Van értelme tájékoztatni a turistákat

Az elmúlt másfél év tapasztalatai szerint sikeresen működött Gyulán a turistákat segítő, helyi fiatalokat foglalkoztató Kérdezz engem! Információs és Segítő Animátori Szolgálat - jelentette ki péntek délután Gyulán Perjési Klára polgármester azon a sajtótájékoztatóján, melyen a projekt végrehajtását értékelték.

A Kérdezz engem! Információs és Segítő Animátori Szolgálatba Gyulán élő, 35 év alatti, javarészt diplomás munkanélküliek jelentkezhettek, s közülük 24-en vehettek részt 2006 tavaszán a helyi szakemberek által összeállított képzésen.

A 2004-ben megszületett ötlet kidolgozását követően 2005-ben elnyerte az év önkormányzati projektje címet, s az Európai Uniónak köszönhetően Gyula városa 143 millió forint támogatást kapott a megvalósításhoz.  

A képzésen átesett, idegen nyelveket is beszélő fiatalok az elmúlt másfél évben a városba érkező vendégek és gyermekeik aktív pihenését, informálását segítették, gondoskodtak szórakoztatásukról, és működtettek egy mobil játszóházat is.

Perjési Klára polgármester elmondta: a minden szempontból sikeres projekt augusztus 17-ével lezárul, ám annyi már bizonyos, hogy ezzel az animátori szolgálat nem szűnik meg. Az elkövetkező fél évben a Thermal Idegenforgalmi Közalapítvány tovább foglalkoztatja a fiatalokat, ezt követően pedig a szolgálat saját bevételek megszerzésére törekszik, számítva a helyi vállalkozókra, intézményekre, s természetesen az adódó pályázati forrásokra.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo