Férfi helyett autót akarnak a nők

Idén első alkalommal rendezték meg a "Nő, mint márka - Magyarország 2007" kerekasztal-beszélgetést, amelyen többek között a szociológusból, pszichológusból, gyakorló marketingszakemberekből és a sajtó tagjaiból verbuválódott résztvevők megállapították: Európában és Magyarországon a nők szerepének felértékelődése korunk legfontosabb társadalmi változása.

A Prof. Dr. Pető Andrea szociológus, Dr. C. Molnár Emma pszichoterepeuta, Kozák András, a GfK Hungária Piackutató cég igazgatója és Petrillák Mária, vezető marketing tanácsadó részvételével megtartott esemény első ízben foglalkozott Magyarországon a nőkkel, mint önálló fogyasztói célcsoporttal egy interaktív workshop keretében. A kerekasztal beszélgetés apropóját a Budapesti Nemzetközi Vásár területén szeptember 14-én megnyíló "Nő 2007 - I. Budapesti Női Autószalon és Életmód Kiállítás" adta.

A nők tudatos vásárlók

Az eszmecsere célja az volt, hogy az érdeklődő szakemberek, gazdasági szereplők és újságírók számára több szempontból is bepillantást engedjen egy különleges, de nagyon széles és tudatos vásárlóréteg szokásaiba. A GfK Hungária felmérése szerint a nők 70 százaléka alaposan utána néz, mit hol érdemes beszerezni, és akár többet is hajlandóak utazni, hogy elvárásaiknak megfelelően történjen a vásárlás. Hatásuk meghatározó a fogyasztásban: a napi fogyasztási cikkek beszerzésének feléről a nők egyedül döntenek. Kozák András egy francia kollégáját idézve úgy fogalmazott, a mi kultúrkörünkben a női paradigmaváltásra, egy új korszakra kell számítani.

A nő gazdasági hatalom

Prof. Dr. Pető Andrea szerint a workshop fordulópont a női szerep vizsgálatában, hiszen a nő, mint gazdasági hatalom csak elvétve kerül a fókuszba, ugyanakkor egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy előremutatónak tartja a nők erőteljes jelenlétét a fogyasztásban, mert így "belülről" változtathatnak a számukra nem előnyös helyzeten. Dr. C. Molnár Emma hangsúlyozta, hogy a nők érzékenységük folytán különösen jó fogyasztók, de a fogyasztáshoz kapcsolódó tárgyi kötődés szegényebbé teszi a személyiséget. Különösen a magas technikai színvonalú tárgyak, mint például autók vásárlásával, birtoklásával próbálják a nők azt a biztonságérzet-hiányt kompenzálni, amit valójában egy férfi társtól kellene megkapniuk.

Petrillák Mária arra hívta fel a figyelmet, hogy a nők fogyasztóként ma már az olyan klasszikus, férfiakhoz társított területekre is betörtek Magyarországon, mint az autóké. Ezt jól példázza az őszi BNV külön női autószalonja és a nőkre alapozott tematikus kiállítása.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo