Friss cikkeink


Célpontot vált a külföldi magántőke 

A befektetők élénken érdeklődnek a közép-európai üzleti lehetőségek iránt, ezzel egyidőben gyökeresen változik üzleti érdeklődésük fókusza is. A Deloitte legújabb felmérése alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy tőkebefektetéseik középpontjában a technológiai szektor és a termelő ágazatok állnak.

A kastélyok, várak turisztikai fejlesztésére kiírt pályázat eredménye 

A Széchenyi Turizmusfejlesztési Program (SZTP-2003-TU-3) keretében folytatódott a kastélyok, várak turisztikai fejlesztésének támogatása. A program keretében a közelmúltban 10 kastély és vár támogatásáról döntött a miniszter, 300 millió forint értékben, a megvalósuló fejlesztések összértéke pedig megközelíti a 600 millió forintot

Uniósodtak az adószabályok 

Uniósodtak azok az adószabályok, amelyek január 1-jétől, illetve május 1-jétől lépnek hatályba. A közvélemény már ismeri a személyi jövedelemadóra vonatkozó módosulásokat, az áfa-kulcsok változását, de a parlamentben a közelmúltban elfogadott és kihirdetett, ugyancsak fontos, további változásokra kevésbé figyelt. Cikkünk nem teljeskörűen ismerteti a cégeket érintő változásokat!

A román munkaügyi szervezet Linuxra vált 

Románia országos munkaügyi szervezete, az ANOFM és az IBM november végén bejelentették: első alkalommal került sor Romániában országos lefedettséget biztosító Linux-alapú, nyílt forrású infrastruktúra kialakítására. A rendszer egy olyan projekt keretében került megvalósításra, amelynek célja integrált informatikai rendszer kialakítása az országos munkaügyi szervezet számára.

IVSZ szakértő a Sulinet Expressz tanácsában 

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) a jelenleginél is aktívabban kíván bekapcsolódni a jövő évben induló Sulinet Expressz (SE) program második fázisába, a fogyasztók és a tagságát képező informatikai piaci szereplők érdekeinek megfelelően.

Tudáskampány rövidfilmekkel 

Újabb társadalmi célú reklámkampány hívja fel a figyelmet arra, hogy össztársadalmi üggyé kell válnia a tudás és a tanulás megbecsülésének az Európai Unióba tartó Magyarországon. A Talentis Közhasznú Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából december 12-ig 20 rövidfilmet, összesen ötvenszer sugároz a Magyar Televízió.

Partnerség az Információs Társadalomért 

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és a Távközlési Kerekasztal alulírott tagjai a 2003. december 4-én tartott ülésükön kijelentették…

Az erős tekintélytisztelet magyar sajátosság 

Politikusok, nagyvállalati vezetők és újságírók közös problémája, hogy kevesen bíznak bennük. Az európai polgárok többsége nagyobb bizalmat érez a papság, ügyvédek, de különösen az orvosok iránt. A magyarok azonban kiemelkednek az ügyvédek és a nagyvállalati vezetők kedvező megítélésével, állapította meg többek között a GfK Piackutató Intézet közvéleménykutatása.

Vállalkozásfejlesztési dokumentációs tár nyílt 

December 4-én ünnepélyes keretek között nyílt meg a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Dokumentációs Tára, amely a kis- és középvállalkozói szektorral foglalkozó kutatások bázisa és ösztönzője kíván lenni.

Ezt elvárom Tőled! 

Biztos hallották már az alábbi kifejezést: "Ezt elvárom Tőled!" - vagy már mondták is másnak? Mit jelent ez? Valamit csinál a másik, mi képesnek tartjuk őt arra, hogy valóban megcsinálja és ennek ismeretében nem tartjuk elfogadhatónak a sikertelen befejezést. De vajon milyen hatással van ez a másikra?

KKV-hitelek: fakuló vonzerő 

A kamatemelés várhatóan a jövő év közepéig bizonyosan kedvezőtlenül befolyásolja a hazai kis- és középvállalkozások beruházási és hitelfelvételi hajlandóságát – hangzott el a Budapest Bank december első hetében közel 250 budapesti és Pest megyei vállalati ügyfele számára tartott rendezvényén.

LNX - Synergon konzorcium: az Információs Társadalom építéséért 

Az LNX Hálózatintegrációs Rt. és a Synergon Informatika Rt. által alakított konzorcium a keddi napon aláírta a Informatikai és Hírközlési Minisztériummal (IHM) az „Adatkommunikációs berendezések szállítása, telepítése és karbantartása a Közháló (7300 magyarországi végpont, bővíthetőségi lehetőséggel) szolgáltatás-hozzáférési pontjain” elnevezésű projekt megvalósításáról szóló szerződést. A konzorciumban egyenrangú tagokként szereplő cégek nyílt közbeszerzési eljárás során lettek a győztes pályázók. A projekt szerződéses értéke megközelíti a bruttó 4,5 milliárd forintot.

10 éves a Sodexho Pass Hungária Kft. 

Az utalványok kibocsátásával és értékesítésével foglalkozó Sodexho Pass Hungária Kft. 1993-ban kezdte meg tevékenységét Magyarországon. Az akkor még meglehetősen ismeretlen szolgáltatást mindössze néhány munkatárssal és egyféle utalvány kínálatával indították be. A piaci igényeket folyamatosan szem előtt tartó termékfejlesztés, a partnerkapcsolatok következetes bővítése és az átgondolt szervezetfejlesztés eredményeképpen ezek a számok 10 év alatt többszörösükre emelkedtek. Ma már több mint 6 000 ügyfelet szolgálnak ki hétféle utalvány segítségével - melyek közül a legismertebbek az ENNI-KÉK és a Sodexho MELEGÉTEL utalvány – az elfogadóhelyek száma meghaladja a 21.000-et, munkatársaik létszáma közel 70 fő.

A lakásbelsőgyár már élénkülő európai piacra szállíthat 

Kevés honi vállalat várja olyan optimizmussal az ország uniós csatlakozást, mint a Graboplast Csoport. A tőzsdének két esztendeje hátat fordító társaság – immáron nem kötelezettségként – nyilvánosságra hozta jellemző gazdasági adatait, az idei milliárdos forgalombővülést, a jövő évi 3,5 milliárd forintot meghaladó beruházást, s azt, hogy ők már azt érzik: Nyugat-Európában megkezdődött az élénkülés.

Banki finanszírozás a PPP-ben: gátfutás (3. rész) 

A tőkepiacról is finanszírozott PPP-konstrukciónál a hitelintézetek a közszféra szereplőjének fizetőképességét vizsgálják, ezért a hitel akár olcsóbb is lehetne. Tasi Péter, a Nemzetközi Bankárképző munkatársa beszél arról, hogy miért „lehetne”, és nem „lehet”, és hogy milyen hazai anomáliák nehezítik meg a banki források bevonását.

Lakóparkok épülnek a barna zóna helyére 

Luxuslakások nem, igényes lakóparki lakások azonban szép számban épülnek Dél-Buda gyors ütemben felértékelődő térségében. A körülbelül 4 ezer új, két-három éven belül elkészülő lakás a XI. kerületben azt is jelenti, hogy a városrész megszűnik ipari övezetnek lenni. Az ugyancsak épülő Savoya Park létrehozói 1,5 milliárd forintnyi beruházással járulnak hozzá a dél-budai közlekedési feltételek javításához.

KSH jelenti 

A magyar gazdaságban a III. negyedévben megállt a gazdasági növekedés lassulása - derül ki a KSH legújabb összefoglalójából.

Kiosztották a Zorp Informatikai Innovációs Ösztöndíjakat 

A BalaBit IT Biztonságtechnikai Kft. idén először osztotta ki Zorp magasbiztonságú tűzfaláról elnevezett ösztöndíját. A támogatást olyan végzős informatikus hallgatók kaphatják meg, akik innovatív kutatómunkát végeznek tanulmányaik mellett.

µFR – repülő mikrorobot a Seiko Epsontól 

A nem értékesítésre szánt Epson µFR (Micro Flying Robot) prototípus révén a harmadik dimenzió, a levegő is megnyílik a robotok előtt. A „The sky’s the limit“ (Határ a csillagos ég) mottó jegyében a Seiko Epson Corporation a világon elsőként állított elő repülésre alkalmas mikrorobotot.

GDP, bruttó hazai termék 

Az előzetes számítások alapján Magyarország bruttó hazai terméke az előző év azonos időszakához viszonyítva 2003. III. negyedévében 2,9 százalékkal, az előző negyedévhez viszonyítva (szezonálisan kiigazított adatok szerint) 0,8%-kal nőtt.

Nőttek a beruházások 

A nemzetgazdasági beruházások volumene 2003 harmadik negyedévében – az előzetes számítások alapján – korrekciók nélkül 4,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - tette közzé a KSH.

Lámfalussy a kamatemelést nem, a PSZÁF-törvénymódosítást viszont kommentálta 

Az állampapípiac elsődleges forgalmazói árjegyzésének kedd délelőtti felfüggesztésére, a pénteki jegybanki alapkamat emelésre és pénzpiaci hatására, az eddigi és a várható fundamentális helyzet alakulására nem volt hajlandó reagálni Lámfalussy Sándor professzor, ám mintha mi sem történt volna, megnyomta a tőzsdekereskedés indítását jelző csengő gombját.

Korábban indult az év végi szezon 

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított novemberi értéke: 50,2. Az előző havi indexértékhez képest ez 3,7 százalékpontos csökkenést jelent (53,9). Az októberhez viszonyított kisebb növekedés ellentétes az előző három évben mért eredményekkel, amikor a novemberi fejlődés üteme rendre nagyobb volt, mint az egy hónappal korábbi. Így tehát, míg az októberi index értéke meghaladta a felmérés előző éveiben mért októberi indexek átlagos növekedését, a novemberi növekedés 2,8 százalékponttal kisebb.

IHM pályázat több ezer közösségi intrenet-pontra 

A Kormány által novemberben elfogadott Magyar Információs Társadalom Stratégia (MITS) egyik kiemelt területe az internethasználat hazai elterjedésének elősegítése. Ennek kertében az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) 2003. november 6-án pályázatot írt ki közintézmények és velük együtt működő civil szervezetek számára közösségi internet-hozzáférési pontok létesítésére.

Állam és magánszféra együtt: PPP példák (2. rész) 

A leendő új, női börtönt és az ugyancsak építendő – nyugat-magyarországi – férfi börtönt szándékozik összehasonlítani a pénzügyi tárca, amikor a kettő közül csak az egyik megvalósítását, működtetését engedné PPP-rendszerben létrehozatni.

Ludas Matyi kalapács alatt 

Sokak által megélt történelem fontos és érdekes emlékei is kalapács alá kerülnek egy decemberi aukción az Ernst Galériában. Az ötezernél is több „tétel” zöme művészeti könyv és folyóirat lesz.

Beruházási előrejelzés: másfél éves mélypont 

Az idén várható 2,8 százalék körüli GDP növekedés jövőre az exportlehetőségek javulása és a beruházások élénkülése mellett elérheti a 3,3 százalékot – tartalmazza az Ecostat felmérése. Az elemzésből azonban kitetszik: jelenleg a beruházási elkötelezettséget jelző cégek köre másfél éves mélypontjára, 47 százalékra esett, amit – az Ecostat megítélése szerint - sem a külső, sem a belső gazdasági folyamatok változása nem indokolt. Az Ecostat „TOP-100 konjunktúra index” értéke 50 százalék, a novemberi kis- és középvállalati konjunktúra-index értéke pedig 46,6 százalék.

Kétszámjegyű betéti kamatok a BB-nél 

A Budapest Bank december 1-én megemelte a lakossági ügyfelek betéti kamatainak szintjét

A Visegrádi Négyek ötre bővülhetnek 

A Mol és a Slovnaft jogvita elsimítását szorgalmazta a külgazdaságért felelős magyar külügyi helyettes államtitkár szlovák kollégájával tárgyalva. Északi szomszédainkkal közösen igyekszünk turisztikai programajánlatokat tenni távol-keleti utazóknak a forgalom remélt javulása érdekében.

Növekvő érdeklődés az intelligens üzleti informatika iránt 

Egyre keresettebbek a az intelligens üzleti informatikai rendszerek, amelyek hihetetlen nagy mennyiségű adatot tudnak rendkívül rövid idő alatt úgy feldolgozni, hogy azok alapján vezetői döntéseket lehessen hozni.

A gazdasági élénkülés jelei 

A GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint lassan, de javul a konjunktúra, s ezzel az ipar és az export teljesítménye. A külső egyensúly azonban jelentősen romlik, az infláció emelkedik. A reálkeresetek idén 10 százalék közeli mértékben növekednek. A forint árfolyama ingadozó, a kamatok magasak.

Stagánló ipari árak 

2003 októberében az ipari termelői árak 0,2%-kal magasabbak voltak, mint egy hónappal pal korábban. Az ipari termékek értékesítése a belföldi piacra 0,5%-kal megemelkedett ár-árszinten, exportra, forintban számba véve 0,1%-kal csökkenő, gyakorlatilag változatan áron történt - tette közzé a KSH.

Új MKB bankfiók Budafokon 

Ünnepélyes keretek között megnyílt az ország 33. Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB). Az ünnepélyes megnyitón részt vett Erdei Tamás, az MKB elnök-vezérigazgatója, valamint Bollók Istvánné, Budafok polgármestere – adta hírül a bank november 28-án.

Europolis: az év legnagyobb felvásárlója 

Az Europolis Invest november 12-én megvásárolta az AIG/Lincoln három budapesti ingatlanát. Az Airport Business Park, az M1 Business Park, és az IPwest Office Building mintegy 150 millió euró összértékben kelt el.

Túl sok és unalmas 

…vélekednek a mindennapi reklámokról az európai polgárok. Leginkább a spanyoloknak terhes a sok hirdetés, legkevésbé pedig a briteket zavarja. A legnagyobb kétellyel az olaszok, csehek és szlovákok fogadják az áruk és szolgáltatások dicséretét - állapítja meg a GfK Piackutató Intézet 21 országban végzett kutatása.

Új vezeték nélküli Samsung fejlesztések 

A Samsung Electronics a DigitAll Inspiration rendezvényen új termékek teljes skáláját mutatta be, többek között Home Media Centre termékét és forradalmi DVD technológiáját.

A lakásbelsőgyár már élénkülő európai piacra szállíthat 

Kevés honi vállalat várja olyan optimizmussal az ország uniós csatlakozást, mint a Graboplast Csoport. A tőzsdének két esztendeje hátat fordító társaság – immáron nem kötelezettségként – nyilvánosságra hozta jellemző gazdasági adatait, az idei milliárdos forgalombővülést, a jövő évi 3,5 milliárd forintot meghaladó beruházást, s azt, hogy ők már azt érzik: Nyugat-Európában megkezdődött az élénkülés.

100 méteres hatótávolságú Bluetooth kapcsolat 

A Trust BT180 Class I USB BlueTooth Adapterrel legfeljebb hét Bluetooth eszköz - például számítógép, mobiltelefon és digitális személyi titkár (PDA) - között maximálisan 100 méteres hatótávolságú vezeték nélküli kapcsolat hozható létre.

Elektronikus lakat őrzi a magyarországi internetes bankokat 

A Magyarországon internetes banki szolgáltatást nyújtó pénzintézetek közül 15 gondoskodik az ügyfelek adatainak védelméről SSL tanúsítvánnyal. Közülük 11 – azaz 73% – használ a vezető minősített hitelesítés szolgáltató, a NetLock Kft. által kibocsátott SSL tanúsítványt. Az internetes bankok között található a szintén NetLock tanúsítványt alkalmazó CIB Bank is, amely 2002-ben elnyerte az Év Internetes Bankja címet.

Befagyott karácsony 

Változott az európai vásárlók optimizmusa és jövőbe vetett hite, ezért várhatóan kevesebb pénzt költenek 2003 karácsonyán – tette közzé rendszeres éves felmérésérének eredményét a Deloitte & Touche.

Tesco: már 200 tonna szaloncukor fogyott 

A vállalat az év utolsó két hónapjában bonyolítja éves forgalmának 25 százalékát, ilyenkor a napi forgalom akár négyszer nagyobb, mint egyébként.

Új arc az MRSZ elnökségében 

A Magyar Reklámszövetség Mezriczky Lászlót, a HP marketing-kommunikációs vezetőjét elnökségi taggá választották a november 12-én, Egerben megrendezett éves közgyűlésen.

Az állami és a magánszektor együttműködése: PPP 

A Public Private Partnership, azaz PPP nem más, mint a közszféra és a magánszektor között, nagy tőkeigényű állami (önkormányzati) beruházások kapcsán létrejött együttműködés, ami több évtizedre szól. Azaz a tervezett projekt megvalósításán túl az új létesítmény üzemeltetéséig – olvasható a szakirodalomban. A gyakorlatban azonban korántsem ilyen világos, hogy mi is tartozik a PPP körébe, az effajta együttműködések jogi szabályozása pedig még csak készül. S míg Angliában például bevett gyakorlat, Magyarországon az első ötletekről beszélhetünk. Viszont már létezik egy tárcaközi bizottság és kormányzati titkárság a feladatok koordinálására.

MNB: 300 bázispontos meglepetés 

Az MNB november 28-án azonnali hatállyal 3 százalékponttal, 12,5 százalékra emelte a jegybanki alapkamat szintjét.

SAS Webvadászat 

A Horváth & Partners és a SAS Institute felmérése szerint a cégek 72 százaléka nem tudja pontosan mérni az e-üzlettel kapcsolatos beruházásainak hatékonyságát. Ez különösen a gazdaságilag szűkös időkben gond, amikor minden fillér és a legkisebb versenyelőny is számít. Holott, ha ügyesen használják, a világháló ideális marketingterep lehet az új termékek tesztelésére.

Alkalmi üzleti fogás áfa-kivédésre 

A telekáfát kikerülhetőségét kínálják a vevőknek a Central Park két új egységének építői. Az üzleti fogással kétszáz lakást kívánnak értékesíteni ott, ahol éppen most tartottak bokréta ünnepséget az első ütemben elkészült épületnél.

Alkalmi üzleti fogás áfa-kivédésre 

A telekáfát kikerülhetőségét kínálják a vevőknek a Central Park két új egységének építői. Az üzleti fogással kétszáz lakást kívánnak értékesíteni ott, ahol éppen most tartottak bokréta ünnepséget az első ütemben elkészült épületnél.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

10-ből 1 magyar egyáltalán nem tervez vakációt, még belföldön sem

10-ből 1 magyar egyáltalán nem tervez vakációt, még belföldön sem 

Az európaiak nem hajlandók lemondani a nyaralásról: 56 százalékuk hajlandó az autóvásárlást vagy a lakásfelújítást is elhalasztani emiatt.

Pénzszerzés

Mit hoz a lakáspiacra a kormány új dobása?

Mit hoz a lakáspiacra a kormány új dobása?  

A héten megjelentek az első lakás vásárlását célzó új államilag támogatott konstrukció részletei.

Klímablog

Új rekordot értek el a vállalatvezetők

Új rekordot értek el a vállalatvezetők  

A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a vállalatvezetők hozzáállása látványosan javult.

Infokom

Mégis mire jó a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?

Mégis mire jó a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?  

Mára a hétköznapi emberek is egyre gyakrabban fordulnak különböző nyelvi modellekhez.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo