Gyorsan tágul a digitális világegyetem

Az IDC piackutató tanulmánya szerint a jelenleginél 500 százalékkal nagyobb globális adattároló-kapacitásra lesz szükség 2010-re.

Az IDC "Táguló Digitális Univerzum" elnevezésű tanulmánya szerint e pillanatban mintegy 161 milliárd GB digitális adatot tárolnak világszerte. Ez a digitális univerzum mintegy hárommilliószor akkora, mint az összes könyvben leírt információ - vagyis 12 könyvoszlopként képzelhető el, melyek mindegyike 150 millió kilométer hosszú: a könyvoszlop a Földtől a Napig érne. Az IDC szerint a 2010-ben létrehozott és lemásolt információ mennyisége hatszor ekkora, 988 exabájt lesz, 57 százalékos éves összesített növekedési arány mellett.

Míg a digitális univerzumnak mintegy 70 százalékát magánszemélyek hozzák majd létre 2010-re, ennek a tartalomnak a legnagyobb részét menet közben szervezetek kezelik: a hálózatokon, az adatközpontokban, a szolgáltatói helyeken, a telefonos vagy internetes kapcsolón vagy egy mentési rendszeren. A szervezetek - mindenféle méretű cég, hivatalok, kormányzatok, egyesületek - felelnek majd az információ minimum 85 százalékának biztonságáért, adatvédelméért, megbízhatóságáért és rendelkezésre állásáért.

Mindez abból a szempontból jó hír az ágazat számára, hogy a piac az eddiginél jóval nagyobb mennyiségű nagykapacitású hardvert igényel majd, emellett azonban új megoldások alkalmazására is szükség lesz. Ilyenek lehetnek azok a szoftverek, amelyek kiszűrik az ismétlődő adat-információkat, illetve már a forrásnál hatékonyabban, fontossági sorrendben kezelik az adatokat. Az olyan alkalmazások, amelyek segítik megkülönböztetni az ideiglenes információkat a hosszabb távú megőrzésre szánt adatoktól, szintén megkönnyíthetik a rohamosan gyarapodó adatfolyam hatékony kezelését.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo