Visszaváltják a kicsomagolt terméket!?

Amennyiben hagyományos üzletben vásárlunk és nem minőségi kifogásunk van, hanem például az ajándékba vásárolt pulóver mérete nem jó, netán már van az illetőnek fényképezőgépe, kizárólag a kereskedő döntésén múlik, hogy hajlandó-e kicserélni a terméket valami másra, vagy visszaadni a vételárat.

Ezzel szemben távollévők között kötött - azaz kizárólag távközlő eszközök használata útján megvalósuló - szerződések (például a telefonos, az internetes vásárlás, vagy katalógusból történő rendelés) esetén a jogszabály lehetőséget biztosít arra, hogy elálljunk a szerződéstől.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) fel kívánja hívni a figyelmet: mivel ezen vásárlási formáknál a fogyasztó az adásvétel előtt a valóságban nem látja az árut, meggondolhatja magát és meghatározott esetekben - az áru kézhezvételétől, illetve szolgáltatások esetében a szerződés megkötésétől számított - 8 munkanapon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől.

A vonatkozó jogszabály - a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet - értelmében ilyen esetben az értékesítő köteles a fogyasztó által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást követő harminc napon belül visszatéríteni. A fogyasztót nem lehet arra kötelezni, hogy vásárolja le az összeget, azt vissza kell téríteni!

A fogyasztó viseli az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket, azaz neki kell visszajuttatni az adott terméket az eladóhoz, ezenfelül egyéb költség nem terheli. Az értékesítő azonban követelheti az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését.

A FEOSZ-hoz sok olyan panasz érkezett az elmúlt időben, melynél az értékesítő arra való hivatkozással utasítja el a fogyasztó igényét, hogy már kibontotta a terméket az eredeti csomagolásból.

A jogszabály viszont ilyen kikötést csak a hang-, illetve képfelvétel, valamint a számítógépi szoftverek esetén ír elő, ezeknél a felek eltérő megállapodása hiányában valóban nem lehet elállni a szerződéstől. Más esetben viszont a FEOSZ azt tanácsolja, hogy ne fogadjuk el az ilyen kifogást, és ragaszkodjunk jogainkhoz. 

forrás: Jogiforum.hu

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo