Az Apeh a számítógépekben is kutat

Együttműködési megállapodást írt alá az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a Business Software Alliance nemzetközi jogvédő szervezet, abból a célból, hogy együttesen vegyék fel a küzdelmet a gazdasági célú illegális szoftverhasználat ellen. Az együttműködés keretein belül a felek segíteni kívánják a fekete gazdaság visszaszorítására irányuló erőfeszítéseket, a nemzetgazdaság vagyoni hátrányának, az államháztartás veszteségének csökkentését.

Az együttműködés további célja, hogy az elkövetkezendő esztendőkben a magyarországi illegális szoftverhasználat a jelenlegi 42%-ról az Európai Uniós átlagra (amely jelenleg 35%) csökkenjen. A közös fellépést indokolja, hogy az illegális szoftverhasználat nem csak a szoftveriparnak okoz jelentős veszteségeket, hanem az egész nemzetgazdaságnak is, hiszen ezek forgalmazása az adó- és járulékfizetés elkerülését eredményezi, továbbá az illegális szoftver kereskedelem miatt a pénzmozgások és kifizetések ellenőrizhetetlenné válnak. Figyelembe véve a számítógépek elterjedtségét Magyarországon, az illegális szoftverhasználat az egész nemzetgazdaságot érintő problémává nőtte ki magát.

Az APEH és a BSA az együttes fellépéstől az illegális szoftverhasználat csökkenését, ezzel egyidejűleg a jogtiszta szoftverek alkalmazásának elterjedését és az államháztartási bevételek növekedését várják. A vállalkozás tulajdonában lévő eszközök nyilvántartására vonatkozó rendelkezések betartása kötelező, amelyek megsértése szankciókat vonhat maga után.

A két szervezet együttműködése kiterjed az APEH revizorok szoftver licencekkel kapcsolatos szakmai képzésére, a közvélemény széleskörű tájékoztatására. Az adóhatóság hangsúlyt helyez arra, hogy a közeljövőben fokozza erőfeszítéseit az illegális szoftverhasználat és forgalmazás visszaszorítása érdekében. Ez a jogsértő tevékenység ugyanis nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon évente több milliárd forint eltitkolt jövedelemre tegyenek szert a feketegazdaság szereplői, ezáltal jelentős összegű adóbevételtől fosztva meg az államháztartást és több ezer bejelentett számítástechnikai munkahelytől a munkavállalókat.

Georg Herrnleben, a BSA Közép-Kelet-európai igazgatója megemlítette, hogy a BSA a programjai révén folyamatosan tájékoztatja a vállalkozások tulajdonosait és vezetőit arról, hogy milyen pénzügyi és jogi kockázatot vállal az, aki a vállalkozás eszközei között illegális szoftvert használ. Miközben a szoftverek nyilvántartásával kapcsolatos oktatás és tájékoztatás a BSA tevékenységének továbbra is elsődleges területe, a szervezet az érvényes jogszabályok betartatásával is támogatni kívánja a szellemi tulajdon és a szerzői jogok védelmének ügyét.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo