Nyugodt pénzügyminiszterek

A menetrendben április 10-ét szerepelteti a kormányzat a beszámolás dátumaként, ekkor nyújtja be Brüsszelnek a konvergencia program féléves mérlegét.

Ezúttal nem a mikroklíma, hanem a makroklíma az, amellyel elégedettek lehetnek a fiskális szakemberek - Veres János pénzügyminiszter mindenesetre ezzel az érzülettel érkezett haza Brüsszelből, ahol uniós kollégáival tárgyalt. Az bizonyos, jó okuk volt az őszihez képest fölfelé korrigálni a növekedési adatokat akár amerikai, akár európai relációban. Ami pedig bennünket illet, mi is hasonlóan zöld utat kapva haladhatunk, a pénzügyminiszterek tanácsa ugyanis a konvergencia program december 1-én benyújtott aktualizálását helyénvalónak találta.

Veres a január 31-i kormányszóvivői tájékoztatón kitért arra is, hogy a brüsszeli menetrend szerint a közeli napokban az ECOFIN szakemberei folytatják az elemzést, a döntések tartalmát nézik át, s a reformdöntések alapján készítenek értékelést. A magyar kormányzat a pénzügyminiszterek februárban sorra kerülő, s a magyar konvergencia program aktualitásaival is foglalkozó ülése után lát hozzá annak az anyagnak az elkészítéséhez, amely a féléves eredmények összegzését képezi majd és április 10-én alapvetően a hiánycsökkentésről és a konszolidációról ad képet az EU-nak.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo