Közel 7 milliárd forintot próbáltak ellopni az Erste ügyfeleitől csalók csak az első fél évben

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják megtéveszteni – ráadásul folyamatosan újabb trükkökkel. Az Erste idei adatai szerint a bankkártyák esetében elsősorban az adathalászattal, míg az átutalásos csalásoknál pszichológiai manipulációval próbálkoznak. A technológiai védelem mellett ezért legalább ilyen fontos a tudatosság: nem elég egyszer megtanulni, mire kell figyelni, az újabb trükköket is fel kell ismerni. Az Erste az első hat hónapban a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát akadályozta meg sikeresen, és ezzel az ügyfeleknek csaknem 6 milliárd forintot takarított meg.

Az Erste adatai szerint a bankkártyás és az átutalásos csalásoknál is más-más módszerek dominálnak. A bankkártyás visszaéléseknél látványos fordulat történt az utóbbi években: míg alig néhány éve még tízből kilenc eset a kártyaadat-szerzéshez kapcsolódott, 2026-ban már az ügyfeleket célzó adathalászat aránya volt ilyen mértékű. Az átutalásos csalásoknál ezzel szemben, ahogy korábban, úgy most is a pszichológiai manipuláció a leggyakoribb elkövetési mód. Számát tekintve ugyan a kártyás visszaélésekből jóval több van, az átutalásos csalási próbálkozások átlagos összege azonban jóval magasabb.

Rendületlenül támadnak a csalók
Rendületlenül támadnak a csalók
Fotó: DepositPhotos.com
A bűnözők korábban elsősorban a pénzügyi rendszerek gyenge pontjait keresték: például bankautomatákra vagy fizetési terminálokra szerelt eszközökkel szerezték meg a kártyaadatokat, vagy kereskedők rendszereit törték fel. Mára azonban megváltozott a helyzet: a csalók egyre inkább közvetlenül az ügyfeleket próbálják megtéveszteni, hogy így jussanak hozzá a pénzükhöz. A bűnözők egyre hitelesebbnek tűnő üzenetekkel, klónozott és álweboldalakkal, pszichológiai nyomásgyakorlással sőt, a mesterséges intelligencia felhasználásával próbálják rávenni az ügyfeleket arra, hogy maguk adják át az adataikat, vagy hagyjanak jóvá csalárd tranzakciót.

Folyamatosan változnak a bűnözők módszerei

Az Ersténél az első hat hónapban a csalók közel 21 ezer esetben próbálták megszerezni az ügyfelek pénzét, ami a tavalyi egész éves mennyiség több mint 60 százaléka. Még gyorsabban nő az összeg, amit megpróbáltak ellopni a csalók: az első fél évben közel 7 milliárd forintra pályáztak – ez a tavalyi egész éves összeg több mint 80 százaléka. A bank az első hat hónapban a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát akadályozta meg sikeresen, és ezzel az ügyfeleknek csaknem 6 milliárd forintot takarított meg.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo