Cégoptimizmus minden mennyiségben

Kelet-Németországban is ugyanolyan jó az üzleti hangulat, mint a nyugati országrészben, azaz a fellendülés általánosan jó hangulattal párosul.

Nincs többé üzleti siker ESG nélkül?

Klasszis Talks&Wine - Fenntarthatóság a gyakorlatban: a szabályozástól a versenyelőnyig.

Jöjjön el és legyen Klasszisokkal jobb!
Február 26., Budapest - csoportos kedvezménnyel!

Részletek és jelentkezés >>

Csúcsformában vannak a német középvállalatok, döntő többségük jónak, illetve kielégítőnek látja a jelenlegi helyzetet - derül ki az Ernst and Young felméréséből, amit 3000 vállalatvezető, illetve cégtulajdonos megkérdezése alapján készítettek el. A korábbi évektől eltérően Kelet-Németországban is ugyanolyan jó az üzleti hangulat, mint a nyugati országrészben.

A megkérdezett vállalatok 89 százaléka ítéli jónak a helyzetét, míg egy évvel korábban arányuk 83 százalék volt. A fellendülés félreismerhetetlen jeleként a vállalatok az idén létszámbővítést terveznek. A 100 millió eurót meghaladó árbevétellel rendelkező nagyobb cégek 41 százaléka, a 30-100 millió euró árbevételű vállalatok 35 százaléka, az ennél kisebb cégek 33 százaléka akarja növelni az idén dolgozóinak létszámát. A megkérdezett cégek mindössze 25 százaléka gondol leépítésre.
A KfW bankcsoport adatai szerint a Németországban működő 3,5 millió kis- és közepes vállalat - összesen 500 millió eurós árbevétellel - 25 millió főt foglalkozta, azaz a keresőképes korosztály több mint 60 százalékát. A beruházások bővítését a megkérdezettek 85 százaléka tervezi, ugyanannyi, mint tavaly, többségük bővíteni akarja gyártó kapacitását.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo