Ma nem emelnek?

Az infláció emelkedése ellenére is változatlanul hagyja a jelenlegi 8 százalékos alapkamatot hétfői ülésén a Monetáris Tanács - vélik az elemzők, akiknek többsége az év második felében már kamatcsökkentésre számít.

Mind Budapesten, mind Londonban arra számítanak a pénzpiaci szakértők, hogy Járai Zsigmond részvételével utoljára összeülő Monetáris Tanács, amelynek munkájában már nem vesz részt a mandátumát kitöltött Szapáry György alelnök, nem változtat a jelenlegi 8 százalékos alapkamaton.

A januári 12 havi 7,8 százalékos infláció után a Reuters által megkérdezett budapesti elemzők szerint februárban 8,7 százalékra szökik fel a fogyasztói árindex, majd a csúcsot az év első hónapjaiban 8,9 százaléknál érheti el. Az idei éves átlagos inflációt a korábbinál 0,7 százalékkal magasabbra, 7,2 százalékra teszik a piacra befolyással bíró elemzők, akik jövőre 3,8 százalékos drágulást jósolnak.

Csökkentés majd nyáron?

Simor András kijelölt jegybankelnök csak a márciusi tanácsülésen szerepel, s várhatóan egy hónap múlva az új MNB elnök által javasolt monetáris politikáért felelős MNB alelnökkel is bővül a testület. A néhány napja összesített Reuters felmérés szerint 14-ből 10 elemző vélte úgy, hogy az MNB következő kamatváltoztatása csökkentés lesz, legtöbbjük szerint erre a második félévben kerülhet sor. A megkérdezett elemzők közül négyen mondták azt, hogy februárban vagy márciusban lehet kamatemelés.

Az alapkamat 2006 június óta 2 százalékponttal emelkedett, 6 százalékról 8 százalékra, utoljára októberben 0,25 százalékponttal, azóta változatlan.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo