Szélütés miatt 18-20 ezer ember hal meg Magyarországon évente. Szintén több tízezerre tehető a lebénult túlélők száma. Pedig az első tünetektől számított három órán belül még meg lehet menteni agyi területeket, a rehabilitációnak köszönhetően pedig akár a betegek munkaképessége is visszaállítható. Ahhoz, hogy ez lehetővé váljon, úgynevezett érközpontok létrehozására van szükség Csiba László professzor szerint, aki a Mindentudás Egyetemén tartott előadást a stroke-hoz vezető betegségekről és azok kezelési módjairól.
A stroke, más néven szélütés csak 15-20%-ban jelent agyvérzést, 80-85%-ban érelzáródásról van szó. Ilyenkor az agy adott területére kevesebb vér áramlik és ez a terület elpusztul. Az agyvérzés esetében az agyban futó erek elpattannak és a vér összepréselve az agy állományát károsodást, esetleg halált idéz elő. Mivel a túlélők általában lebénulnak, gondozásuk nagyon nagy megterhelést jelent a társadalom számára. Ezért a lehető legtöbbet kell tenni annak érdekében, hogy megelőzzék, vagy legalább mérsékeljék a betegséget és annak romboló hatásait. Nem véletlen, hogy az Európai Parlament 2003. június 19-én külön határozatban ("A stroke megelőzhető európai katasztrófa") foglalkozott a stroke-kal, melyben tíz pontos akciótervet dolgozott ki, valamint megnevezte a legfontosabb rizikótényezőket is. Köztük a legelső helyen a magas vérnyomás áll, ezt követi a cukorbetegség, a kóros vérzsír-érték, az elhízás és a dohányzás. Ráadásul ezek a faktorok a legtöbb esetben halmozódnak, ami tovább növeli a stroke veszélyét.
Ha már bekövetkezett a baj, a legfontosabb, hogy az első tünetek (átmeneti keringésszavar, melynek tünetei: átmeneti beszéd- vagy látászavar, zsibbadás, stb.) jelentkezésekor orvoshoz kell fordulni, mert ez a legkritikusabb időszak. Ekkor még hatékonyan lehet kezelni a betegséget. Ha ez nem történik meg, 10-14 nappal később az agyvérzés vagy az érelzáródás lesújt a betegre, és már csak jóval korlátozottabb lehetőségekkel lehet számolni. Ilyenkor a kezelés elsősorban már arra irányul, hogy minél nagyobb agyi terület maradjon életben. A nem kezelt stroke egyetlen órájában az agy 3 és fél évet öregszik, minden percben 2 millió idegsejt pusztul el, az elveszített idegpályák hossza pedig óránként 700 kilométer.
A nemzetközi vizsgálatok szerint a stroke első tüneteitől számítva 3 óra van a vérrög vénás infúzióval való feloldására. A három óra alatt be kell szállítani a beteget a kórházba, el kell végezni a CT- és néhány további, alapvető vizsgálatot és bekötni a vénás infúziót, amivel megkezdhető a vérrögoldó kezelés. Ebből is látható, hogy mindez nemcsak pénz, hanem szervezés kérdése is. Megoldás lehet az úgynevezett ér-/stroke-központok létrehozása, melyekből 23-29-et üzembe helyezve elérhető lenne, hogy az ország bármely részéről 90 percen belül a központba szállítsák az akut stroke-beteget, így időben el lehetne kezdeni az életmentő kezelést.
Ezekben az érközpontokban nemcsak a rizikó-gazdag betegek érkatasztrófa előtti komplex (belgyógyász, ideggyógyász) gondozása folyna, hanem a szélütés, szívinfarktus, alsóvégtagi érelzáródás gyors ellátása, ill. a túlélők összehangolt gondozása.
A rehabilitáció fontosságát gyakran az orvosok is alábecsülik, pedig minden harmadik stroke-beteg rehabilitálásra szorul és rehabilitálható is. A rehabilitáció, a végtagok mozgatása, az elvesztett beszédkészség visszaszerzése már a kezelés legelején elkezdődik. A végtagok rendszeres passzív és aktív mozgatása alapvető, mert ha nem mozgatjuk a bénult végtagot, az izületek visszafordíthatatlanul "berozsdásodnak". Az akut ellátás fontos célja még a tüdőgyulladás, a nyelészavar, az alsóvégtagi trombózis megelőzése.
Mindezen túl további területeken lehet segíteni a betegek életét. Egyrészt meg lehet könnyíteni mindennapi életüket különböző segédeszközökkel, átalakított használati tárgyakkal. Szükség lenne olyan önkéntesekből álló egyesületekre is, melyek tanácsadással segítenek a betegek otthonának akadálymentessé tételében. A betegek lelki támogatásáról sem feledkezhetünk meg, hiszen megértés és odafigyelés nélkül hosszútávon nem tudunk tartósan javítani a betegek állapotán.
