Az Ecostat modellszámításai szerint a hazai gazdaság növekedése idén 2,5-2,8 százalék közötti lesz. A keresletszűkítő intézkedések, és a reformprogramok hatására idén a hiány 3 százalékponttal csökkenhet. Ebben a környezetben a TOP-100 nagyvállalatok gazdasági bizalma az utóbbi öt hónapban javult, a szeptemberi mélypont óta eltelt időszakban a konjunktúra mutatóik értéke 7 százalékponttal nőtt. A bizalmi indexek trendje a múlt év harmadik negyedévében érte el lokális mélypontját, ezt követően a vállalkozói bizalom fokozatosan erősödik.
Februárban a nagyvállalatok féléves előrejelzései a nemzetgazdaság teljesítményének mérsékelt javulását jelzik, a havi bizalmi index értéke 47 százalék. A változó feltételekhez jól alkalmazkodó szektor az ország fél éves kilátásait visszafogottan értékeli. Az elodázhatatlan reformlépéseket övező bizonytalanság beárnyékolja a nagyvállalatok üzleti várakozásait is, jelentősebb megtorpanással azonban nem számolnak a cégek. A TOP-100 nagyvállalatok az ország gazdasági kilátásait februárban az előző havinál borúlátóbban értékelik, a javulásban bizakodó cégek aránya 19 százalék. A hazai gazdaság helyzetének stabilitását a nagyvállalatok széles köre, 44 százaléka valószínűsíti. A borúlátó várakozások aránya szeptember óta folyamatosan csökken.
Saját vállalkozásuk hat hónapon belüli teljesítményét összességében kedvezően ítélik meg a nagyvállalatok, a februári index kismértékben elmaradt az előző havitól. Rosszabbodó kilátásoktól tart a vállalkozások fele, javuló üzleti lehetőségében bízik egyharmaduk. A termelésnövelés lehetőségének megítélése kedvezőtlenebb az előző havinál, a fejlődést megjelölő cégek aránya februárban 48 százalékra csökkent. Ezeknek a cégeknek 85 százaléka 5 százalék alatti, 15 százalékuk 5-10 százalék közötti teljesítménybővülést vár. A következő hat hónapban a nagyvállalatok 60 százaléka saját előállítású készletei szinten tartását tervezi. Az értékesítési lehetőségek bővülésére felkészülve kismértékű készletnövelést egynegyedük tervez végrehajtani. Az alapanyagok és félkész termékek készlete a következő félévi prognózis szerint stabil lesz a nagyvállalatok 54 százalékánál, 23 százalékuk készletnöveléssel tervezi folytatni működését.
Első félév: pesszimizmus belföldön
#page#
Az első félévben a nemzetgazdaság mérsékelt ütemben fejlődik. A belföldi felhasználás várható csökkenése, esetleg stagnálása kedvezőtlenül érinti az értékesítési kilátásokat. A lakossági értékesítés előrejelzése ingadozó, februárban az eladási lehetőségek bővülését várja a nagyvállalatok 15 százaléka, az eladási lehetőségek rosszabbodását feltételezi 54 százalékuk. Júliusig a külföldi kereslet szinten maradását jelzi a cégek 38 százaléka, élénkülésben bízik minden második vállalat. Februárban a nagyvállalatok háromnegyede a kedvező beszerzési feltételek fennmaradását, 12 százalékuk további javulását feltételezi. A külföldi konjunktúra fennmaradásában bízva a TOP-100 vállalkozások többsége exportlehetőségei bővülését várja. Stabil értékesítési viszonyokkal számol egyharmaduk, a piac szűküléstől 14 százalékuk tart. A multinacionális cégek likviditási előrejelzése a megszorító intézkedésekkel összefüggésben romlott. Ez év közepéig a nagyvállalatok 52 százaléka stabil, 30 százaléka gyengülő pénzügyi feltételek között folytatja tevékenységét. A kormányzat első félévi tevékenységének megítélésében nem érzékelhető javulás, a cégek többsége a bizonytalanság fokozódását valószínűsíti.
Tavaly a beruházások korábbi dinamizmusa megtört, a termelő ágazatok fejlesztései visszaestek, s a tervezettnél lassúbb ütemben valósultak meg. Ebben az évben a beruházások szinten maradásával, kedvező esetben kismértékű bővülésével lehet számolni. A nemzeti fejlesztési terv keretében a közösségi támogatások igénybevétele hozhat némi élénkülést, a második félévben a termelő beruházások is bővülhetnek. A konvergencia program megvalósításával összefüggésben az ország külső megítélése vélhetően javulni fog, hatására növekedhet a működő tőke érdeklődése. A jelenlegi év februárjában a TOP-100 csoport beruházási aktivitása emelkedett, a vállalatok 81 százaléka tervezi bővíteni, korszerűsíteni termelési potenciálját. A fejlesztési mutatók tendenciája augusztus óta a gazdasági várakozásokéval ellentétesen mozog. Az új technológia átvétele nem gyorsul, a nagyvállalatok egynegyede nyilatkozott pozitívan fejlesztési programja kiterjesztéséről. A kapacitás-kihasználtság a nagyvállalatok 46 százalékánál kielégítő; részben felesleges termelési háttérrel működik a cégek fele.
A nagyvállalatok várakozása szerint a fogyasztói árak átlagos emelkedése 2007-ben 5,7 százalék lehet. A decemberre vonatkozó fogyasztói áremelkedés nagyvállalati becslése 5,4 százalék, ez viszont valamivel magasabb a szakértői várakozásoknál. A vállalatok idei értékesítési áraira vonatkozó prognózis a múlt havinál nagyobb mértékű visszafogottságot jelez, mértéke mindössze 1,1 százalék.