Friss cikkeink


Lesz-e fordulat a német dízel-ítélet után?

Lesz-e fordulat a német dízel-ítélet után? 

A német Szövetségi Közigazgatási Bíróság ítélete után, hogy eltiltható régebbi dízel-motoros járművek forgalma, Hamburg lehet az első nagyváros, ahol heteken belül életbe lép a tilalom. Egyébként a döntést sok szakértő nem tartja sem igazán célszerűnek, sem végrehajthatónak.
Változások a fizetési meghagyásos eljárásban

Változások a fizetési meghagyásos eljárásban 

A pénzkövetelések érvényesítésének egyik legelterjedtebb módja a közjegyző által kibocsátott fizetési meghagyás. A fizetési meghagyásos eljárást egyszerűsége és gyorsasága miatt sokan választják, ráadásul a kisértékű pénzkövetelések esetén kötelező ezt az utat igénybe venni. 2018-ban jogszabályi változások következtek be a fizetési meghagyásos eljárás vonatkozásában is. Melyek a legfontosabb változások?  
Egyre többen vennének napkollektort otthonra

Egyre többen vennének napkollektort otthonra 

A legtöbben garázzsal, mosogatógéppel, légkondicionálóval bővítenék otthonukat, de egyre népszerűbbek a napkollektorok, és sokan bővítenék ruhatárukat is – derül ki a Fundamenta országos kutatásából, ahol arra keresték a választ, milyen extrákkal egészítenék ki a magyarok a meglévő lakásukat.
Mikor kell foglaló után áfát fizetni?

Mikor kell foglaló után áfát fizetni? 

A foglaló a polgári jogban egy szerződést biztosító mellékkötelezettség. A foglaló beleszámít az ellenértékbe, ha a szerződést teljesítik, így az ellenérték a foglaló összegével csökken. A polgári jog szabályai szerint a foglaló jogi természete különbözik az előlegtől.
Komoly kiberbiztonsági rést fedeztek fel

Komoly kiberbiztonsági rést fedeztek fel 

A Kaspersky Lab sérülékenységet azonosított egy okos hubnál, amelynek feladata az otthonokban található összes hálózatra csatlakoztatott és telepített modulok és szenzorok kezelése. Az elemzés kimutatta, hogy a támadók távolról hozzá tudnak férni a termék szerveréhez és onnan le tudják tölteni bármelyik felhasználó archivált privát adatait. Ezekkel az adatokkal át lehet venni a teljes irányítást a felhasználó fiókja és ezáltal az otthoni hálózat felett is.
A Facebook befektetői is meghallgatják a magyar startupot

A Facebook befektetői is meghallgatják a magyar startupot 

Március elején a Stanford Egyetem konferenciáján, többek közt a Facebook befektetői előtt mutatja be az általa kibocsátott kriptovalutát a magyar Etheal. Céljuk, hogy az újabb, április elején induló 2. körös kibocsátás révén a globális terjeszkedés megvalósításához szükséges 4,8–10 millió dollárnyi tőkéhez jussanak.
A magyar kaszinó szabályozás nem egyeztethető össze az uniós joggal

A magyar kaszinó szabályozás nem egyeztethető össze az uniós joggal 

A hagyományos játékkaszinók üzemeltetésére irányuló koncessziók megadására és az online kaszinójátékok szervezésére vonatkozó magyar szabályozás nem egyeztethető össze az uniós joggal – mondta ki az Európai Bíróság.
Elzárhatja-e a főnök a mobilunkat?

Elzárhatja-e a főnök a mobilunkat? 

Elzárhatja-e a munkáltató a munkaidő kezdetén mobiltelefonunkat azzal, hogy azt csak munkaidő végén kapjuk vissza. Ezzel kapcsolatban számtalan jogi kérdés merül fel. Mindenekelőtt természetesen az, hogy megteheti? A Das. Jogszerviz elemzéséből válaszokat kaphatunk a helyzetre.
Munkaerőhiány = a hiányzó emberi kapacitás

Munkaerőhiány = a hiányzó emberi kapacitás 

A munkaerőhiány és következményeinek témájával kapcsolatban végre többet is olvashatunk, mint a foglalkoztatási adatokat unalomig elemző, a béremeléseket méltató, azok nagyságrendjét tizedes nagyságrendig számolgató, klónozott cikkek áradatát. Úgy tűnik, hogy túllendülve a még mindig emelkedő átlagbérek keltette hurráoptimizmuson, kezd megjelenni az igény a munkaerőhiány generálta problémákra érdemi megoldást nyújtó, jövőbemutató válaszokra.
Valódi cégekre tettek ajánlatot a diákok a Pannon Egyetem versenyén

Valódi cégekre tettek ajánlatot a diákok a Pannon Egyetem versenyén 

Mit mondjunk a befektetőnek, ha mosodát, vadhús-feldolgozót vagy vasöntödét vennénk? Ezeket és ehhez hasonló kérdéseket kellett megválaszolniuk egyetemistáknak a Pannon Egyetem idei esettanulmány-versenyén. Tizenhat, egyetemistákból álló csapat mutathatta be, hogyan készítene tervet egy cége megvásárlására és felfuttatására: idén a verseny szabályai, a csapatok megoldásai és az eredmény is tartogatott meglepetést.

Így szerezhetjük vissza legegyszerűbben pénzünket 

Több mint 6 százalékkal emelkedett a fizetési meghagyásos eljárások (fmh) száma 2017-ben Magyarországon, és 88 százalékuk néhány héten belül jogerőre is emelkedett, azaz sikerrel végződött – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) nyilvántartásából.

A királynő sem tűri tovább a plasztik szemetet 

Hírek szerint a brit királyi rezidenciákon és birtokokon új hulladék-újrahasznosítási tervet vezettek be, emellett száműzik a műanyag poharakat, szívószálakat és a PET-palackokat még a személyzeti étkezőkből is.

Nem kispályáznak – 2025-re egymilliárdan repülnének bioüzemanyaggal 

Egymilliárd utast vinne bioüzemanyaggal a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) 2025-ig, de ehhez a kormányok támogatását is szeretnék megnyerni. A szervezet az első, bioüzemanyaggal is üzemelő járat elindulásának 10 éves évfordulóján tűzte ki magának az újabb célt, az egymilliárd utast – olvasható a szervezet tanulmányában.

És akkor a sas lecsap 

A genfi rendőrség két sast szerzett be, amelyeket kiképeznek drónok elfogására. Svájcban már több, mint százezer drónt használnak, azok veszélyeztetik a légiforgalmat és segítségükkel a személyiségi jogokat sértő fotók készíthetők.

Nem csak a svájci bicska áll védelem alatt 

2017 elején új Swissness-törvény lépett életbe, amely védi „Svájc” megjelölését és a svájci keresztet. A svájci Szellemi tulajdon-védelmi Szövetségi Intézet – amely jelentősen hozzájárult az új törvényhozás kidolgozásához – nemrégiben Bernben workshopot rendezett a svájci nagykövetségek munkatársai számára. Sajnos Magyarországon is újból és újból előfordul, hogy reklám céljából visszaélnek svájci származásra vonatkozó jelzéssel.

A fiatalok is szívesen mennek termálba 

A magyarok szerint Hajdúszoboszló, Hévíz és Bükfürdő a legnépszerűbb belföldi termálvizes fürdőhelyek – derül ki egy országos kutatásból. Az eredmények alapján a hazai fürdőzés helyszínei széles körben ismertek, és a vendégéjszakák növekvő száma is alátámasztja, hogy fürdővárosaink a belföldi turizmus kiemelt célpontjai.

Kínában készül az elektromos Mini 

A BMW csoport a kínai Great Wall Motors céggel gyártja a jövőben a Mini autók elektromos változatát. A kínai vállalat közleménye szerint a következő hónapokban közösen keresnek helyet az autógyár építéséhez.

Borkóstoló: a diplomaták között a tokaji a nyerő 

A Tokaji borvidék viszi a prímet a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 2018-as borválogatásában, amely a külképviseletek és a diplomáciai rendezvények számára készült. Számos neves magyar borvidék nem szerepel a listán, helyet kapott viszont egy olyan erdélyi bor, amely egy Aradhoz közeli borvidéken készült.

Betiltják az indokolatlan területi alapú internetes korlátozásokat 

Tilos lesz az indokolatlan területi alapú internetes korlátozás az Európai Unióban a tagállamok kormányait tömörítő tanács keddi jóváhagyása nyomán, így a fogyasztók szabadon választhatnak majd, honnan rendelnek a világhálón, ugyanis állampolgárságuk, lakhelyük vagy tartózkodási helyük alapján nem tagadhatják meg tőlük a vásárlást, és nem irányíthatják át őket más weboldalakra az online kereskedők.

Több száz munkahelyet teremt a kanadai beruházó 

A kanadai hátterű Linamar Hungary Zrt. 8,64 milliárd forintos beruházásával három vidéki helyszínen kétszáz új munkahelyet teremt - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter közölte: a kormány 1,55 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a részben autóipari, részben általános gépipari vállalat fejlesztéséhez.

Nem kell, hogy megegye a cég az időnket 

Van egy gyakorlatban is működő módszer, ami ráadásul az informatika legnagyobb vívmánya egyben. Használatával úgy gerjeszthetjük a vállalkozásunk növekedését, hogy nem kell hozzá új munkatársakat sem felvennünk –hívta fel a figyelmet Bártfai Balázs marketingtanácsadó.

Irigyeljük a gondjaikat – genfi bérekért tüntetnek az ENSZ alkalmazottai 

A napokban ismét tüntetett fizetésük csökkentése ellen Genfben az ENSZ több száz alkalmazottja. A világszervezet forintban számolva évi jó 9 és 32 millió közötti jövedelmet biztosít munkatársainak – adómentesen.

Az olimpián sikeres 5G a sláger Barcelonában is 

Riasztó adatokat közöltek az idei barcelonai mobil-világkiállításon: míg 2016 utolsó negyedévében 432 millió okostelefont adtak el az öt kontinensen, az elmúlt év utolsó negyedében már csak 408 milliót, 5.6 százalékkal kevesebbet. Bealkonyul a mobil? Mi lesz helyette?

Budapest Airport: vannak még fehér foltok 

A terjeszkedés és a fejlődés ellenére vannak még hiányzó célállomások a Budapest Airport térképén. A cég kereskedelmi igazgatója szeretné, ha mielőbb közvetlen összeköttetés lenne Bangkok, Delhi és Los Angeles, illetve Mumbai, Tokió, Belfast, Szöul, Sanghaj és Newcastle repülőtereivel.

Nem sci-fi: madárijesztő helyett lézerkerítés 

Új eszköz jelenthet megoldást a termelőknek és a vállalkozásoknak, akiknek eddig nem állt rendelkezésére hatékony és humánus módszer a madarak távoltartására. Mezőgazdasági területeken a kár egyes helyeken elérheti a termés 30-40 százalékát. Más területeken az okozott kár és a szennyeződések megszüntetése akár milliós nagyságrendű is lehet. A jövőben egyre több helyen „lézerkerítés” kergeti el a szárnyas betolakodókat.

Foglalkoztatás: látványos javulásra már ne számítsunk? 

A 2017. november-2018. januári időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 436 ezer volt, 35 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,2 százalékponttal 68,7 százalékra emelkedett - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Euró-milliók innovatív kis- és középvállalatoknak 

Az Európai Befektetési Alap és az Erste Bank Hungary garanciamegállapodásával 67 millió euró (több mint 20 milliárd forint) értékben juthatnak kedvező finanszírozási forráshoz innovatív magyar kis- és középvállalkozások.

Villan az adótraffipax: a közösségi beszerzéseknél is 

Az adóhatóság ellenőrzéseket beharangozó szolgáltatása új sebességfokozatba kapcsol: a hírek szerint a nyugta- ill. számlaadás, valamint a foglalkoztatottak bejelentése szempontjából érzékeny adózók (piacozók, szezonális árusok, kiskereskedők stb.) mellett a közösségi beszerzést végzők is fokozott ellenőrzésre számíthatnak február 26-ától.

Bod Péter Ákos: kockázattá nőtt a munkaerő kérdése 

Általános kép, hogy a magyar gazdaság növekedési szakaszban van, rég volt ilyen kedvező a foglalkoztatottság, nőnek a bérek, emelkedik a fogyasztás. Az uniós források hozzáférésének várható szűkülése, a munkaerőhiány és az olyan húzóágazatokban, mint az autóipar, végbemenő forradalmi technológiai változások azonban komoly kihívásokat jelentenek a jövőre nézve.

Idén is lehet kérni támogatást a szőlőkabóca ellen 

A Földművelésügyi Minisztérium 240 millió Ft keretösszeggel 2018-ban is biztosítja a szőlőtermelők részére a 75%-os támogatást a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni növényvédőszeres védekezéshez.

Már nem kell a férj engedélye a cégalapításhoz 

Újabb lépést tett az ultrakonzervatív Szaúd-Arábia a női egyenjogúság irányába: most már a nem kötelezik a nőket arra, hogy cégalapítás előtt írásban kikérjék a férjük engedélyét, sőt hamarosan autót is vezethetnek.

Nem tudni, miért, de megint vékonyodik az ózonréteg 

Nemhogy lassabban "gyógyul" az ózonréteg, mint várták, hanem még vékonyodik is. Méghozzá azokon a tájakon, ahol a legtöbb ember él a Földön. A tudósok nem tudják, mi a jelenség oka. Az ózonréteg feladata, hogy megvédjen minket a Nap káros ultraviola sugárzásától.

Nem is vagyunk idegengyűlölők 

Az emberiség valószínűleg nincs egyedül a világegyetemben, ebben a legtöbb kutató egyetért. Abban viszont, hogyan reagálnánk a földönkívüli élet felfedezésére, már nagyobb a bizonytalanság, de egy friss kutatás eredményei szerint sokkal pozitívabban, mint gondolnánk.

Csődbe mehet a legendás gitárgyártó 

Gondok a Gibson háza táján, a legendás hangszergyártó új pénzügyi vezetőt nevezett ki, ettől remélik, hogy még elkerülhetik a csődöt, ezenkívül egy befektetési bankkal is tárgyalnak, hogy átstrukturálják a cég adósságait.

Ilyen hidegben csak a jégeralsó fogy 

A téli időjárás is szerepet játszik abban, hogy a január és a február a családi költekezés mércéjét nézve az év leggyengébb időszaka, ekkor fogy a legkevesebb nyugta a boltokban.

Garantált alapjövedelem mellett sem lustálkodnánk 

Finnországban és Afrikában is tesztelik a garantált alapjövedelem osztását az automatizáció által bekövetkező jövőbeli tömeges munkanélküliség kiegyensúlyozására. Mint kiderült, az alanyi jogon kiosztott, munkavégzés nélkül is garantált pénzben részesülők nem mondták fel a munkájukat.

Ráhajtanak: jön a luxus-Airbnb 

Új szolgáltatást indít az Airbnb, amely a jövőben kiterjesztené tevékenységét a szállodaiparra és lehetőséget lát az erősödésre a luxusutazások terén. A cél, hogy egymilliárd vendégjészakát regisztráljanak évente 2028-ra.

Ingatlanpiac: egyre népszerűbb a zöld 

Bár még mindig az irodaterületek a legnépszerűbbek a zöld minősítések közt, egyre több, egyéb funkciójú kereskedelmi ingatlan szerez LEED vagy BREEAM tanúsítványt, derül ki a Colliers International legújabb, zöld minősítésekkel foglalkozó piaci jelentéséből.

Veszélyes a hideg: erre ügyeljünk a munkahelyeken! 

Szokatlanul hideg időjárásra számíthatunk az elkövetkező napokban, így mind a szabadban, mind a zárt környezetben dolgozóknak és munkáltatóiknak is fokozottan ügyelniük kell az ilyenkor alkalmazandó munkavédelmi szabályok betartására. Összegyűjtöttük a legfontosabbakat!

MLM-ben utazol? Így adózol utána 

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal támogató eljárás alá vonja a Multi Level Marketing (a továbbiakban: MLM) rendszerben működő adózók tevékenységét és tájékoztatást adott ki a a forgalmazóként jutalékban részesülő, jövedelmet szerző magánszemélyek adózásáról.

Globális játékosok állnak az Olimpia mögött 

Véghajrában 2018-as dél-koreai téli olimpiai és paralimpiai játékok. A Bisnode céginformációs szolgáltató segítségével esemény alkalmából összegyűjtöttünk néhány érdekességet az olimpiát szponzoráló cégekről.

Beruházási kedvezmény: mennyi az annyi? 

Mennyi lehet a kisvállalkozói beruházási kedvezmény összege az egyéni vállalkozóknál? A Saldo adószakértő írása segítségével megmutatjuk az erre vonatkozó szabályokat.

Egyre drágábbak a kibertámadások 

Az elosztott szolgáltatásmegtagadással járó támadások (DDoS) negatív pénzügyi hatása egyre növekszik. A kis és középvállalkozások számára egy ilyen támadás átlagosan 120 000 dollárba kerülhet, míg a nagyvállalatok esetében ez az összeg elérheti a 2,3 millió dollárt is. Az ilyen incidensek égbeszökő költségei és az ebből következő üzleti lehetőségek elvesztése azt mutatja, hogy a szervezetek nem engedhetik meg maguknak a kiberbiztonsági sebezhetőséggel járó anyagi veszteségeket.

Adóügyekben döcög az elektronika 

Bár január első felében az adóhatóság és az elektronikus ügyintézésre kötelezett adózók esetében is megfigyelhető volt még a papír alapon történő kommunikáció, februártól azonban már valóban az elektronikus kapcsolattartás dominál. Csak éppen még nem zökkenőmentes.

A pénztárca, vagy egy toll is árulkodhat rólad 

Ahogy egy beszélgetés során nonverbális gesztusaink azok, amelyek elárulják valódi szándékainkat, függetlenül szavaink jelentésétől, ugyanígy a megjelenésünkben a kiegészítők azok, amelyek többet mondanak el rólunk, mint a ruhadarabjaink, melyeket nagy gonddal kiválasztottunk.

Fogyasztói bizalom: csak a Medgyessy-kormány érte el ezt a szintet 

Csaknem másfél éves, szinte töretlen növekedés után februárban új történelmi csúcsára emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások még soha, a fogyasztóiak pedig csak 2002-ben, a Medgyessy-kormány 100 napos programjának néhány hónapjában voltak a mostaninál is kedvezőbbek.

Aggasztóan egészségtelenül élünk 

Aggasztó adatokat mutatott ki a magyar lakosság egészségi állapotáról a Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogram: az emberek mintegy 40 százaléka túlsúlyos, negyede dohányzik, harmada pedig hetente legfeljebb egyszer fogyaszt csak zöldséget vagy gyümölcsöt.

Még drágább lesz betegnek lenni 

Évente átlagosan 4,1 százalékkal nőnek majd az egészségügyi kiadások 2017 és 2021 között világszerte. A magasabb költés ugyanakkor nem feltétlenül jelent jobb egészségügyi eredményeket, az egészségügyi szolgáltatóknak valószínűleg továbbra is csökkenő nyereséggel és növekvő költségekkel kell számolniuk. A kezelés helyett a megelőzés kerül előtérbe, amelynek eredményeképpen az egyszerű „betegek” helyett megszületnek a szolgáltatásokról jól tájékozott „egészségügyi fogyasztók”.  A digitális technológia pedig lehetőséget teremt majd a páciensek személyesebb ellátásra is, derül ki a a Deloitte egészségügyi szektorra vonatkozó tanulmányából.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra  

A hazai lízingpiac 2025 első félévében enyhe növekedést mutatott a finanszírozott összeg tekintetében, miközben a szerződések száma visszaesett.

Cégblog

Kiben bízz, ha mindenki mást mond?

Kiben bízz, ha mindenki mást mond? 

Az internet által az emberiség történetében először jutottunk el oda, hogy bárki szinte bármiről bármikor információhoz juthat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo