Nanopolisszá válik Miskolc

Magyar-orosz nanotechnológiai társaságot alapítottak a közelmúltban Miskolcon. A Nanovo Kft. a kutatásokat végző és koordináló Bay Zoltán Kutatási Közalapítvánnyal működik együtt. A cég feladata lesz a közös kutatások eredményeinek üzleti hasznosítása - írja a Világgazdaság.

A Bay Zoltán Kutatási Közalapítvány Nanotechnológiai Kutatóintézetének munkája többek között a vegyipart, az orvostudományt és az elektronikát érinti. A tudományos eredmények kiválasztását a piackutatás és a megvalósíthatósági tanulmányok készítése követi. Ezután a Nanovo Kft. feladata, hogy megszervezze az ezen eredmények felhasználásával kifejlesztett termékek gyártását. Ez történhet magántőke, hitelek bevonásával, vagy saját termelői kapacitások létrehozásával.

A kormányzat 2006. július 1-jétől három évre 1,8 milliárd forintot adott a zöldmezős beruházással felépült kutatóintézet munkájához. Ezenkívül további 20 milliárd forint pályázható meg nanotechnológiai kutatásokra. A cél, hogy a jelenleg nonprofit alapon, kizárólag állami finanszírozásból működő intézet állami támogatásának arányát 50 százalékra csökkentsék - írja a lap.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo