A többség rendőrpárti

A megkérdezettek háromnegyede elítéli, hogy a tüntetések megzavarták az októberi évforduló ünneplését - írja az MTI a Medián közvélemény-kutató felmérésére hivatkozva.

A vizsgálat eredménye szerint az emberek többsége helyesli, hogy a rendőrök feloszlatták a Kossuth téri tüntetést és egyetért azzal is, hogy helyesen jártak el a be nem jelentett tüntetések során is. Élesen megoszlik a közvélemény a rendőrségi fellépés keménységét illetően. 41 százalék szerint a rendőrség provokálta a tüntetőket, 38 százalék viszont ez pont fordítva történt.

A többség továbbra is úgy véli, hogy Gyurcsánynak le kellene mondania, bár az ezt helyeslők száma két hét alatt 56 százalékról 48 százalékra csökkent.

Hasonló eredményeket mért a Szonda Ipsos is. Az MTV Az Este című műsorában ismertetett számokból kiderül, hogy a megkérdezettek 54 százaléka egyetért a rendőri fellépés keménységével, 31 százalék szerint viszont az túl brutális volt.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo