Hogy emel fel nőket a nyomorból a napenergia terjedése?

Még mindig óriási problémát jelent India elszigetelt területein az elektromosság hiánya, amely a becslések szerint több százmillió embert érint napi szinten.

A Frontier Markets ennek a hiányosságnak orvosolására célozta be termékeit, hiszen olyan napenergiával működő eszközöket (lámpák, tűzhelyek, sőt még televízió is) árulnak, amelyek megoldást jelenthetnek az azon falvakban élőknek, ahol kicsi az esély arra, hogy valaha is kiépítsenek egy működőképes elektromos hálózatot – írja a CNN.

A megújuló energiaforrások használatának népszerűsítése mellett azonban tevékenységük még egy szempontból kiemelkedően fontos: a cég termékeiket nők árulják. Ajaita Shah, a vállalat vezetője egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, hogy:

„Felismertük, hogy míg jellemzően a férfiak vásárolják a termékeinket, a valódi felhasználók a háziasszonyok. Ahhoz, hogy az ő igényeiket a lehető legjobban ki tudjuk szolgálni, meg kellett változtatnunk a fókuszpontunkat.”
A nyugati, sivatagos Radzsasztán tartományban tevékenykedő cég most már közel 3000 nőt foglalkoztat, amely komoly előrelépést egy olyan országban, ahol a világban az egyik legalacsonyabb a női munkavállalók aránya – a Világbank legfrissebb adatai szerint alig 22 százalék. Ezzel India ebben a tekintetben olyan országok mögött van, mint Szudán vagy Afganisztán.

Shah kiemelte, hogy miközben az országban egyre inkább felpörög a digitális forradalom, a nők lemaradása nem csökken érdemben, ezért kulcsfontosságúnak tartják, hogy céges szinten is minél többet fektessenek a munkavállalók oktatására és továbbképzésére. Ez a felfogás pedig bejönni látszik: a Frontier Markets árbevétele 2015 és 2018 közt közel tízszeresére emelkedett, és olyan nagyvállalatokkal dolgoznak együtt, mint a Philips vagy az Unilever.

Legyen áram mindenhol

Az indiai kormány komoly prioritásként kezeli a kistelepülések rákötését az elektromos hálózatra, nemrég bejelentették azt is, hogy minden faluban elérhető áram. Ezzel az egyetlen probléma az, hogy a kormányzat adatai némileg csalnak, hiszen már akkor a hálózatra csatlakoztatottnak tekintenek egy települést, hogyha csupán a háztartások 10 százalékában van áram.

Narendra Modi kormánya emellett agresszívan kampányol a napenergia terjesztése mellett az országban, és ezen a területen úgy tűnik, hogy ténylegesen komoly sikereket érnek el, hiszen 2015 és 2019 közt kevesebb, mint 4 gigawattról 30 gigawattra emelkedett az így megtermelt áram aránya, amely az ország igényének már 8 százalékát kielégíti.

(CNN)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo