Magyar Fenntarthatósági Csúcs – 2019

Végre megértettük? ­ Teszik fel a kérdést a Magyar Fenntarthatósági Csúcs előadó, szereplői november 19-én, az üzleti szektor, a civil szervezetek, a kormányzat és a tudomány tizedik, éves országos párbeszédén. 300 ember 30 előadó, 15 kiállító, plenáris előadások, vitaindítók, best practice-k és interaktív beszélgetések keretében osztja meg egymással a cselekvés recepjeit.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

„A remény hal meg utoljára!” De a reményen túl, van-e esélyünk még arra, hogy megállítsuk a klímaváltozás felgyorsulását? A tavalyi találkozón még egyetértés alakult ki abban, hogy a CO2 kibocsátás azonnal leállításával  12 éven belül visszafordítható a romlás. Most már 6-8 évről beszélünk. Bedurvult a romlás üteme.

Híres tudósok, szakemberek, nemzetközi és hazai civil szervezetek vezetői, a kormányzat képviselői ülnek össze, és a résztvevők bevonásával próbálnak választ adni a jövőnket meghatározó sorskérdésekre. A cselekvés utolsó óráiban vagyunk. Ezt már, mintha megértettük volna. A rendkívüli katasztrófákat okozó felmelegedés és kontinenstüzek miatti tömeges tudatra ébredés történik. Fákat ültetnek az emberek világszerte. A fiatalok az utcán követelik jogaikat a jövőhöz. A jövő nemzedékénél eluralkodott a klímapánik.

Már a bulvársajtó is publikál néhány felelős globális jelentést. Igaz, hogy a szkeptikusok, a klímaváltozás egyértelmű adatait tagadók irányított vagy  spontán tábora is feléledt, kényelemre, felelőtlen, pazarló, önző fogyasztásra ösztönözve továbbra is az embereket.

A tények kegyetlen igazságokkal szembesítenek bennünket. Az IPCC legújabb különjelentései a föld, az óceánok, a fagyvilág állapotáról már nem optimisták.Ürge-Vorsatz Diána ebben az évben is kötelességének érzi, hogy beszámoljon a konferencián az ijesztő adatokról. A WWF idén is elkészítette és a konferencián ismerteti élővilágunk fajainak rohamos eltűnéséről, a bioszféra egyensúlya megromlásának következményeiről szóló számait, híreit.

Közben az ENSZ 193 tagállama 2015-ben elfogadott világátalakító programja, a 17 pontban megfogalmazott Fenntartható Fejlődési Célok (SDG) teljesítése a nemzetek szintjén siralmas állapotban van. Minden nemzet el van maradva a vállalt célok teljesítésének ütemétől. Továbbra is saját gazdasági növekedésük hajszolása mögé bújnak, s csak szavakban, nem tettekben erősek.  Az SDG megvalósításában az üzleti szektor szereplőinek is jelentős a feladta, és a felelőssége. Ők hogyan állnak a tudatosodásban?

László Ervin professzornak a globális tudatváltás bölcsessége magaslatáról a konferencián eljutunk a konkrét cselekvésekig. Sok jó, követendő példák, gyakorlat mutatkozik be, ösztökélve mindenkit, akár üzleti szektor döntéshozó, akár magánember mivoltában, hogy igenis, össze lehet egyeztetni a profitérdekeket a fenntartható fejlődési célokkal, úgy, hogy mindkettő érvényesüljön és világunk is élhető maradjon.

A Magyar Fenntarthatósági Csúcs – 2019, a tizedik felelős párbeszéd a jövőnkért Budapesten, a Sugár Mozi hatalmas csarnokában lesz, november 19-én kedden. A páratlanul gazdag tartalomról, az előadókról, a programról részletes információk és a rendkívül kedvezményes regisztrációs feltételekről részletek a Piac & Profit weboldalon >>>>

Véleményvezér

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo