7,5 százalékos a munkanélküliség

Az idén a július-szeptemberi időszakban, azaz a harmadik negyedévben a foglalkoztatottak száma 3,948 millió, a munkanélkülieké 318 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 7,5 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tavaly július-szeptemberben a munkanélküliségi ráta 7,3 százalék volt, 1,2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. A 2005. július-szeptemberi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 928 ezer fő, a munkanélküliek száma 309 ezer fő volt.

Az idei július-szeptemberben átlagosan a 15-74 éves népesség 55,3 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon a statisztikák szerint. Ez az arány a munkavállalási korban lévők esetében 65,4 százalék volt.

A KSH által vizsgált időszakban 21 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban. Így a foglalkoztatotti létszám elérte a 3 millió 948 ezret.

Az Eurostat által publikált harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő augusztusban az EU-15-nél 7,2 százalék, az EU-25-nél 7,8%, Magyarország esetében 7,6 százalék volt.

A munkanélküliek 46,8 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,4 hónapnak felelt meg a KSH felmérése szerint.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo