Az Unió kiáll az Uber mellett

Az Európai Bizottság nem támogatja az Uber és a hozzá hasonló, a megosztás gazdaságát erősítő cégek működésének betiltását vagy korlátozását. Lapértesülések szerint ezen a héten felszólítja a tagállamokat, hogy ne tiltsák be az autómegosztót.

Brüsszel várhatóan fel fogja szólítani ezen a héten az EU-tagállamokat, hogy ne tiltsák be, vagy ne korlátozzák az olyan szolgáltatókat, mint az Uber vagy az Airbnb - írja a 24.hu a Financial Times értesüléseire hivatkozva.

Eszerint az Európai Bizottság ezen a héten irányelveket bocsát ki, hogy az unió tagállamai harmonizálják a „megosztáson alapuló gazdaságra” vonatkozó szabályokat. Azt ugyanis nem tartják helyénvalónak, hogy a szolgáltatóknak jelenleg 28 különféle szabályozásnak kell megfelelniük az unión belül.

A bizottság részéről meglehetős szimpátia tapasztalható a „megosztáson alapuló gazdaság” irányába – tavaly például az iparért és belső piacért felelős uniós biztos egyenesen azokhoz hasonlította az Uber kritikusait, akik a középkorban ellenezték a nyomdák megjelenését.

Kép: Pexels

Fontos, hogy kimondják

A digitális ügyekért felelős egykori európai biztos, Neelie Kroes határozottan támogatta az Ubert. Amikor áprilisban az egyik brüsszeli régiós bíróság tilalmat rendelt el a céggel szemben, Kroes közleményben fejezte ki nemtetszését az „őrült bírósági döntéssel” kapcsolatban.

November 1-je óta az Európai Bizottságban két biztos foglalkozik a digitális ügyekkel: Anders Ansip (egységes digitális piac) és Günter Oettinger (digitális gazdaság). Eddig mindkét biztos tartózkodott attól, hogy kommentálja az Uber-ügyet. A Bizottság szóvivője korábban azt mondta, hogy az EB mindig is támogatta az olyan új és innovatív mobilitási szolgáltatásokat, amelyek az átláthatóságot és az alternatívák számát növelik, továbbá csökkentik a költségeket az ügyfelek számára. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy az új üzleti modellek a személyszállítás területén nem kerülhetik meg a nemzeti szabályokat.

Itthon más az irány

Az Uber ellen ugyanakkor éppen drasztikus lépéssel készül a magyar törvényhozás. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter törvényjavaslata lehetővé teszi, hogy a hatóságok blokkolják az alkalmazást, és hogy elvegyék az uberes sofőrök jogosítványát. Az NFM-előterjesztés szerint aki jogosulatlan diszpécsertevékenységet végez, vagy bár van jogosítványa diszpécserszolgálatra, de olyanoknak nyújtja, akiknek nincs személyszállítási engedélyük, annak az elektronikus adatszolgáltatását - vagyis a honlapját és az applikációját - a hatóság határozott időre letilthatja kifejezetten a jogosulatlan tevékenység megakadályozása érdekében.

A törvényjavaslat indoklása alapján a fővárosi és a megyei kormányhivatalok rendelhetnék el az olyan netes tartalom blokkolását, ami hozzáférést biztosít az olyan diszpécser-szolgáltatásokhoz, mint amilyen például az Uber. A javaslat szerint a blokkolás végrehajtásáról – a büntetőügyekben és a tiltott szerencsejátékhonlapok esetében kialakított megoldást alkalmazva – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gondoskodna. A törvényjavaslat alapján az uberes sofőrök a közúti közlekedési előéleti pontrendszerben 9 büntetőpontot kaphatnának, ha lebuknak. Az Uber nemrég 30 ezer aláírást gyűjtött össze tiltakozásul az ellen, hogy a kormány be akarja tiltani a szolgáltatást.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo