Friss cikkeink


Letölthető NFT-dokumentum 

Egy főre számítva 319 euró, vagyis nagyjából 80 ezer forint fejlesztési, felzárkóztatási támogatás jut évről évre, hét éven át - számolták ki az Új Magyarország program szervezői.

Politikusok a tőzsdén 

Katona Kálmán, Kóka János, Varga Mihály és Veres János vitázik majd a tőkepiacről, a tőkepiac meghívását elfogadva.

Középvállalatok a célkeresztben 

Praktikus tanácsokat kaptak a HunSider szervezésében azoknak az amerikai üzletembereknek, akik fontolgatják cégük magyarországi piacra lépését.
Kilenc százaléknak nincs

Kilenc százaléknak nincs 

A GKI Gazdaságkutató Rt. és a T-Mobile Magyarország Rt. - a Sun Microsystems Magyarország Kft.-val együttműködve - negyedévente felméri a vállalati internet-használati szokásokat, a hazai elektronikus gazdaság fejlődését.
Drága elkötelezettség

Drága elkötelezettség 

Még nem jó üzlet az alternatív energia, de a kérdés már nem ez. Nem csak azért, mert akár belátható idén belül még az is lehet, hiszen az amerikai elnök január végi évértékelő beszédében az alternatív energiahordozók kutatására fordított összeg radikális megemelését ígérte, és azt mondta, reményei szerint az alternatív üzemanyag hat éven belül felveheti a versenyt a benzinnel és a dízelolajjal, s ha Amerika így tesz, Európa sem késlekedhet a válasszal. De leginkább azért, mert világunk fenntartása érdekében az egyetlen járható út, ha átállunk a megújuló energiák használatára.
Megaüzlet magyaroknak

Megaüzlet magyaroknak 

A legnagyobb orosz építőipari és beruházó vállalat, a ZAO OSZK és a Mélyépszer Kft. 150 millió dollár értékű moszkvai szórakoztató központ megvalósításáról és egyéb lakás- és épületépítésről szóló együttműködési megállapodást írt alá. A szerződés célja, hogy magyar építőipari vállalkozások bekapcsolódhassanak a szórakoztató központ megvalósításába és egyéb építőipari beruházásokba.
Fapados Toyota a Dacia vetélytársa?

Fapados Toyota a Dacia vetélytársa? 

Kevesebb német munkanélküli, a Világbank szerint Csehország fejlett, finn miniszterelnök szerint Ázsia legyőzheti Európát, Toyota az olcsó kocsik piacára kíván betörni.
A vezetők nem puskáznak

A vezetők nem puskáznak 

A CEU Business School ösztöndíjpályázatot indít közép- és felsővezetők számára, melynek nyertese részt vehet az iskola Executive MBA-képzésén. Az ösztöndíj-bizottság által kiválasztott pályázónak csak a tandíj nyolcadát kell megfizetnie.

Harminc darabos fiókterv 

Fiókot avatott Szentendre városában a HVB, de további harminc fiókkal kívánja bővíteni hálózatát.

Állampapír-kereskedés - másként 

Az állampapírokkal való kereskedés két külön ajánlati könyves automatikus kereskedési táblán zajlik ezentúl, azaz szigorodnak a feltételek - tette közzé a tőzsde.

Nem penészes szalámi 

Putyin hatalmas javulást lát a magyar-orosz kapcsolatokban, nincs verseny az árampiacon, Délhús-beruházás, hatmilliárdot ér a magyar követelés Kazahsztánnal szemben.

A legeredményesebb partner 

A Microsoft nemzetközi fejlesztőcsapatában az XAPT Hungary szakemberei is helyet kaptak - ismertette magáról a cég a 760 millió forintos tavalyi árbevétele apropóján.

Vonatozó városnézők indulnak Pécsre 

InterCity-vel jönnek és mennek a szombatonkénti Pécsre kiránduló utasok, akik idegenvezetéses városnézésre veszik meg a speciális returjegyet.

Az utca emberéről az utca embere 

A pesti polgár kész adakozni a hajléktalanoknak, sokan átengednék hajléktalan szállásnak a metrót, sőt elfogadják a lakhatási támogatás intézményét is.

Gázkövetelés 

A magyar kormány felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy gázkövetelés értékesítésére kiírt pályázaton nyertes céggel szerződjön.

Gyenge lábakon az olaszok 

Olaszország GDP-je 2005 harmadik negyedévében 0,3%-kal nőtt, s ez végre megszakította a 2001 óta tartó negatív trendet. Versenyképessége a nemzetközi piacokon viszont változatlanul gyengül. Az olaszok viszont ennek ellenére utaznak - Magyarországra is.

"Pénzt néha adunk, de dolgozzanak!" 

A Studio Metropolitana Urbanisztikai Kutató Központ Kht. legújabb tanulmánya a hajléktalanokkal és más társadalmi csoportokkal kapcsolatos attitűdöket, helyzetük megítélését, a fővárosiak adakozási szokásait, valamint a hajléktalanok problémájának megoldására felvetett intézkedések lakossági megítélését vizsgálja. A kutatás tapasztalatait Bihary Gábor, a Fővárosi Közgyűlés Európai Integrációs és Külügyi Bizottságának elnöke, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, valamint Ongjerth Richárd, a Studio Metropolitana ügyvezetője sajtótájékoztatón mutatta be.

Álommunkahelyek listája 

A legvonzóbb hazai munkahely a Szerencsejáték Rt. és a T-Mobile. De a magyar munkavállalók leginkább saját vállalkozásukban szeretnének dolgozni és természetesen a bérezés a legfontosabb szempont.

Öt perc után 0 Ft a percdíj 

A Pannon 2006. február 28-án vezeti be új szolgáltatását, az "5 perc után 0 Ft" csomagot.

"Zökkenőmentes és biztonságos" 

A Microsoft Corporation ma nyilvánosságra hozta az év második felében megjelenő Windows Vista operációs rendszerének különböző változatairól szóló részleteket.

Bővülő hazai keresletben hisz minden ötödik vállalkozás 

A KKV-szektor bizalomerősödése a múlt év júniusa óta tart, optimizmusuk pedig kitart - összegezhető az Ecostat konjunktúra indexének háttere.

Székely fizetett, a Vegyépszer bevásárolt 

Átalakult a válságmenedzselt Transelektro tulajdonosi struktúrája, a fővállalkozásokban érdekelt Vegyépszer áll a "kormányrúdhoz".

Januárban 18 milliárdot hajtottak be 

2006. január végéig az APEH kintlévőségeiből kényszerintézkedések hatására csődeljárásból, felszámolásból és végrehajtásból összesen 18,66 Mrd. forint bevétel eredt. Összehasonlítva 2005 hasonló időszakának eredményével ez 4,5%-al nagyobb összeget jelent.

EU-bemutató középiskolákban 

Tanórákat tart középiskolákban a Pillar Alapítvány az Európai Uniót népszerűsítendő. A tematikát a diákságot leginkább érintő témákra építették fel a szervezők.

Parfüm igen, sör nem 

Sör ezután nem jöhet vámmentesen az unóba, lassul a magyar gazdaság, Portugália is megnyitja munkaerő-piacát az új tagok előtt.

Holnapután Torkos Csütörtök 

Vizsgálat az állam bankjánál a Transelektro miatt, a panel is keresett, 700 milliárdos a körbetartozás, csütörtökön feláron ehetünk.

A fejlődést választók 

Nem könyöradományokkal, hanem helyben szervezett tehetséggondozással, maguk alakította ipari parkkal, klaszterrel, vállalkozásfejlesztési programmal készítették el saját mentőkötelüket Északkelet-Magyarország legelmaradottabb térségei. Ózdon és más Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településeken is az odatelepült vállalkozások veszik kézbe sorsuk alakítását.

Hova ne menjünk ma? 

Az orosz delegáció érkezése miatt tilos megállni és forgalomkorlátozás lesz a Várban, a belvárosban és a Hősök tere környékén reggel, délben és este.

A szerviz hozza a profit felét 

A sokáig pusztán az üzlet velejárójának tekintett utópiaci alkatrész-gazdálkodás és a szervizszolgáltatások, valójában számos gyártó számára kihasználatlan forrását jelentik a nyereségnek. A termelő cégeknél manapság világszerte a szervizelési üzletág hozza a nyereség 46%-át, derül ki a Deloitte Touche Tohmatsu tagvállalatai által készített tanulmányából.

Az áldozatsegítés állami kötelesség 

A közösségi bűnmegelőzés eredményeként nagyobb a közbiztonság - jelentette ki az igazságügyi tárca vezetője egy 2003-ban megalkotott törvény értékelése során.

Ha nekünk jó volt, az erdélyieknek is az lesz 

2004. február 24-én a veszprémi Megyeháza Szent István termében ünnepélyes külsőségek között Maine-et-Loire megye képviseletében Lardeux elnök úr, Kovászna Megyei Tanács képviseletében Demeter János úr és Veszprém Megyei Közgyűlés képviseletében Kuti Csaba úr írták alá az együttműködés alapját képező szerződést.

Hat maradt 

A Monetáris Tanács a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 6 százalékos szintjét.

Szélessávon előz 

2005-ben ismét nyereséges évet zárt a T-Online Magyarország Rt.: adózás előtti eredménye elérte a 1982 millió forintot. A növekvő forgalom motorja a szélessávú internet - ezen belül főképp az ADSL - terjedése volt, amelyből közel kétszer több bevétele származott a vállalatnak, mint 2004-ben.

Önnek is tartoznak? Jelentse! 

Az Ipartestületek Országos Szövetsége egy reprezentatív felmérés elkészítését tűzte ki célul annak érdekében, hogy a körbetartozással kapcsolatosan érveket tudjon felsorakoztatni a kormányzat felé.

Csúcsra járatva: 17 millió nyomtatvány 

Pár nap alatt keres igen sok pénzt az Állami Nyomda, az elnyert megbízás alapján szolgálják ki a választásokat nyomtatványokkal.

Jó üzlet lesz a föld 

30-40 százalékos éves hozamot hozhat a föld, új operatív program indul, a kormányzati ciklusban hatodszor találkoznak magyar és orosz vezetők.

A csehek is túlköltekeznek 

A cseh büdzsé kiadásai is elszálltak, olasz-francia szembenállás energetikai fúzió miatt, 1-40 euró a fejlődő országoknak minden légi utas után.

Útátadás Nyíregyházánál 

Már lehet autózni a Nyíregyházát keletről elkerülő új útszakaszon. A beruházás folytatódik, még hátra van a déli elkerülő út 8,1 kilométeres szakaszának az átadása.

Titkolják a költségvetési extrát 

Bár az Európai Parlament kész arra, hogy engedményeket tegyen a költségvetés ellenőrzését illetően, a tagállamok nem engednek a kialkudott összegekből.

Alig maradt támogatás 

Átlépte a 600 milliárd forintos határt a Nemzeti Fejlesztési Terv öt operatív programján megítélt támogatások összege február utolsó napjaiban.

Nőni fog néhány közszolgáltatás ára 

A cipőipar több évi hanyatlás után ismét erőre kapott - állapította meg a GKI legfrissebb konjunktúra jelentése, melyben részletezi az inflációs trendet is.

Amit a legnagyobbról tudni kell 

Márciusban jelenik meg a legtöbb új GVOP pályázat. Jelentősen egyszerűsödik az adminisztráció, pályázó-barátabbá válik a rendszer. A szakértők szerint érdemes előregondolkodni, készülni a Nemzeti Fejlesztési Terv második szakaszára.

Múlt heti fonákságok - választásokat nem nyerő Ciccolinával 

Orosz kolléga, fogadjunk egy félárú éttermi ebédben, a közszolgálati rádióban nem sztrájk lesz, hanem Meszleny főszerkesztő az ő teljes terjedelmében.

Szponzoráló bank 

Kézilabdázók után vízilabdázók is élvezhetik a Budapest Bank támogatását, az egri pólósokat ugyancsak szponzorálja a hitelintézet.

Memória és aláírás egyben 

A CertiMail nevű francia szolgáltató olyan eszközt dobott piacra, amely az elektronikus levelezés, az adattitkosítási és adattárolási technológiák, továbbá a pendrive-ok előnyeit ötvözve a személyazonosság elektronikus megállapításának újszerű módját teszi lehetővé.

Lakásmustra három napon át 

Lakásokat lehet venni 8 és 150 millió forint közötti katalógus áron a SYMA Csarnokban március első hétvégéjén sorra kerülő lakásvásáron.

Dögös pályázók 

Március 1-én lejárt a Környezetvédelmi és Infrastrukturális Operatív Program 1.2.0.F intézkedéséhez kapcsolódó pályázat beadási határideje. Mint kiderült, az állati hulladékok kezelésére megpályázható forrásokat már lekötötték.

Nem népszerűek a protekciósok 

A beajánlottak sok szituációban előnyt élveznek a munkahelyen, és nehezen válnak meg tőlük, mert kínos bevallani, hogy alkalmatlannak bizonyultak.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Jogi kisokos

Szigorodó szabályok mellett változik a magyar kriptopiac

Szigorodó szabályok mellett változik a magyar kriptopiac 

Közzétett a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága egy iránymutatást.

Cégblog

Nagyot szakított a Pepsi

Nagyot szakított a Pepsi  

A világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója az elemzők által vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el a negyedik negyedévben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo