Friss cikkeink


Mobilbank a nyerő

Mobilbank a nyerő 

2005. első negyedévében a lakossági ügyfelek száma 11 százalékkal, egy év alatt pedig 51 százalékkal növekedett. A mobilbanki szolgáltatást igénybevevő vállalati ügyfelek száma egy negyedév alatt 6 százalékkal, egy év alatt pedig 25 százalékkal nőtt.
Egy néző 500 forintot ér

Egy néző 500 forintot ér 

Az MPAA becslése szerint a filmipart megközelítőleg 3,5 milliárd dollár, azaz 700 milliárd forint veszteség érte 2004-ben, ez az összeg nem tartalmazza az online file-megosztás okozta károkat.
HP és Novell a Linuxért

HP és Novell a Linuxért 

A Novell bejelentette legújabb integrált, tesztelt és minősített Nagyteljesítményű Számítástechnikai megoldását, amely úgy került kialakításra, hogy megfeleljen öt olyan iparág szükségleteinek, amelyek megfelelően körülírt, nagy számítási igényekkel rendelkeznek

Remek évet zárt a Cisco 

A világ vezető internetes hálózati eszközgyártója, a Cisco Systems nyilvánosságra hozta a cég utolsó pénzügyi három hónapjának és teljes évének eredményeit.
A költségvetés sarokszámaira várni kell

A költségvetés sarokszámaira várni kell 

Nem engedi elinflálni azt a 200 milliárd forintot - a GDP 1 százalékát - a kormányzat, amelyet a jövő évi adócsökkentő intézkedésekkel a lakosságnál hagy - jelentette ki a fiskáls tárca államtitkára.
Anettka kihívói az űrben

Anettka kihívói az űrben 

Az amerikai Space Adventures, amely már két milliomost is eljutatott a Nemzetközi Űrállomásra, legújabb turistaútjait 100 millió dollárért szervezi a Holdra.

Hungária a magyar állam ellen 

A Hungária Közraktározási Rt. jogi képviselői egyedi megoldást - a kártérítés követelését - használják, hogy elkerüljék a hátrányos következményeket, és a cég visszakaphassa a 2004. május 1-től befizetett iparűzési adót.
Zsír fel, liszt le

Zsír fel, liszt le 

Az elmúlt egy évben volt olyan élelmiszer, amely egyharmadával többe kerül, miközben néhány másik ötödével lett olcsóbb. A ruhák és a tartós fogyasztási cikkek árai továbbra is csökkentek, miközben a menza, a közlekedés és a lottó nem keveset drágult.

Az állásnevek mögött: valós feladatok és fizetések VII. 

A magyar fülnek idegenül csengő pozíciónevek bemutatását két pénzügyhöz és egy képzésekhez kapcsolódó állás bemutatásával folytatjuk.
Kereskedő szeméttelep helyett

Kereskedő szeméttelep helyett 

Augusztus közepétől új elektronikai termék vásárlása esetén a kereskedő köteles díjmentesen visszavenni a régi készüléket.

Irodabérlés kisebbeknek II. 

Míg a kilencvenes évek közepén még jó eséllyel ki lehetett adni nagyobb, jó fekvésű lakásokat irodának, ma a bérlők inkább irodaparkokba vagy önálló, kisebb irodaházba, illetve - amelyik megteheti - erre a célra kialakított villákba költöznek. A kisebb, de jól kialakított, egyszerű, ám elegáns ingatlanokból viszont kevés van.

Az idén lelassult a bankszektor növekedése 

Semmiképpen sem indokolt, hogy a még jövőre is érvényes bankadó mintájára másmilyen banki terhelésekre is gondoljanak a büdzsé készítői - jelentette ki a Piac & Profitnak az OTP elnök-vezérigazgatója.

Első magánfinanszírozású diákszálló 

Debrecenben megnyitotta kapuit az ország első magántőkéből épült diákszállója. A Campus Hotel nevet viselő létesítmény költsége elérte a 4 milliárd forintot, beruházója a helyi HUNÉP Universal Rt.

Autópályák 300 milliárd dollárért 

George W. Bush szerdán aláírta azt a közlekedés-fejlesztési törvénytervezetet, amely csaknem 300 milliárd dollárt szán e célra több, mint hatezer különböző területen.

Microsoft Házi Pénztár 

A rEVOLUTION Software, a Microsoft Magyarország hivatalos partnere a napokban mutatta be a Microsoft Navision vállalatirányítási rendszerhez fejlesztett kiegészítő moduljait.

Bankpapír tőzsdei jubileuma 

A teljes hazai bankszektor profitjának 40 százalékát az OTP Bank reprezentálja, valamint a saját tőkére mért megtérülés hosszú évek óta 20 százalék körüli - tett közzé két tipikus információt saját magáról a hitelintézet, amelynek papírjaival éppen 10 éve kereskednek a börzén.

Újraindul a legnépszerűbb 

Az uniós pályázatok egyharmada a GVOP kis- és középvállalkozások műszaki-technológiai hátterének fejlesztését támogató felhívásra érkezett. Most újraindul.

Wellness kell a külföldinek! 

2005. január-júniusban a kereskedelmi szálláshelyek vendégeinek száma jelentősen, a vendégéjszakák száma csekély mértékben emelkedett az előző évhez képest. A kereskedelmi szálláshelyek bevétele számottevően nőtt.

Irodabérlés kisebbeknek I. 

Míg a kilencvenes évek közepén még jó eséllyel ki lehetett adni nagyobb, jó fekvésű lakásokat irodának, ma a bérlők inkább irodaparkokba vagy önálló, kisebb irodaházba, illetve - amelyik megteheti - erre a célra kialakított villákba költöznek. A kisebb, de jól kialakított, egyszerű, ám elegáns ingatlanokból viszont kevés van.

MMS-akció, videofon és élő közvetítés a Szigetről 

A Sziget főtámogatója, a Pannon GSM a nyár nagy eseményére nem csak programokkal, játékokkal, szórakoztató tartalmakkal készül. A pannonos ügyfelek most akár egy hónapig ingyen küldhetnek képes üzeneteket, videotelefonálhatnak és élőben követhetik a Szigeten zajló eseményeket mobiljukon keresztül.

Kölcsönösen elismert bizonyítványok 

A most formálódó új jogszabály korlátozná a tagállamok hatóságait abban, hogy különböző adminisztratív eszközökkel kiszorítsák a hazai piacról az EU-külföldieket.

Bővült a Montana 

Az eddigi gyümölcsöző együttműködésben továbblépve a számítástechnikai piac egyre eredményesebb résztvevőjeként szereplő Montana Rt. tulajdonrészt szerzett a BSIS9 Kft.-ben, mely ezzel a növekedésben lévő Montana Csoport tagja lett. A Montana Rt.-vel történt megállapodás eredményeként a BSIS9 Kft. mint minősített megoldásszállító partner áll az SAPvállalatirányítási rendszer iránt érdeklődő ügyfelek rendelkezésére, a tanácsadáson, bevezetésen át egészen az utólagos támogatásig.

Könnyebb lesz az EU-s munkavállalás 

Dánia, Finnország, Hollandia, illetve az Európai Gazdasági Térség tagországai közül Norvégia részéről várható, hogy a csatlakozás második évfordulója, 2006. május elseje előtt könnyíti a magyarok munkavállalásának feltételeit, értesült a Világgazdaság.

Viagrás jelzáloghitel 

A részvénycsalások emelkedőben vannak, ám a kéretlen gyógyszeremail-ek - beleértve a nem márkás Viagra termékeket és más gyógyszereket - a spamforgalom több, mint 40 százalékáért felelősek.

Az EU-források háromnegyede gazdára talált 

Két hónap alatt megduplázódott a kifizetések összege az uniós pályázatoknál, miközben a 2004-2006-os időszakra előirányzott keretösszeg 72 százaléka már gazdára is talált.

A ProLogisé lett a Harbor Park 

A disztribúciós létesítmények és szolgáltatások piacán meghatározó ProLogis megvásárolta a budapesti Harbor Parkot. Az akvizícióval a ProLogis megduplázza magyarországi portfolióját.

"Elvesztettem az adópapírokat" 

Az APEH 180 ezer ellenőrzése során 117 milliárd bevallatlan adóforintra bukkant, ebből 96 milliárd áfa volt. Az evások becsületesebbnek tűnnek..

Vendégmarasztaló a WiFi 

A vezeték nélküli internetes szolgáltatás mentette meg a Sofitel Budapestet a forgalomcsökkenéstől. A vendégek a WiFi-nek is köszönhetően elviselik az esedékes rekonstrukciót.

Pénzhez jutott 353 település 1185 nyertes pályázója 

Csaknem 500 milliárd forintot ítéltek oda a Nemzeti fejlesztési terv programjainak pályázatain. A 2004 és 2006 között időszakban 677 milliárd forinttal számol az NFT büdzséje.

Üzletbiztonság 

A biztosítások iránt egyre erőteljesebb az igény a kis- és középvállalatok körében az utóbbi években. Az üzleti kultúra színvonalával együtt emelkedik biztosítási kultúráé is, s az ehhez azonnal igazodó kínálati biztosítási piacon egyre differenciáltabb csomagok jelennek meg, amelyek között kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a testreszabott változatot.

Tippelje meg az olaj árát! 

Az olaj hordónkénti árára is lehet ezentúl tippelni, legalábbis a legnagyobb amerikai online sportfogadással foglalkozó iroda honlapján.

Korlátozott szabadság 

A T-Online hatvannapos határidővel felmondott néhány ügyfelének, akik - hiába rendelkeztek korlátlan internet-hozzáféréssel - állítása szerint túl nagy forgalmat generáltak, többmilliós kárt okozva ezzel a cégnek.

Új befektetések a nyíltvégű és az ingatlanalapokba 

Az ingatlanalapok vagyonának 22 milliárd forintos növekedéséből a döntő hányadot az új befektetések teszik ki - derült ki a BAMOSZ júliusi értékeléséből.

Fehérborút a Városligetben 

Tizenegy borász vesz részt a Mohács-Bóly térségi fehérborút kiállításán, melyet az egyesület és 4 település, Bóly, Mohács, Nagynyárád és Szederkény támogatásával szerveznek a fővárosban, a Városligetben.

Hamis adatok az önéletrajzok negyedében 

Hajlamosak elferdíteni a jelentkezésükkor beadott dokumentumokban a valóságot a brit álláskeresők, írja egy kutatás nyomán a BBC Online.

Ipari parkok kánaánja 

A Nyíregyházi Ipari parkban és Lébényben több mint 1 milliárd forintos tőkével logisztikai központok épülnek, és raktárbővítések valósulnak meg, míg Biatorbágyon cégközpont és hűtőház létesül.

Ingatlanpiaci változatlanság, strukturális átrendeződéssel 

Megállni látszik az ingatlanpiac 2004 harmadik negyedévétől megfigyelhető teljesítménycsökkenése - derül ki az Ecostat ingatlanbarométeréből.

Yahoo beszáll az Alibabába? 

A Yahoo Kínában próbál az ebay babérjaira törni és egymilliárd dollárral egyharmadnyi részesedést venne Kína egyik sikeres internetes cégében, az alibaba.com-ban.

300 vagy 400 ezren munka nélkül? 

A minisztrérium szerint júliusban 399 ezer ember volt regisztrált munaknélküli Magyarországon, míg a statisztikai hivatal mintavétele alapján 299 ezer embernek nem volt munkája.

Múlt heti fonákságok - a Reuters 21 hurrikánjával 

Peking megszüntette a jüan teljes hozzákötését a dollárhoz, s felértékelte a fizetőeszközét. Ez a minapi döntés a Dolgozók Pártja távol-keleti elvtársaitól nem is lehetett véletlen, elvégre Kínában szolidárisak a világ gatya, ing és pólógyártóival - és persze a lyoni takácsokkal.

12 ezer fészekrakó 

A Fészekrakó program segítségével fél év alatt 4390 állami kezességvállalásos és 7409 "félszocpol" (összesen 11 799) szerződést kötöttek, míg a "szocpolt" idén már több mint ötezer család vette igénybe.

12,8 millió kiesett munkaórát okoz a stressz 

Évente ötmillió brit polgárt érintenek a munkahelyi stresszel kapcsolatos egészségi, fizikai és mentális proplémák.

Tengernyi vagyon 

Egyre több magyar cég fektet be tőkét a szomszédos Horvátországban a bankszférától a turizmusig, a kőolajipartól a papíriparig sok mindenbe. Exportunk soha nem látott dinamikával nő. A szakemberek véleménye szerint az üzleti biztonság déli szomszédunknál jobb, mint más környező és déli államban.

Félmilliós támogatás Barcelonába, Münchenbe, Moszkvába 

Az Informatikai Minisztérium két őszi és egy téli nemzetközi kiállításon a magyar standok felépítését támogatja. A költségek negyedére, félmillió forintig lehet pályázni.

Húsz cég már nem akar fizetni 

A Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalához már csaknem 20 cég nyújtott be fellebbezést, mivel 2004. május elsejétől visszamenőleg nem akarják befizetni az iparűzési adót.

Harmadszor is a Stadler nyert 

A 30+30 elővárosi motorvonatra kiírt MÁV-pályázaton a vasúttársaság igazgatósága a Bombardier ajánlatát ismét érvénytelennek nyilvánította és a Stadlert nevezte meg a pályázat nyertesének.

A nagy hajléktalan bunda 

"Tartozása van? Majd egy hajléktalan megoldja." - akár ezzel a szlogennel is hirdethette volna magát az a cég, amely ellen állítólag nyomozást índította a Nemzeti Nyomozó Hivatal, mert milliós köztartozásokat felhalmozott cégek tulajdonjogát ruházta át vagyontalan külföldi és magyar állampolgárokra.

Jelzálog és autólefoglalás 

Az inkasszó mellett az is előfordult, hogy lakásra jegyeztek be jelzálogjogot, illetve autót foglaltak le, de ezután az érintettek rendezték tartozásukat.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

A nyugdíjasok nyerhetnek a foglalkoztatás szigorításán

A nyugdíjasok nyerhetnek a foglalkoztatás szigorításán 

Jelentősen megemelkedtek az idény- és alkalmi munkavállalás közterhei, júliustól pedig további szigorítások nehezítik az EFO keretében történő foglalkoztatást.

Jogi kisokos

Mivel büntethető egy cég?

Mivel büntethető egy cég? 

Gyakori vélekedés, hogy a büntetőjogi felelősség és kockázat kizárólag a magánszemélyeket terheli.

Cégblog

Lefulladt a Tesla

Lefulladt a Tesla 

Áprilisban jórészt tovább csökkentek a Tesla elektromos autók eladásai Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo