Sárvár polgármestere "dicsekedett" vele: nem egyszerűen a környékről, hanem Szlovákiából hozzák a dolgozókat a helyi üzemekbe, s már arra is van példa, hogy a Dunától keletre lévő országrészekben toboroznak. A Vas megyei település ezen, a Piac és Profitban is megjelentetett munkaerő-keresleti információját az a másik, minapi napvilágot látott adat értékeli fel, amelyik szerint mintegy segítő kezet nyújt az EDS a Vas megyében - Vasváron, Rábahídvégen és Szentgotthárdon - lévő telephelyein a térség munkanélküliségének mérséklésében.

A magánstatisztika természetesen szükséges, de nem elégséges ahhoz, hogy képet alkossunk a munkaerőpiac hazai aktuális jellemzőiről. De ahogy nekünk sikerül Sárvár, kontra Vasvár, Rábahídvég és Szentgotthárd relációban egymásnak látszólag ellentmondó információkhoz jutni, úgy lehet ezzel a hivatalos adatokra támaszkodó kormányzat is. A KSH kevesebbet, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat pedig pár tízezerrel többet, 438 ezer állástalant tart nyilván. A múlt év végén - az utolsó három hónapban - 37 ezerrel több embernek volt munkája, mint egy évvel korábban, de 10 ezerrel voltak többen azok, akik munkanélkülivé váltak. Ebben az időszakban tehát 0,2 százalékkal emelkedett az állás nélküliek aránya, de 0,5 százalékkal nagyobb ütemben bővült a munkában lévőké. Miközben nagyon belemélyednénk a KSH adatok elemzésébe, másmilyen információkkal is bombázhatjuk képzelőerőnket. A foglakoztatási szolgálat háza tájáról lehet tudni azt, hogy a vállalatok tizede valóságos munkaerőhiánnyal kénytelen számolni, s a nagyobb társaságoknál tapasztalható a nagyobb, vagy inkább fájdalmasabb hiány.  Jegyeznek olyan kategóriát is, hogy nem támogatott álláshely. Ilyenből a munkaadók adatai alapján 24 ezer betöltetlen jelenleg. S hogy még bonyolultabb legyen a helyzetünk, azaz véletlenül se lássunk tisztán, érdemes bizonyos adatokkal előrukkolni egy kamarai elemzésből. Közli a dokumentum, hogy a vállalatoknál növekszik a munkaerő-kereslet, a létszámot bővíteni akarók aránya 10  százalékponttal meghaladja a leépítést tervezőkét. De talán az sem mellékes, hogy a 250 főnél nagyobb létszámot foglalkoztató cégek több mint 20 százalékára igaz, hogy az aktuális munkaerő-keresletüket mind nehezebben, vagy éppen sehogyan sem tudják kielégíteni a meglévő kínálatból.

A maga módján megnyugtató, hogy a versenyszektorban az idén 33 ezer új munkahely születik. A kormányzati környezetből származó előrejelzés azt nem részletezi, hogyan oszlik majd meg ez a mennyiség, s azt sem lehet teljes pontossággal tudni, hogy milyen típusú dolgozókra - milyen szakképzettséggel rendelkezőre - lesz szükség. Más információkból viszont némi következtetésre lehetőségünk lehet. Abból például, hogy az Észak-Alföld például ontani kezdte a munkanélkülieket, egy decemberi kimutatás szerint 100 ezer fölötti a számuk, s a trend növekvő. Megint más vetülete a munkaerőpiacnak, hogy tavaly, az év második felében legalább 40 ezerrel csökkent a közalkalmazottak száma, de a közvetett adatok arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a versenyszféra jobbára felszívta ezt a létszámot.

Azt voltaképpen nem tudjuk, hogy a konjunktúra kedvező hatásai következtében már nálunk is fokozatosan "visszajön" a cégek beruházási kedve, az exportlehetőségek, a bővülő rendelésállomány együttesen hogyan hat a munkaerőpiacra. Papíron úgy, hogy valóban többen tudnak elhelyezkedni, s reális kormányzati előrejelzés a 33 ezer új munkahely létrejötte. De a cégek szakemberéhsége is fokozódik, s számukra a választ nem biztos, hogy az Észak-Alföld jelenti a nem csereszabatos állástalanjaival. Így az is nagyon könnyen igaz lehet, hogy a példázatunkban szerepeltetett egymással szinte szomszédos települések, Sárvár, illetve Vasvár, Rábahídvég és Szentgotthárd munkaerőhiányos, kontra munkahelyhiányos helyzetének az oka nem az információdeficit.