- Két nő? Kik?
- Nem láttad a lapok fényképeit? Dobrev Klára kormányfő nej és Selmeczi Gabriella Orbán-közeli képviselő egy teremben, egy propaganda gépezet kedvéért tornaruhára vetkőzve hajlongott jobbra-balra.
- Ha most még azt is mondod, hogy a tornatermi zuhanyozóban is lencsevégre kapták őket, miközben egymás hátát szappanozták, akkor házat veszek Kamcsatkán, odaköltözöm a hírek és a történeteid elől, s sörözni nem veletek havonta, hanem az arra tévedő eszkimókkal fogok évente.
- Még a pincérünk is tudja, kérdezd csak meg, hogy igazat mondok: a nőnapot a két fontos hölgy valóban a kamerák előtti tornával töltötte, a zuhanyhíradó pedig a bulvár lapoknál dolgozó kollégafélékhez tartózik, a hátmosást tőlük kérdezd.
A sörözni rendszeresen összejáró barátok még azt is megbeszélték, hogyan is képzelték el a két asszony készülődését a fotósokkal töltött tornaórára. Ki-ki otthon kiválasztotta a másik főhölgyénél egy piciny árnyalattal kihívóbb, de politikushoz illően visszafogott, szolid, szinte konzervatív öltözéket, pro és kontra becsomagoltak egy többlet rúzst, hátha ez lesz majd az öltözőben a kommunikációjuk elindítója, katalizátora: "Gabikám! Otthon maradt, van nálad véletlenül..." Vagy ugyanez fordítva, "Klára Asszony! Otthon maradt, van nálad véletlenül..." Majd: politikusok és tánctanárok tanakodtak, s válaszoltak még az indulás előtt a kérdésekre: melyik hölgynek kell előre köszönnie, szabad-e keresztnéven szólítani a másikat, fáradt, megviselt arcot kell-e viselni, avagy a tornaórák vidámságát sugalló enyhe mosolyt és hangyányi kárörömöt, elvégre a másik fontos hölgy bizonyára képtelen lesz a politikus asszonykáktól ilyen helyzetben is elvárt hátra szaltóra. Ha azonban ott a sajtó is, akkor illik gondolni rá: hátha odakészítenek a bejárathoz egy-két-tíz mikrofont és magnót, akkor biz' beszélni is illik. De az is lehet, hogy össze kell szólalkozni a politikus hölgyeknek, hogy aztán hangosan, látványosan, nemzetközi nőnaposan kibéküljenek, s ajándékot küldjenek a másik gyerekének. S ekkor már csak a reggeli indulás meghitt, családi jeleneteire kell némi figyelmet szentelnie a képzeletbeli drámaírónak a Dobrev-Selmeczi tornász páros kapcsán. Mennyire nagyszerű fordulatokra, a családi idillt felváltó feszültséggel is megtölthető búcsúra hegyezheti a tollát a mester, ha be akar számolni arról, hogy Gyurcsányéknál Klára asszony az ajtóban álló urát egy mondatra még maga elé parancsolja: én ma pingpong diplomáciára megyek, mit üzensz Viktoréknak?
A sörözgető barátok pillanatok alatt találtak maguknak a Dobrev-Selmeczi pároshoz méltó, de másik politikai duót, a cserét az tette szükségessé, hogy dramaturgiai szünetet rendelt el a pincér: kihozta az újabb kört.
- Éjjel is látó kamerákkal nyomja tele a Belvárost Rogán honatya és polgármester, akiről nem tudom, hogy kinek fog drukkolni: a buckának, vagy Lendvai Ildikónak, amikor az utóbbit meglátja hazafelé baktatni a Ferenciek terén. Ott, ahol a képviselő asszony egyszer már jogot szerzett az akkor még nem vizitdíjas gipszre.
- Ha azt mondod, hogy az úthibákról Rogán gondoskodott, majd meg esténként ott ül a képernyő előtt és fogadásokat köt, hogy hány lépés megtétele után esik hasra a frakcióvezető asszony, akkor nagyon tévedsz. A pirézekre lesz kíváncsi...
- Már te is jössz ezzel a leporolt Csepeli dumával?
- Szerinted a kamerákkal kiket fognak megtalálni rendőrverői, tüntető-provokálói minőségükben? A pirézeket. Meg a piréz rendőröket, akik nem azonosítókkal, hanem telefonfülkékben csörgő telefonszámokkal a kalapjukon oszlatnak március 15-én, de mielőtt "betárazzák" a gumilövedékeket, mindegyikre a tojáspatkolók technikájával ráírják: szeretettel, Gergényi.
- Ha te azt hiszed, hogy 15-én nem lesz unalmasabb a Rogán-tévé, mint bármely Anettkás-Kiszeles csatorna, akkor tévedsz. No de másnap!
- Tizenhatodikán?
- Bizony ám! Találkoztam Zsuzsa asszonnyal, a pályatársné angol tanárnővel a Vörösmarty téren, aki - mint Budapest hangja - két friss élményéről kérés nélkül is beszámolt. Az egyik a Paris néven megnyílt drága és a vendégnek köszönni sem tudó kávéházról a Jégbüfé mellett, amelynek bútorai is csak kívülről tűnnek bőrrel bevontnak, amúgy valami furcsa vászon védi a fogyasztótól az ülőkéket.
- Azt nem mondta Zsuzsa asszony, hogy a 15-én arra tévedő kedves, békés, Molotov-koktélosan árpádsávos márciusi ifjak az ilyen fotelokkal könnyebben tudnak dobálni, mert nem csúszik annyira a kezük a nehéz tárgyakon?
- Nem, azt éppen nem. Azt azonban mondta, hogy a legfrissebb hírek szerint a háború másnap fog kitörni, 15-én békés ünneplés lesz, 16-án azonban nem lesz hiány verésben, középület elfoglalásban, Molotov-koktéllal végrehajtott rendőroszlatásban. Tudod, amikor nem a rendőrök kergetnek szét tömeget, hanem a rendőröket kergetik szét szeptember 18-i stílusban.
- Inkább angol órát vettél volna Zsuzsa asszonytól a Vörösmarty téren...
Slusszpoénnak a sörözés végén mégis inkább egy francia-német nyelvterület elirigylése kívánkozott ki az asztaltársaság tagjaiból. A slusszpoén slusszpoénja pedig ez a megállapítás lett: kantonizáljuk Viktort! A magyarázat pedig: mennyivel jobb lenne nekünk Svájc valamelyik kantonjában, ahol az ember délutánonként beballag az ő kedvenc sörözőjébe, befelé menet kap egy szavazó cédulát, a második korsóig eljutva végez az X-ek elhelyezésével, s mire fizet, már össze is számolták az aznapi voksokat mondjuk arról, hogy a bankárképzőbe járó helyi ifjaknak akkor is kelljen tandíjat fizetniük, ha a papájuk éppen elővásárlási szerződést köt egy arra járó gleccser tulajdonlására.
#page#
Állítólag ténylegesen szavazniuk sem kellett az Alkotmánybíróság tagjainak, annyira egyet értettek az elvárt adó eltörlésében, s ezzel be is aranyozták Demján Sándor elmúlt hetét. A nagyvállalkozó kétszeresen is igazolva láthatta magát, hiszen az általa képviselt szervezet fordult még tavaly az Alkotmánybírósághoz a nem létező jövedelmek megsarcolásának törvényét eltörlendő. Az más kérdés, hogy az adóelkerülő "kollégáik" megregulázására máig nincs igazi megoldóképletük a VOSZ-vezéreknek sem. A múlt héten Demján Sándor iránytűt is adott több száz orvostanhallgatónak, a gáláns ösztöndíjjal azt jelezte, hogy lehet, sőt érdemes folytatniuk tanulmányaikat. De jelzett az egészségügyi kormányzat is, a Demján-forintok átutalásának napján tette közzé, hogy a maholnap diplomázó medikusok hová ne menjenek dolgozni.
Három kórház ugyanis megszűnt kórháznak lenni, s három kórház jó okot szolgáltat a mindnyájunk adóját bőkezűen költeni kész ellenzéknek, hogy a régi (kórházi) rend visszaállításáért demonstráljon. De jó lenne, ha előbb az élve és állva hagyott fülészeti klinikánál is tiszteletüket tennék, s míg le-föl sétálnak transzparenseikkel, megnézethetnék hallószervüket is. Mert bizonyára ők sem hallják azon dokik hangját, akik a Schöpf-Merei Ágost nevét viselő kórház közvetlen közelében, másfél tróli megállónyira, a Baross utcában, egy csepp sétával és egy metrómegállónyira, az Üllői úton szülészeti klinikákon dolgoznak. Mintha nem rezegtetné meg a dobhártyánkat ezen nőgyógyászok felelete arra az őket ért közvetett vádra, hogy azért fontos a klinikák melletti kicsiny kórház megmentése, mert ők, a klinikaiak talán nem értik a szakmájukat, éppen azt a mesterséget, amelyet mellesleg tanítanak is. Szelektív lenne-e a fülünk, hiszen mindmáig a Schöpf-Merei Ágost kórház hűséges védőit halljuk csak, amikor azt állítják: hiány, szakmai űr keletkezik a Bakáts téri intézmény bezárása után.
Azt mondják a liberális politikusok, hogy minden döntésük után jön a felülvizsgálat, megnézik, mivel és mit értek el, s akár még vissza is térhetnek az eredeti állapothoz, ha beigazolódott: az újnál jobb a régi. Például a múlt hét óta nem közlekedő vicinálisok vágányai a helyükön maradnak, lehet, hogy mégis lesz tömeges igény a vonatokra. A Schöpf-Merei Ágost Kórház épületét sem bontják le, s lehet, hogy az intézmény magánszülészetként folytathatja valahogy.
A totális bontás valóban nem az egészségügy - és nem a liberális politizálás - sajátja. Sokkal inkább újságírók kárára divat a földbe gyalulás, egyes jobb politikusok szerint a székházakat lehetőleg újságírókkal együtt ésszerű megszüntetni. Az egykori Népszabadság és az ugyancsak egykori Népszava székház már jó ideje eltakarodott a Blaha Lujza tér környékéről, s a közeli Nagykörút-Dohány utca sarkáról is könnyes szemmel bámulhat a New York Palota tornyára az egykor ott dolgozó firkász. A jobb szeme azért lábad könnybe, mert volt szobájába bizonyára nem nyithat be, hiszen ott Boscolo úr saját maga, avagy fizető vendége szundikál éppen az íróasztal helyére telepített szállodai francia ágyban. A bal szeme pedig a röhögéstől könnyes, mivel eszébe jut a zongora. Most éppen arról, hogy fülön csípték a negyedik kerületi bíróságról a vizelgető őr mellől minap meglépő pitiáner bűneiért elítélt, csalással vádolt rabot. Szegény megbilincselt börtöntölteléket az összes Budapestről kivezető út lezárásával kereste az erejét - fegyverarzenálját - demonstráló rendőrség. És ez pontosan olyan esetnek tűnt, mint a New York Palota negyedik emeleti - akkor még újságíróknak működtetett - ebédlőjéből ellopott zongora utáni hajtóvadászat. Az akkoriban Lapkiadó Vállalat néven ismert - tömegeket foglalkoztató - intézményt a versenyzongora eltulajdonításának napján a helyi rendészek úgy zárták le, hogy a körúti főkapuhoz vezető aulába csak egyenként mehettek be a távozó dolgozók, s mint egykoron a Csepel Vas- és Fémművekben dívott, ezúttal itt, a Lapkiadó ajtajában mindenkit megmotoztak, értsd: kinyittattak a táskákat, retikülöket. Hátha akad bennük üstdob, nagybőgő, esetleg templomi orgona.
Érdekes, máig nem találják a zongorát, igaz, azóta már a Lapkiadó Vállalatot sem. Viszont a múlt héten, amint megnyitották a Budapestről kivezető utakat, a város közepén fülön csípték a vizelő rendőrt faképnél hagyó pitiáner csalót. Elvégre a rendvédelemnek sem árt némi sikerélmény. Talán egyszer még a zongora is előkerül, csak éppen már nem lesz kinek visszaadni.
