GDP: amit vártak

A negyedéves számítások alapján Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2006-ban 3,9 százalékkal, a naptári hatás kiszűrésével 4 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A most közölt adatok megegyeznek az előzetesen publikált számokkal.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A növekedés húzóerejét tavaly az év egészében a feldolgozóipar, összességében 9,5 százalékos teljesítménynövekedése jelentette, amely meghatározó mértékben járult hozzá az előző éveket lényegesen meghaladó, 18 százalékos exportnövekedéshez. A háztartások fogyasztása 1,5 százalékkal emelkedett.

Az előzetes adatok alapján a magyar gazdaság teljesítményének változása a IV. negyedévben az Európai Unió tagországainak átlagos növekedésével egyező mértékű volt. Tavaly a bruttó hazai termék értéke folyó áron 23 562 milliárd forint - egy főre vetítve 2 millió 340 ezer forint - volt az egy évvel korábbi 22 026 milliárd forint után.

Nem okoztak nagy meglepetést a 2006. évi GDP részletei az MTI által pénteken megkérdezett elemzőknek: Barcza György, az ING Bank elemzője úgy vélte, hogy tavaly a negyedik negyedévben volt esély a lakossági fogyasztás csökkenésére is az előző negyedévhez képest. Ezzel szemben a stagnálást, a 0,1 százalékos növekedést Barcza György úgy értelmezte: a lakossági fogyasztást illetően a "simítás" érvényesül inkább az idén, azaz az ütem csökkenése elmarad a jövedelmek csökkenésének mértékétől. Az előzetes, januári külkereskedelmi adatot illetően Barcza György meglepőnek nevezte az import 20,8 százalékos bővülését, ami véleménye szerint akár a beruházások idei élénkülését is előrevetítheti.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője ezzel szemben úgy vélte, hogy a januári magas importadatban nagy valószínűséggel egyszeri, torzító hatások tükröződnek. Példaként említette, hogy januárban, a regisztrációs adó februári emelése miatt növekedtek az új autó értékesítések, ami tehát nem a trend megváltozását, hanem előrehozott fogyasztást jelent. Az elemző szerint az idén a tavalyi negyedévhez hasonló folyamatok zajlanak majd: a növekedést továbbra is a nettó export tartja fenn és a lakossági fogyasztás a stagnálást követően, nem jelentős mértékben ugyan, de csökkenhet is. Az elemző szerint a következő hónapokban javulni fog a külkereskedelmi mérleg hiánya, az import dinamikája csökken, a GDP egész éves bővülése várakozásai szerint 3 százalék alatt lesz.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo