Gazdaság

Noszogatják a kormányt
A megkezdett irányba kell haladnia a kormánynak. Rengeteg a tennivaló. Ez természetesen kompromisszumok nélkül járhatatlan út a vállalkozók szerint.

Többletforrás egyes önkormányzatoknak
Az átlag feletti közcélú foglalkoztatást szervező önkormányzatok forrásigényének nagy részét az idén is megoldja az átcsoportosítás rendszere.

Fejleszthetnénk többet is
Elmarad a céltól a kutatás-fejlesztésre fordított összeg az Európai Unióban, Magyarország a középmezőnyben foglal helyet.

Több beruházás érkezhet
A jelek szerint sikerrel érvel a Hitelgarancia Zrt. az EU-val folytatott tárgyalás során azért, hogy a kezességvállalásában megjelenő állami támogatásra az úgynevezett de minimis támogatások általános szabályai vonatkozzanak, és így akár 1-1,5 milliárd forint értékben is vállalhasson garanciát egy-egy cég hiteleire. A társaság aktív, kezdeményező szerepvállalásának köszönhetően a támogatás tartalom kiszámítására alkalmazott módszerét a Bizottság hamarosan transzparensnek minősítheti, így a cég mentesül a 390 millió forintos korlátozás alól.

1500 új kínai cég jön Budapestre
A Márkás Kínai Áruk Központja (China Brand Trade Center - CBTC Kft.) igényeinek megfelelően 60 millió euró beruházással fejlesztik az AsiaCentert Budapesten - mondta Rudolf Riedl, az AsiaCenter ügyvezető igazgatója.

Kevesebb kisbolt szűnt meg
Míg 2006 végén 21.959 élelmiszerbolt működött Magyarországon, addig tavaly már csak 21.340, a csökkenés üteme azonban lassul a korábbi évekhez képest - mondta Szalókyné Tóth Judit, a Nielsen piackutató vállalat igazgatója.

Eltűnnek a postafiókok
A német posta saját fiókjai többségét bezárja. A munkát szerződéses kiskereskedelmi egységek veszik át. Itthon még nem kényszerül erre a Magyar Posta.

Optimistábbak a gazdasági szereplők
Februárban kissé, mínusz 19,7 százalékról mínusz 17,3 százalékra emelkedett a GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Európai Unió támogatásával készített felmérésében.

Nemcsak autót, etetőszéket is visszahívnak
Az Ikea arra kér minden vásárlót, aki 2008. januárban vagy februárban Gulliver etetőszéket vásárolt, hogy vigye vissza azt a legközelebbi áruházba.

Az adófizetést is érinti a kerekítés
A kerekítés a postai készpénz-átutalási megbízással (sárga csekkel) történő fizetést érinti. A pontos összeget kell írni, de a fizetéskor kerekítenek.
Újra itt a márka
A Márkák Évében ismét lesz Superbrands, már az üzleti márkáknak is. A legkivállóbbakat keresik. A társadalmi felelősségvállalást is díjjazni fogják.
Az építésügyet is elérte a reform
Új intézkedésekkel igyekszik gyorsítani a kiemelt építési beruházásokat az ÖTM. Az elképzelések között szerepel, hogy csökkentenék a bürokráciát, visszaszorítanák a feketegazdaságot, illetve több építőmunkást képeznének. A lépésekre szükség van, de nem mindegy, hogyan visszük végig a reformot.
Uniós analfabéta a GKM?
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium nem vette figyelembe az Európai Unió szabályait, amikor az új útberuházásokról döntött - állítja a Levegő Munkacsoport.
Brüsszel a kormány reformja mellett
Az Európai Bizottság (EB) alelnöke szerint a bizottság a legteljesebb mértékben támogatja azokat a reformokat, amelyeket Magyarország kíván megvalósítani a közeljövőben. Günter Verheugen szerint makrogazdasági kiigazítás, stabilitás nélkül Magyarország nem tudná végigvinni reformjait.
PM: "Rémhír a válság!"
Rémhírnek minősítette Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője azt a piaci információt, hogy válságtanácskozásra ültek volna össze a Pénzügyminisztérium, a jegybank és az ÁKK képviselői a másodlagos állampapír-piaci fejlemények miatt, hasonlóan nyilatkozott Iglódi-Csató Judit, az MNB kommunikációs vezetője is.
A vállalkozóknak itt a tavasz
Az legújabb agrár hitel azoknak kedvező, akik már belekezdtek, vagy terveznek beruházást, de a vállalkozás működtetéséhez is szükségük van forrásra.
Levadászható a vevők pénze!
A jól kialakított boltbelső, a jó látható termékek egyre inkább képesek a vásárlókat előre nem tervezett, úgynevezett impulzusvásárlásra csábítani. Egy tanulmány szerint a megkérdezettek saját bevallásuk szerint kihasználják az akciókat és árkedvezményeket.
Merre terjeszkedhet a hazai lízingpiac?
A régióban működő lízingcégek adóelőnyeit helyezte középpontjába a mai "Lízingreggeli" elnevezésű konferencia, amelyet a Deloitte és a Magyar Lízingszövetség közösen szervezett, neves nemzetközi adó- és lízingszakértők részvételével.
Bérautó a netről? Miért ne?
Egyre többen bérelnek autót a netről, a cégek közül pedig egyre többen választják a tartós bérletet. Az Opel, a Ford és Volkswagen a legkeresettebb modell.
A Gazprom meghátrált?
A Gazprom feltétel nélkül megadta magát Ukrajnának a gázvitában, miután Kijev kilátásba helyezte, hogy az orosz monopólium Európába irányuló - ukrán területen áthaladó - gázszállítását leállítja, mutatott rá csütörtökön a Kommerszant című orosz gazdasági lap.
700 millió erdőművelési közmunkaprogramra
700 millió forint támogatást kapnak, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács döntése alapján, az állami erdészeti társaságok azért, hogy részt vegyenek az idei erdőművelési célú közmunkaprogramban.
Apeh-vizsgálat Orbán ellen: 137 ezer forint visszajár
Sajtóértesülések szerint lezárult az Fidesz elnöke ellen még tavaly indított vagyonosodási vizsgálat. A revizorok nem találtak semmit, sőt Orbán túl is fizetett.
Átalakul az alkalmi munkavállalás
Megszűnhet az alkalmi munkavállalói könyv, az egy napos foglalkoztatást is jelenteni kell majd. Reform előtt áll az alkalmi munkavállalás intézménye.
Mi lesz az áfaváltozások után?
A Pénzügyminisztérium már benyújtotta az adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslatait. A tervek szerint egyszerűsödnek a számla adattartalmára, illetve a közbeszerzésekre vonatkozó előírások, de módosulnak a termékimport feltételei is. A rendelkezések, egyes kivételekkel, 2008. május 1-jén lépnének hatályba.
Negatív kritikát kapott az ország
Az utóbbi évben Ausztria, Hollandia és Észtország haladt leginkább előre az unió által kijelölt gazdasági reformok útján. Hazánk rosszul teljesít.
A tervezettnél kisebb a hiány
Az előzetes becsléseknél kisebb lett a külkereskedelmi termékforgalom hiánya tavaly. A forgalom volumene mindkét irányban kisebb ütemben bővült.
Kiaknázzuk az állami szinergiákat
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkársága, a Magyar Turizmus Zrt. és a magyar befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség, az ITD Hungary vezetőinek tavaly megkezdett tárgyalásai eredményeként a két szervezet szorosabbra fűzte együttműködését.
Ezer kegyleső egy helyen
Négy nap alatt 65 ezren voltak az Utazás kiállításon és társrendezvényein. Debrecen és Székesfehérvár megjelenése nyerte el a vendégek tetszését.
Elkezdtük felhasználni a gáztartalékot
Európába zavartalan a földgázszállítás annak ellenére, hogy a Gazprom összesen ötven százalékkal csökkentette kedden estére gázszállítását Ukrajnának.
Változás az ingatlanadózásban?
A január elsejétől hatályos új áfatörvényhez benyújtott pénzügyminisztériumi módosító javaslat egyebek között változtatna az ingatlanok bérbeadására és az ingatlanokhoz köthető fordított adózásra vonatkozó szabályokon.
Adóparadicsom magyarokkal?
Az APEH még múlt csütörtökön felvette a kapcsolatot a német adóhatósággal. A szóvivő szerint egyelőre nem tudni, hogy a pénzüket a liechtensteini adóparadicsomba utalók között van-e magyar polgár.
Szavak hiányoznak az új törvényből
Szakmai viták nem előzték meg, és kevés idő is volt az új áfa törvény megértésére. Két hónap után már módosítani kell. Így jobb lesz, de nem az igazi. Nincs például szabályozva, hogy mit kell tenniük azoknak, akik az év eleje óta az új törvény szerint számláznak. Amelyből az sem derült ki, hogy mit kell érteni ingatlan alatt.
Hiába a nagyobb kedvezmény
A nagyobb járulékkedvezmény ellenére a Start Plusz kártyához képest még feleannyian sem váltottak ki Start Extrát. Ez pedig azt mutatja, hogy az ötven év felettiek, az alacsony iskolai végzettségűek még ilyen nagy járulékkedvezménnyel is jóval nehezebben mobilizálhatók, mint a fiatalok.
Kijövünk a gödörből
A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint 2008-ban a magyar gazdaság kijön a 2007. évi "gödörből", az első fél-, s különösen negyedév növekedése azonban még minimális lesz. Az infláció csak nehezen lassul, a belső és külső egyensúly azonban jelentősen tovább javul, s a reálkeresetek, ha igen szerényen is, de emelkednek.
Éjszakai razzián az APEH
Az APEH éjszaka ellenőrizte a vendéglátóhelyeket Békéscsabán, a Kikelet Hadművelet részeként. Milliós mulasztási bírság és üzletbezárás az eredmény.
Csak minden negyedik film eredeti
A feketegazdaság visszaszorítása érdekében megalakítják a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületet (HENT). A filmek 73, a szoftverek kb. 40, a lemezpiacnak pedig a 35 százaléka kalóz termék.
"Magyarországnak nincs miért aggódnia"
Az ukrán kormányfő szerint Oroszország hétfőtől nem csökkenti a gázszállításokat Ukrajnába annak ellenére, hogy pénteken ezzel fenyegette meg Ukrajnát a Gazprom orosz gázipari cég a kifizetetlen adósságok és a folyó évre vonatkozó gázszerzés hiánya miatt.
Bizakodóbbak a kis cégek
A magyar gazdaság növekedési esélyei jobbak a tavalyinál, derül ki a kis- és középvállalati konjunktúra-indexből, amely most magasabb, mint tavaly. A kormány nem tervezi a belső kereslet visszafogását, várhatóan megáll a reálbérek csökkenése, a lakosság vásárlási kedve pedig javulni fog.
Kettős gázpolitikát folytat a kormány
A gazdasági miniszter a Nabucco koordinátorral tárgyalt Brüsszelben. Megerősítette, hogy a Déli Áramlat nem tesz keresztbe az európai uniós terveknek.
Nyárig megmaradnak a munkahelyek
Nyárig folytatódhat a téli-tavaszi közmunka, köszönhetően a keret kétmilliárd forinttal történő megemelésének. Ez mintegy nyolcezer embert érint.
Az Apeh és a Készenléti Rendőrség
A "Kikelet hadművelet" első hetében a főváros és Pest megye területén eddig 333 munkáltató 1.167 munkavállalójának foglalkoztatását ellenőrizték, a vállalkozások 704 munkavállalót foglalkoztattak feketén illetve a foglalkoztatásra vonatkozó szabályokkal ellentétesen, ezért összesen 40 millió forint bírság kiszabása várható - közölte a Közép-magyarországi Munkaügyi Felügyelőség.
Kevesebb foglalkoztatott, több munkanélküli
Nőtt a munkanélküliség az egy évvel korábbi adatokhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Számuk huszonötezerrel több, mint tavaly.
Javítják az elérhetőséget
Megjelent a GKM honlapján az országos közúthálózat részét képező belterületi csomópontok átépítésére, korszerűsítésére kiírt pályázat.
Siker a mély vízben
Európa-bajnoki szakmai érmekkel már csak azért is okkal rendelkezik a mérnökök alapította cég, mert állandó újításokkal megy elébe ama piaci igényeknek, amelyeknek a mércéjét a gyógyvizek országában igen magasra helyezik a vendégekért egyedi kínálattal versenyző uszodaépíttető vállalkozások.
Nem lesz elég borosüveg?
Évente 120 millió borosüvegre van szükség Magyarországon, ennek 75 százaléka visszaváltható palack. Ugyanakkor a jövőben palackhiány alakulhat ki idehaza, mert a magyar borászok ki vannak téve a világpiaci negatív hatások kényének-kedvének - olvasható a Varga Pincészet gyorselemzésében.
Szuperbruttósítás: hátrányban a kisjövedelműek!
Világosabb, egyszerűbb és igazságosabb közteherviselést szolgálhat a bérek szuperbruttósítása - mondta Vértes András, a GKI Gazdaságkutató elnöke.
Tönkreteszi vállalkozásait a főváros?
Hét szervezet és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara is felemelte a hangját egy decemberi fővárosi rendelettel szemben, amely véleményük szerint igazságtalanul megnöveli a vállalkozások terheit. Az úgynevezett behajtási rendeletnek köszönhetően nőni fognak a lakossági árak is, hiszen a cégek várhatóan a budapestiekre hárítják a többletterheket.
Ellenállni az APEH-nak...
Egy számítástechnikai profilú cég üzletében végzett közös ellenőrzést informatikai szakértők bevonásával az APEH, és a Vám- és Pénzügyőrség.