsem tesznek semmit.

Ivós különkocsi 

Szüreti mulatsággal is felérő programot kínál a 8500 forintos returjegy fejében a MÁV a szombatonként Egerbe igyekvő pestieknek.

Hétszázmillió dolláros hurrikánkár 

A BP olajtársaság szerint 700 millió dollárjába kerülhet az idei két nagy hurrikán, a Katrina és a Rita, így biztos hogy nem teljesíti eredménycéljait.

Az eho a kisvállalkozókat sújtja 

Akár egymillió egyéni és társas vállalkozót is érinthet a négyszázalékos eho bevezetése. Adószakértők szerint sokan inkább nem fizetnek majd.

Amikor szabad túlköltekezni 

A kamaraelnök arra bíztatja mind a hazai, mind az unióhoz csatlakozott többi ország EU-politikusait, hogy végre kezdjenek már el lobbizni.

Fiatal és sebezhető munkavállalók 

Az alacsony bérek, a bizonytalan, sőt néha veszélyes munka következtében egyre nagyobb egyenlőtlenséggel, bizonytalansággal és kirekesztéssel szembesülnek a fiatal férfiak és nők.

Akár 27 ezer egy négyzetméterért 

Élénk kereslet jellemezte az elmúlt hónapok fővárosi üzlethelyiség-piacát, amit a városrész-rehabilitációk várhatóan tovább erősítenek. A bérlői érdeklődés a tavalyi, havi 6-85 euró/ négyzetméter bérleti díjakat is feljebb vitte: jelenleg havi 8-110 euró/négyzetméter között mozognak.

TVNET a telefonpiacon 

TVfon néven új, önállóan is igényelhető telefonszolgáltatást indított a TVNET Kft., amely októbertől mindenütt elérhető, ahol a cég internetes hozzáférést biztosít. Hamarosan az ADSL-lel rendelkező ügyfelek is igényelhetik, így először telefonálhatnak majd ingyen egymásnak a réz és koax kábeles előfizetők.

Az új EU-tagok olcsóbbak Kínánál 

Az EIU számításai szerint a nyugat-európai piacra szánt bútorok, acéltermékek, televíziók, gépkocsik és autógumik esetében az újonnan csatlakozók 5-10 százalékos költségelőnyt mutatnak Távol-Kelettel szemben.

Turizmusfejlesztési pillérek 

A magántőkére és az uniós forrásokra épít a turizmusfejlesztési stratégia. Öt pillérről számol be a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter környezetének közlemény.

Hangnyitás a Dunántúlra 

Dunántúlra is "elér" már a Klubrádió hangja, döntően a Balaton térségében vált foghatóvá az eddig csak Budapesten, Kecskeméten, illetve Gyöngyösön sugárzott vélemény- és hírrádió. Döntően a Balaton térségében vált foghatóvá az eddig Budapesten, Kecskeméten és Gyöngyösön sugárzott vélemény- és hírrádió.

A leggazdagabb focicsapat 

Real Madrid a legjobban kereső csapat, pénzügyi sikereivel letaszította a dobogóról a Manchester United-ot. A spanyolok bevétele 68 milliárd forint.

A stratégia már elkészült 

A Kormány által szeptember 28-án elfogadott Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia (NTS) a harmadik évezred kihívásainak megfelelő turizmusfejlesztés vezérfonala, amelynek középpontjában az életminőség javítása áll.

Szakmunkás aranyáron 

Miközben a felsőfokú intézmények a diplomás pályakezdők tömegeit bocsátják ki, a hazai cégek sok esetben munkaerő-kölcsönzéssel vagy külföldiek foglalkoztatásával kénytelenek megoldani a szakmunkáshiány problémáját. A középfokú végzettség presztízse viszont alacsony, ezért a fiatalok diplomaszerzésre törekszenek, így a jól képzett szakmunkások felértékelődnek az álláspiacon. Mindez növeli az elhelyezkedési esélyeiket, s a fizetésükre is jótékonyan hat.

"Majd én kiszámolom az adómat!" 

A várt roham elmaradt: mindössze kilencezren kérték, hogy az adóhatóság állapítsa meg 2004-es adójukat. A PM korábban egymillió fővel számolt.

Hiányoznak a nők a főnöki székekből 

Nehezen töltik be a felső posztokat a cégek Nagy-Britanniában. A vállalatok drasztikus mértékű vezetőhiánytól szenvednek, és még jelenleg is kevés nő tölt be főnöki pozíciót.

10-15 ezer milliárd hiányzik 

A budapesti közlekedés feltételeinek javítását taglaló fejlesztési koncepciók metrókról, visszaállított villamosokról, utak bővítéséről szólnak. A közlekedésfejlesztés azonban egyet jelenthetne a város 21. századi arculatának a kialakításával.

Hat-nyolc évente váltani kell 

Gyakran nagyon nehéz döntés egy céget otthagyni. Cservenyák Tamás karriertanácsadó ad tippeket a gördülékeny váltáshoz.

390 ezren nem vagy feketén dolgoznak 

A kormány célja, hogy évente egy százalékkal bővüljön a munkaerő- piacon megjelenők száma. Most 57 százalék aktív van az álláspiacon, az EU-ban ugyanakkor 63 százalék az arány.

Fogyasztásnövekedés: 3,3% 

A forint erős, dacára annak, hogy az államháztartási hiány elszámolását bizonytalanság övezte, a kamatok pedig csökkentek - szögezi le a GKI legfrissebb előrejelzésében.

Quality Circle Ercsiben 

A végellenőrzés műszerezettségére költött egymillió eurós beruházással évi 100 ezer euró megtakarítást érhet el a Musashi Hungary Kft.

Módszertan vagy igénycsökkenés? 

A behozatal alacsony szintje mögött állhatnak módszertani változások (uniós csatlakozás után módosult a számbavétel), de az import-igény valódi csökkenése is.

Új ügyvezető igazgató az UPS élén 

A UPS Magyarország és Ausztria új ügyvezető igazgatójának Oliver Klingbeilt nevezték ki. A szakember Bernhardt Wagnert követi a poszton.

Az olaszos magyar 

Ma már nem elég, ha a pincér udvarias, és az étel finom. Ennél több kell egy étteremhálózat sikeréhez. A Don Pepe magyar tulajdonosai szerint többek között gesztusok a vendégek felé és garantáltan állandó minőség. Meg persze az ár-érték arány sem mindegy.

Európára nézve 

A rendszerváltozás óta kétmilliárd dollár értékű japán tőke érkezett hazánkba, tizenhatezer új munkahelyet teremtve elsősorban a jármű- és járműalkatrész-, valamint az elektronikaialkatrész-gyártó iparágakban. Napjainkban így összesen több mint száz érdekeltségük működik Magyarországon, köztük számos multinacionális nagyvállalat.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás

Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás 

2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat.

Adózás

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál 

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak.

Klímablog

Az ár a legnagyobb akadály: ezért nem váltanak elektromos autóra sokan

Az ár a legnagyobb akadály: ezért nem váltanak elektromos autóra sokan 

Masszív fölényben vannak a benzinesek az autóval rendelkező középkorúak táborában, hiszen 66 százalékuk ilyen meghajtású gépkocsival rendelkezik.

Infokom

AI a munkahelyeken: ki marad a végén?

AI a munkahelyeken: ki marad a végén? 

Ha a mesterséges intelligencia átveszi a kódolást, mi lesz a fejlesztőkkel?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo