Egyre kevesebben mernek az építőiparban vállalkozni?

Harmadik negyedévben is tovább csökkent az építőipari cégalapítások száma

2019 harmadik negyedévében 1410 új cég indult az építőiparban, immár második negyedéve csökken az újonnan induló cégek száma. „Még továbbra is erőteljes az építőipar, de egyre több jel utal arra, hogy a lendület csökkenni fog” – fogalmazott Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. 2019 harmadik negyedévében csupán 1410 cégalapítást tett közzé a cégbíróság, ami 3,3 százalékos visszaesés a második negyedévhez képest, és 7 százalékos visszaesés a rekordmagas első negyedéves értékhez képest.

Az építőipar visszaeséséről ugyanakkor még egyáltalán nem lehet beszélni, az viszont egyértelmű, hogy a jelek vegyesebbek, mint egy évvel ezelőtt. Az előző év azonos időszakához mérten a cégalapítási érték még 13 százalékos növekedést mutat, és a havi termelési mutatók is többnyire magasabbak az előző évi értékeknél, de az éven belüli tendencia már kevésbé pozitív.

„Az építőipar havi összesített termelési számai még rendre nagyobbak a 2018-as értéknél, a növekedés mértéke viszont csökken, és a szektoron belüli építményfőcsoportok között eltolódás is látszik” – mondja az Opten szakértője. Augusztust tekintve például az előző év azonos időszakához mérten már csak 5,9 százalékos a növekedés, míg 2019 első felében rendre 30-50 százalék körül volt ugyanez az érték. Ráadásul az augusztus végi szerződésállomány 12,1 százalékkal alacsonyabb a 2018 augusztusi értéknél. Az építőiparon belül eltolódás látszik, az épületek építése még növekedőben van, míg az egyéb építmények főcsoport a legtöbb mutató tekintetében csökkenést mutat.

Az összesített cégszámot tekintve az építőipar még növekedést mutat. Az új cégek száma hónapról hónapra meghaladja a megszűnő cégek számát. Jelenleg 53 330 vállalkozás működik a szektorban. 2019 harmadik negyedévében 771 cég szűnt meg az ágazatban, ami 12,3 százalékkal alacsonyabb a második negyedéves értéknél, valamint 23 százalékkal alacsonyabb 2018 harmadik negyedévénél. A megszűnések számának csökkenése mindenképp jó jel az ágazatra nézve. A rossz hír viszont az, hogy a megszűntetésre irányuló eljárások között a felszámolás szerepe még mindig jelentős, ráadásul növekedőben is van. A harmadik negyedévben 230 építőipari cég került felszámolás alá, tehát a kifizetetlen számlák továbbra is veszélyeztetik a szektort.

„Hogy a képlet ne legyen ilyen egyszerű, az októberi számok újabb havi cégalapítási rekordot mutatnak, ezúttal már pozitív irányba, így várhatóan a negyedik negyedév sem fog eltelni az ágazatban izgalmak nélkül” – zárja elemzést az Opten szakértője.

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo