Álmodj! Vállalkozz!

Három fiatal tehetség vehette át díját "A jövő fiatal vállalkozója" pályázat eredményhirdetésén. A kifejezetten egyetemi és főiskolai hallgatókat megcélzó újszerű kezdeményezés első helyezettje Kiss Péter lett, aki biogáz áramfejlesztő készülékének üzleti tervét mutatta be. A nyertes hallgató három millió forinttal, a második és harmadik helyezett pedig egy-egy millió forinttal indíthatja el vállalkozását Az anyagi segítségen felül fél éven keresztül szakmai tanácsadás is segíti valamennyi nyertest vállalkozásának megvalósításában.

1. helyezett
Biogáz áramfejlesztő készülék
Kiss Péter, Budapest
Budapesti Műszaki Egyetem


"Maga a termék, amivel foglalkozom, egy áramfejlesztő. Ennek a gyakorlati újdonsága az, hogy egy újfajta technológiát, a termofil erjesztést alkalmazza, valamint, hogy kisméretű, tehát kisüzemeknél és háztartásoknál is el lehet helyezni. Ez azt jelenti, hogy pl. egy kertes háznál, ki lehet tenni a kertbe egy-két méter átmérőjű és két méter magas hengert, ami áramot és hőt szolgáltat bármilyen szerves hulladék felhasználásával.A technológia lényege, hogy egy olcsó, mindenki számára elérhető energiaforrást próbáljunk nyújtani, amit nagy példányszámban lehet gyártani.
Az, hogy bejutottam a döntőbe, hát még hogy én nyertem, hatalmas meglepetés volt számomra, mert bár reméltem, hogy bekerülök, korábban már elég sok negatív visszajelzést kaptam a finanszírozási téren a pályázattal kapcsolatban. Megvásárolni többen is akarták a terméket, vagy a licencet hozzá, de támogatni anyagi nyereség nélkül ez volt az első alkalom, ezért nagyon örülök, hogy egy ilyen lehetőség nyílik meg előttem, hiszen így megvan az anyagi támogatás a vállalkozás beindításához."
A jövő fiatal vállalkozója pályázatot tavaly októberben hirdette meg a Dreher Sörgyárak Zrt. a gazdasági szakirányú egyetemi és főiskolai hallgatóknak. A Valósítsd meg álmaid vállalkozását! - jelmondattal induló versenyre 94 regisztráció érkezett az ország több pontjáról, összesen huszonegy felsőoktatási intézményből. Legtöbben a budapesti Corvinus Egyetemről és a Műszaki Egyetemről pályáztak, de részt vettek a versenyen a Debreceni Egyetem, a Szolnoki Főiskola valamint a salgótarjáni Pénzügyi és Számviteli Főiskola diákjai is. A beérkezett pályázati anyagok közül 66 volt értékelhető, azaz tartalmazta az üzleti terv valamennyi megkövetelt részét a marketing tervtől a pénzügyi tervig. A legjobb tíz pályázó a második fordulóban angolul bizonyíthatta rátermettségét, hozzáértését és üzleti érzékét a neves szakmai zsűri előtt.

Az elbírálásért felelős neves szakmai zsűri tagjai voltak: Dr. Könczöl Erzsébet, a Corvinus Egyetem adjunktusa; Dr. Szirmai Péter, az Életpálya Alapítvány kuratóriumának elnöke; Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője; Martijn Schouten, az ING Bank vezérigazgatója; Hector Gorosabel, a Dreher Sörgyárak Zrt. elnök-vezérigazgatója és Dr. Vass Kornélia, a Dreher Sörgyárak Zrt. HR és kommunikációs igazgatója.

Áramfejlesztő, motoros utazási iroda, mobil húsbolt

2. helyezett
Motoros utazási iroda
Dénes Kálmán, Budapest
Budapesti Gazdasági Főiskola


"Az ötlet tavaly októberben fogalmazódott meg bennem és néhány évfolyamtársam egész jó lehetőséget látott benne, ezért elindultam a pályázaton.
Maga a project egy motorosok igényeit kielégítő utazási iroda létrehozása. Szétnéztünk a hazai utaztatási piacon, és nem találtunk olyan irodát, amelyik ezzel foglalkozna. A pályázathoz készítettünk egy kérdőíves piackutatást egy motoros túrázók által látogatott honlapon, amelynek az eredménye minket is meglepett: az érdeklődés nagyon meghaladta a várakozásainkat, a kérdőívre több száz válasz érkezett be. A válaszadóknak pedig a 92%-át érdekelné egy ilyen irodának a szolgáltatásai. Az ötlet lényege abban rejlik, hogy egy motoros túrázónak egészen más igényei vannak, mint a hagyományos turistáknak, ezért különböző szolgáltatásokat is kell neki biztosítani. A terveink szerint motorosturisztikai utazási irodánk egy komplett utazási csomagot kínálna."
A pályázaton a legjobb három üzleti tervvel pályázó fiatal ötletének megvalósítását segítik. Az első helyezett 3 millió forintot, míg a második és harmadik helyezettek 1-1 millió forint kezdőtőkét nyertek, melyhez 6 hónapig jogi, adóügyi és könyvviteli segítséget is kapnak.

A jövő fiatal vállalkozója pályázat fődíját Kiss Péter, a Budapesti Műszaki Egyetem másodéves közgazdász hallgatója kapta biogáz áramfejlesztő készülék gyártásának és forgalmazásának üzleti tervével.

A második díjat és egyben a különdíjat Dénes Kálmán, a Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatója nyerte, akinek álma egy motoros utazási iroda létrehozása.

A dobogó harmadik fokára Velner Verita, a győri Széchenyi István Egyetem tanulója állhatott fel, aki mobil húsbolt ötletével vívta ki a zsűri elismerését.

"A jövő fiatal vállalkozója program vállalatunk innovatív társadalmi felelősségvállalási programja, mellyel a vállalkozásbarát szemléletmód kialakulását kívánjuk ösztönözni. Támogatjuk, hogy a magyar közgondolkodásba beépüljön a siker, a kockázatvállalási hajlandóság, a saját erőbe vetett hit és az egyéni felelősségvállalás." - hangsúlyozta Agócs Mónika, a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatok vezetője.

A pályázat kiírói hisznek a magyar vállalkozói szellemben, nagyra értékeli a vállalkozói kreativitást, az újszerűséget és az egyéni kockázatvállalás képességét. Ezért is tartják rendkívül fontosnak a felsőoktatásban tanulók üzleti, gazdasági, illetve vállalkozói készségeinek fejlesztését, ismereteik bővítését és ezeknek átültetését a gyakorlatba. A jövő fiatal vállalkozója programmal most egy újfajta kihívást és bizonyítási lehetőséget teremtettek az innovatív gondolkozású diákok számára.

3. helyezett
Mobil húsbolt
Velner Verita, Beled
Győr, Széchenyi István Egyetem


"Az ötlet, amivel a pályázaton részt vettem, egy mobil húsbolt létrehozása egyszemélyes vállalkozás keretei között. Az ötlet alapja az volt, látva a hasonló mobil elárusító "üzleteket", hogy úgy gondoltam, sok olyan falu vagy kisközség létezik, ahol az ott élő embereknek nincs lehetősége arra, hogy meghatározott időközönként friss baromfihoz és tőkehúshoz jussanak.
A sikerét főként abban látom, hogy nincs konkurencia, nincs versenytárs, vagy ha van is, minimális, relatív kevés befektetést igénylő vállalkozás, gyors pénzforgási lehetőség és a befektetés gyors megtérülési ideje, valamint a tárolási költség is alacsony, hiszen ezek a termékek naponta eladásra kerülnének.
A célom ezzel a pályázattal nem is igazán a nyerési lehetőség volt, hanem az ötletnek a másokkal való megismertetése, kíváncsi voltam arra, hogy mások hogy látják ennek a vállalkozásnak a sikerét."

Véleményvezér

Elszabadultak a Magyar Posta árai

Elszabadultak a Magyar Posta árai 

Ez most nem finom.
Nem sikerült az első versenyképességi vizsgája Magyarországnak

Nem sikerült az első versenyképességi vizsgája Magyarországnak 

Az egykori magyar sikerágazat rosszul teljesít.
Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t

Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t 

Lassan bármerre megyünk kisebb árakkal találkozunk, mint itthon.
Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort

Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort 

Reméljük lesz indiai szelfi is.
Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk

Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk 

Hol van már a Magyarország jobban teljesít szlogen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo