Munkára fel!

Műegyetemi állásbörze elnevezéssel április végén ismét megjelenik a munkahely-kínálat a mérnöknek tanulók és más egyetemekre járók számára.

A műszaki, informatikai, gazdasági, pénzügyi és természettudományi diplomát szerző végzős hallgatók, illetve a néhány éve végzett szakemberek, s az őket alkalmazni kívánó cégek számára kíván találkozási lehetőséget teremteni a Műegyetemi állásbörze, amelyet április 25-26-án rendeznek meg a fővárosban. Európa harmadik és a közép-európai régió legnagyobb és legrangosabb állásbörzéjén az idén közel ötven vállalat kínál majd álláslehetőségeket. A rendezvénnyel ahhoz szeretnének hozzájárulni, hogy a fiatal szakembereket kereső vállalatok minél egyszerűbben és költséghatékonyabban kutathassák fel leendő munkatársaikat, a fiatal értelmiségiek pedig minél több céggel és állásajánlattal találkozzanak, minél teljesebb képet kapjanak jövőbeni lehetőségeikről - olvasható a Műegyetem honlapján.
A tavalyi börzén megjelent álláskeresők 65 százaléka műszaki, 26 százaléka gazdasági, 9 százaléka bölcsészettudományi, jogi, agrár, illetve egyéb végzettséget szerez vagy már szerzett. Az állásbörze látogatóinak 44 százalékát motiválta az álláskeresés, a tájékozódni kívánók aránya 34 százalék volt. A látogatók 15 százaléka szakmai gyakorlat iránt érdeklődött, 4 százaléka projektfeladatot, diplomamunka-írási lehetőséget keresett, míg 3 százalékuk részmunkaidős állást próbált találni. A látogatók közel 57 százaléka rendezvény időpontjában első diplomájának megszerzésén dolgozott, 43 százaléka már rendelkezett felsőfokú végzettséggel.

A szakmai tapasztalattal nem rendelkező látogatók aránya 35 százalék volt, az egy éven belüli gyakorlattal rendelkezők aránya 47 százalék, az egy évnél több tapasztalattal rendelkezők aránya 18 százalék volt. Az állásbörzén idén is mintegy 9-10 ezer látogatóra számítanak az egyetem központi épületében.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo