Kkv-knak szóló stratégiát dolgozott ki a kormány

Elkészítéséhez 1000 vállalatot vontak be.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nyitóelőadásában elmondta: képzésekkel, digitális fejlesztésekkel, adócsökkentésekkel segítik a kis- és középvállalkozások megerősítését, exportbevételük növekedését.

A kormány célja, hogy az új, 2019-2030 közötti időszakra szóló kkv-stratégia elfogadásával a munkavállalók többségét foglalkoztató, stabilan működő kisvállalkozói kört megerősítse.

A miniszter rámutatott: a kkv-k körében erősíteni kell az innovációt, a kutatás-fejlesztési tevékenységet, hogy saját termékeikkel ki tudjanak lépni az exportpiacokra.

Mire fókuszál a stratégia?

György László, az ITM államtitkára az átfogó célok közül kiemelte a működő vállalkozások zöld és high-tech megújulásának támogatását, az adminisztrációs terhek ésszerű keretek közé csökkentését, valamint a kiválóan teljesítő vállalkozások elismerését.

Felhívta a figyelmet arra, hogy 2019-2020-ban több mint 175 milliárd forint áll a kkv-k rendelkezésére, ebből 98,4 milliárd vissza nem térítendő támogatás és 76,7 milliárd visszatérítendő forrás. Emellett 2020-ban további 26,3 milliárd forint lesz elérhető technológiafejlesztésre és tudásátadásra.

Kilépni a külpicokra 

Palkovics László csütörtökön egy fóriumon már közölte: a kkv körében erősíteni kell az innovációt, a kutatás-fejlesztési tevékenységet, hogy minél nagyobb számban be tudjanak kapcsolódni a multinacionális cégek beszállítói hálózataiba, illetve saját termékeikkel meg tudjanak jelenni az exportpiacokon. További részletek >>>>

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo