Friss cikkeink
Olimpikonautók
Gépkocsikkal segíti ötven olimpikon felkészülését a világversenyre a K&H Lízingcsoport. A támogató cég gesztusát azzal magyarázza, hogy ő maga pedig a lízingpiac dobogós helyén áll.
Írország nem csodára, hanem tőkére várt, és nem hiába
A nyolcvanas években még sereghajtó és komoly gazdasági bajokkal küzdő Írország az ezredfordulóra az Európai Unió élvonalába küzdötte fel magát. A mások számára is követhető példa: vonzóvá tenni az országot a külföldi tőke számára, és nyitottá a gazdaságot. Igaz, az elmúlt két-három év világgazdasági lassulása éppen emiatt visszafogta a dinamikus fejlődést.
Mr. és M®s. manager
Férfi és nő másképpen érzékeli a világot, eltérően dolgozza fel az információkat és gondolkozik, különbözőképpen érez, más dolgok fontosak a számára, másként viselkedik. S ha a férfiak és nők nem egyformák, különbözőek a menedzserek is.
Fogd és vidd!
A számhordozhatóság lehetőségének megteremtésével az ügyfelek jól járnak, a szolgáltatóknak viszont jelentős költséget jelentettek a hálózatfejlesztések. Jelentős piaci átrendeződésre nem számítanak a honi szolgáltatók. A verseny továbbra is a szolgáltatások és akciók területén zajlik.
Zárt borvidék üzleti nyitása
Gazdálkodók, üzletemberek találkoznak május végén Szerencsen és Tokajban azzal, hogy üzleti törekvéseiket immáron nem nehezíti a magyar-szlovák országhatár. Mindeközben a tokaji borvita újabb lendületet vett, szakminiszterek és parlamentek tűzik napirendre 500 hektár sorsát.
Az Ikarus végnapjai?
Budapest gyakorlatilag megkapta az ötven Volvo motorral szerelt lengyel karosszériájú autóbuszt. És hogy ne legyen egyszeri és egyedi a BKV Rt. története, megbüntették a Volán Egyesülést, mert nem Ikarus-ra voksolt egy tender kiírását követően. Sirathatjuk – meg is tesszük –, de túllépünk rajta. Továbbmegyünk, mégpedig busszal, nota bene: a járművet már nem Ikarus-nak hívják.

Elektronikus termékkód: a vonalkód jövője
Az áru hosszú utat tesz meg, amíg a gyártószalagról a boltok polcaira kerül. Ezen az úton az áruk egy része óhatatlanul elvész, amely becslések szerint az Egyesült Államokban évente 33 milliárd dollár veszteséget jelent a kiskereskedelemben. A termékek rádiófrekvenciás technológián alapuló egyedi azonosításával viszont évente dollármilliárdok takaríthatók meg.
Nem csak statisztika, információ is!
Milyen gazdasági mutatószámokat érdemes most, a mérlegbeszámolók időszakában önmagunknak is kiszámítanunk? A statisztikaI adatközlés miért nem csak kötelesség, de fontos is? Erről szól cikkünk.
Európa Szilícium-völgye a Skandináv-félsziget
A finn fővárost is magába foglaló Uusima régió a legmagasabb helyezését érte el az EU-régiók versenyképességét rangsoroló Európai Versenyképességi Indexben (European Competitiveness Index, ECI), melyet márciusban adott ki a brit Robert Huggins Associates (RHA), adta hírül a KOINE, az InfoPark Rt. innovációs hírlevele.
Tovább nőtt az ipari termelés
Az ipari termelés 2003 júniusa óta tartó növekedése tovább folytatódott: az előző év azonos időszakához viszonyítva 2004 márciusában 12,8%-os, munkanaphatástól megtisztítva 10%-os volt - tette közzé a KSH.
MKIK-VOSZ jó pont a kormánynak
A hiány visszafogásának alapvető eszköze az újraelosztás arányának csökkentése, amelynek mértéke egyben az adók mérséklésére is fedezetet nyújthat – állapítja meg az MKIK és a VOSZ közleménye, amelyben elismerik a kormányzat ebbéli törekvéseit.
Új kurzusok a Strukturális Alapokról
Képzési nyílt napon ismertette a Tempus Közalapítvány a Strukturális Alapok témájú képzéseit, hogy az érdeklődők megismerhessék az EU pénzügyi támogatások felhasználásának rendszerét.
A Nemzeti Fejlesztési Terv pályázatnyertesei
A támogatás odaítéléséről szóló leveleket adott át Medgyessy Péter vállalkozások vezetőinek. Az első európai uniós pályázatok (GVOP) győztesei vissza nem térítendő összegeket kapnak.
Ismét jövedelmező lesz az irodapiac
A hosszú távra szóló, euró alapú bérleti szerződés a jó üzlet az irodapiacon. A Wallis Ingatlan Rt. a budai bérlemények iránti kereslet emelkedő trendjét ugyanúgy vélelmezi, mint a Public Private Partnership ügyletek számának gyarapodását.
A kisvállalatok harmada rendelkezik csak e-mail címmel
A rEVOLUTION Software ez év elején készült felmérése szerint a hazai üzleti szolgáltató szektor kisvállalatainak kevesebb mint fele (43%) rendelkezik számlázó szoftverrel, holott jelentős részüknek már birtokában van személyi számítógép. Még érthetetlenebb a helyzet az elektronikus levelezés esetébenű, hiszen még a számítógéppel rendelkező cégeknek is csupán 32%-a rendelkezik e-mail címmel.
Legkorábban 2009-ben lehet magyar euró
A kormány középtávú gazdaságpolitikai programot fogadott el, amelynek középpontjában a kisebb, hatékonyabb állam, és a gyors és fenntartható növekedés áll. A 2008-ig terjedő „csomag” főbb elemei: az adócsökkentés, a munkahelyteremtés, valamint a hatékonyabb, és így olcsóbb közigazgatás. Amennyiben a tervek megvalósulnak 2009-2010-ben Magyarországon felváltja a forintot az euró.
Egyedülálló Pannon GSM – T-Mobile mobil fizetési megoldás
Egységes platform, rugalmas felhasználási lehetőség és páratlan biztonság jellemzi a világon több szempontból is egyedülálló, a Pannon GSM és a T-Mobile Magyarország Rt. együttműködésében megvalósult mobil fizetési megoldást, amely bármely magyarországi bank, közműszolgáltató, illetve azok ügyfelei számára érhető el.
Piac & Profit: az európai üzlet lapjaként
Mindannyian, immár az Európai Unió gazdaságának szerves részeként, európai vállalatként, gazdálkodóként létezünk. Egy nálunknál sokkal fejlettebb üzleti kultúrájú és tehetségű világhoz tartozva, abban versenyezve, abban megfelelve, megélve kell a továbbiakban megtennünk mindent.
Négyszáz honi „szupermárka”
Több mint tízezer márkából összesen 400 nyerte el a Superbrand titulust Magyarországon. Hazánk idén kapcsolódott be a 30 országra kiterjedő programba. A kiválasztást tizenhárom tagú szakmai zsűri végezte. A cégek kilétét a novemberi gálán hozzák nyilvánosságra.
Felügyeleti eljárás az újonnan csatlakozók ellen
A tíz újonnan csatlakozott tagállam közül hat ellen kezdeményezett felügyeleti eljárást az Európai Bizottság. Az ok, hogy a hatoknál az államháztartásai hiány mértéke jelentősen meghaladja az előírt, a GDP 3 százalékára rúgó mértéket. A BBC azonban arról is szólt, hogy az EB-nek szankcionálási joga nincsen.
Egyre népszerűbb a Cafeteria
A Cafeteria rendszerén belüli juttatások egyre dinamikusabban fejlődő szegmense a hazai piacnak. Az ISH Magyarország által készített felmérésből az is kiderül, hogy a rendszer még nem bontakozott ki igazán – ismertette a kutatás részleteit Vida Norbert cégvezető.
A kisteherautósokat is megsarcolja az unió
Autósoknak nem fáj, teherautósoknak viszont annál inkább, de nem most, hanem évek múltán. Az úgynevezett eurovignette ugyanis a 12 tonna alatti kocsikra is érvényes lesz az unióban.
Porcelánmanufaktúrák randavúja
A Meisseni Porcelánmanufaktúra meghívására 2004. május 13-tól július 04-ig Meissenben vendégeskedik kiállítási anyagával a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. A kiállításnak az az Albrechtsburg ad otthont, amit az európai porcelángyártás bölcsőjének tartanak nyilván. A közös kiállítás címét és témáját Magyarország Európai Unióhozhoz való csatlakozása adta.
Svéd porszívó Jászberényből
Az Electrolux megszünteti porszívógyártását Svédországban, és a gyártást fokozatosan áttelepíti jászberényi porszívógyárába. Ezzel mintegy 200 új munkahelyet teremt.
BB-s csomagok EU-s támogatásokhoz
Pályázat-figyelő informatikai rendszert működtet a Budapest Bank, ennek segítségével tájékoztatja ügyfeleit, milyen területeken és milyen forrásokat érhetnek el. A kis és közepes vállalkozásoknak a nemzeti fejélesztési tervhez kapcsolódó csomagokat kínál a hitelintézet.
Javult a szállodák szobakihasználtsága de így is gyenge
Megélénkült a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma az előző év azonos időszakához képest január–márciusban, folytatódott az elmúlt év második felében tapasztalt tendencia.
Az export jobban nőtt mint az import az első negyedévben
A forgalom jelentősen bővült, előzetes adatok szerint a január–márciusi időszakban az export értéke 22, az importé pedig 19%-kal nőtt a megelőző év azonos időszakához képest - tette közzé a KSH.
A magyar szürkeállomány lehetőségei az EU-ban
Mit hozhat egy magyar szoftvervállalat számára a kibővült belső piac? Arányosan nagyobb üzleti lehetőségeket, vagy inkább veszélyeket? A GriffSoft Rt. vezetői szerint egyik lehetőség bekövetkezése sem valószínű.
Elektronikus iratkezelés a vízügyi szervezeteknél
Az ADM Informatikai Kft. ORCHI elektronikus dokumentumkezelő rendszere az iratok érkeztetését, iktatását, készítését és nyilvántartását kezeli. A Fővárosi Vízművek Rt., az Északdunántúli Vízmű Rt. és a Szegedi Vízmű Rt. tavaly tért át a papír alapú folyamatokat kiváltó ORCHI elektronikus dokumentumkezelő rendszerre, amely csökkentette az ügyintézési időtartamot, illetve egyszerűsítette és felgyorsította az üzemek és telephelyek közti kapcsolattartást.
Lezárult a NIIF Program videokonferencia projektje
2004. május 11-én átadták a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program (NIIF) videokonferencia rendszerét. A 2003 közepén indult videokonferencia projekt célja, hogy a hazai akadémiai közösséget országos méretű, korszerű videokonferencia infrastruktúrával és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokkal lássa el.
Nem lelkesednek a belgák az EU-bővítésért
Kiábrándító képet festenek az Európai Unióval kapcsolatos lelkesedésről, illetve annak hiányáról az Európai Bizottság legutóbbi közvélemény-kutatásai: a belgák nem lelkesednek az EU-bővítésért, az európaiak pedig az európai parlamenti választásokért.
Drágább lehet a taxizás
A hatósági ár tervezett bevezetésével többe kerülhet, de megbízhatóbbá válhat a taxi szolgáltatás - vélik a piaci szereplők. A szabályozott árral a taxisokról kialakult rossz általános vélemény jelentősen javulhat, ami valószínűleg az utasok számának emelkedéséhez vezet majd - mondta Lengyel Sándor, a 6X6 Taxi marketingvezetője.
Vegyük a saját kezünkbe az irányítást!
A minap egy cég vezetõjével beszélgettem, amikor az egyik üzletkötõje boldog arccal futott ki hozzá, hogy megszületett az elsõ telefonos üzlete a héten. A cég vezetõje megdicsérte, ami láthatóan jól esett neki.
6,9 százalékos az infláció tavaly áprilishoz képest
Az egyhavi átlagos fogyasztói áremelkedés 0,3% volt, 2003. áprilishoz viszonyítva pedig 6,9%-kal növekedtek az árak - tette közzé a KSH.
Ötszáz cég már EU-s pénzhez juthat
Devalválva érezheti magát a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, mert az önkéntesen befizetett tagdíjakból csupán egyetlen egy lobbyzó brüsszeli kiküldöttre futja. A minap elfogadott települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvény ugyan összehozhatja a helyi önkormányzatokat, mint uniós pénzek megpályázóit, ám többet érne, ha a kamarák hivatalból bekapcsolódhatnának a helyi gazdasági folyamatok alakításába.
BEA bemutató
Az üzlet hatékonysága növelésének is eszköze a BEA Weblogic Enterprise Platform. Egy bemutatón arra is felhívták a figyelmet, hogy alkalmazása nem csupán az IT birtoklási költséget csökkenti.
Az eladott újságolvasó
Miközben a közéleti napilapok változatlanul hizlalják a való világ színvonal újságjait az átengedett olvasókkal, magukkal – minőségükkel, tárgyilagosságukkal, hitelességükkel, precizitásukkal – mintha nem lenne idejük törődni.
Nem fenyegeti veszély az evát
Az unió majd vizsgál, de a magyar pénzügyi vezetésnek nem áll szándékában megszüntetni vagy alapvetően változtatni az egyszerűsített vállalkozási adón.
Elkészült az első elektronikus számla Magyarországon
A NetLock Kft., Magyarország első minősített hitelesítés- és időbélyeg szolgáltatója a Wizz Air Hungary Kft. részére kibocsátotta Magyarország első elektronikus számláját. Az elektronikus számlakibocsátás törvényi szabályozásának hatályosulása amellett, hogy egybeesik uniós csatlakozásunkkal, hatalmas áttörést jelent a hazai elektronikus ügyintézés széleskörű elterjedésében.
Új OKI nyomtatók kis- és középvállalatoknak
A színes és fekete-fehér nyomtatásra egyaránt alkalmas OKI C3100 nyomtatósorozatát kimondottan a kkv-k és mikrovállalkozások számára fejlesztették ki. Az új B sorozatú, nagy munkabírású fekete-fehér nyomtatócsalád a kkv-k mellett a profi magánfelhasználókat célozza. Az új C5000-es színes nyomtatók pedig gyorsabbak elődeiknél.
Emelkedtek a mezőgazdasági árak
Emelkedett a mezőgazdasági termékek termelői ára márciusban, az előző év azonos időszakához viszonyítva 13,8%-kal. A január–márciusi növekedés 14,5%-os volt. A ráfordítások ára 11,0%-kal haladta meg az előző év hasonló időszakáét. A termelők jövedelmi helyzete javult (3,3%).
Ne járassuk le az EU-ra való hivatkozást!
Azért veszélyes, hogy mindenki, mindent az unióra való hivatkozással akar eladni, mert így azokra a szolgáltatásokra is nemet mondunk majd, amelyekre pedig valóban nagy szükség lenne, hogy ne maradjunk le az uniós versenyben.
Jelentősen javultak a gazdasági várakozások
Sokat javult az ipari cégek várakozása, a termelés jelenlegi és várható helyzetét, s a rendelésállományt is lényegesen optimistábban látták, mint márciusban – összegzi a GKI Gazdaságkutató Rt. áprilisi konjunktúra-indexének legfőbb megállapítását.
Nem vagyunk egyformák
A stresszhelyzetekre, külső hatásokra adott válaszainkat alapszemélyiségünk, valamint annak az élethelyzetek során módosult változata határozza meg.Saját jól-létünkért viszont mi magunk vagyunk felelősek, okai és egyben megváltoztatói is magunk vagyunk sorsunknak.
Közép-Kelet-Európa a legaktívabb szexuálisan
Hétfőtől a Durex honlapjáról letölthető lesz az a kérdőív, amely a szexuális szokásainkat firtatja. A tavalyi kutatásban világszerte több mint 150 ezer ember vett részt. Az önbevallás alapján 2003-ban évente 127 alkalommal szeretkeztek az emberek. A legaktívabbnak a kelet-európai polgárok bizonyultak.
Árérzékeny magyar fogyasztók
Úgy tűnik, hogy a magyar fogyasztó egyre árérzékenyebb. Legalábbis ezt jelzi, hogy a kereskedelmi márkás (és így az átlag piaci ár alatti) kategóriába tartozó termékek piaci részesedése két százalékkal bővült, 2003-hoz képest. A teljes forgalom a napi fogyasztási cikkek piacán meghaladta a 300 milliárd forintot.
A szakképzés már a kamaráé
Az új szakképzési feladatok ellátásában jelentős helyet foglal el a gyakorlati képzőhelyek akkreditációs rendszerének kidolgozása és fokozatos bevezetése, illetve a kamarai szakképzési feladatok egységes megvalósítását szolgáló on-line alapú integrált informatikai rendszer kifejlesztése. A többi között erről is tájékoztatták a május 6-án tartott, szakképzéssel foglalkozó konferencia résztvevőit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Oktatási Minisztérium vezetői.
Vendégmunkás csiki-csuki
Vendégmunkásokat szabad, de szinte lehetetlen alkalmazni Magyarországon. A VOSZ éppen ezért - a versenyképességet súlyosan rontó szabályozási és adminisztrációs kötelmek csökkentése, egyszerűsítése reményében – petíciót intézett a kormányzathoz. De egyelőre nyoma nincs annak, hogy az uniós normákat követnék a politikusok, a jogalkotók.