Friss cikkeink
Üzleti karrier sportolóknak
A Nemzeti Sportszövetség és az AXA Zrt. szervezésében került bemutatásra az AXA karrier programja aktív és inaktív sportolók számára, melyben neves sportolók személyes megjelenésükkel és tapasztalataik közre adásával tették hitelessé az immáron két éve működő programot. A jól működő program mára szinte az egész ország területén, illetve nagyvárosaiban lehetőséget biztosít minden sportolónak sportpályafutásuk befejezése után a megvalósítható üzleti karrierre.
18 lyuk Bicskén
Egy professzionális, 18 lyukú golfpályát építenek Bicskén a volt, profi golfjátékos, Christy O'Connor Jr. vezetésével.
Hazatérő bankár
Hárshegyi Frigyes hazatér, itthon, az OTP-Csoportnál folytatja bankári munkáját, s felel majd a banki külföldi kormányzati kapcsolatokért is.
Exkommunisták ötödannyiért
Több kelet-európai volt kommunista nagyvárost Európa Bangalore-jainak nevezi a The New York Times, megállapítva, hogy mind több nyugati cég helyezi ki tevékenységeit Csehországba, Lengyelországba, Magyarországra és Szlovákiába.
Össznépi HR - szoknyában
Nem volt hozadéka azon női pöttyös máj akciónak, amely Horváth Ágnes duciságából, szőkeségéből vont le alkalmassági következtetést.
Csak nem bért emelnek?
Olyan ágazatokban mutatnak béremelkedést és/vagy foglalkoztatottság-növekedést a statisztikák, ahol a jövedelmezőség ezt a legkevésbé sem indokolja.
Kinek kellenek a szocialisták?
Második hónapja szárnyal a Fidesz: a kormányoldalnak április elejére szinte semmit sem sikerült lefaragnia az egy hónappal korábban kialakult tetemes hátrányából. Ez a HVG megbízásából készült e havi Medián-elemzés legfontosabb megállapítása.
Kevesebb kedvezményt, kevesebb adót!
Egyszerűsíteni kell az adórendszert, amely most a sokféle adónem és a széles körű kedvezmények miatt túlságosan bonyolult - fogalmazta meg több tag is a Magyarország Holnap program keretében működő Gazdasági Versenyképesség Kerekasztal (GVK) csütörtöki ülésén.
Persányi maradéktalanul elégedett
A Környezetvédelmi és Vítügyi Minisztérium közleménye szerint sikerrel teljesítették az EU csatlakozás követelményeit illetve valamennyi lejáró derogációt. Maradéktalanul lekötötték az EU környezeti célú támogatásait.
Serfözőházi capricco - Óbudán?
Serfőzőházzal, vigalmi negyeddel, megmentett iskolaépülettel gazdagszik a Kolosy tér környéke, a Biggeorge's átlényegíti a lerobbant épületeket.
Adóverseny: a legjobb diákok
Pásztor György nyerte meg az Ernst & Young Adótanácsadás üzletága első, egyetemisták és főiskolások számára meghirdetett adóversenyét. A bírálók különdíj kategóriát is létrehoztak, mivel több olyan résztvevő is dolgozott az esettanulmányon - és ért el kiváló eredményt, akik az eredeti versenykiírás kritériumainak nem feleltek meg, de mindenképpen indulni szerettek volna.
Kedvezményekkel vezetik be
A 21 és 65 év közötti, jövedelemmel rendelkező magyar állampolgároknak duklál a Budapest Bank új GO! Kártyája, melynek THM-je 40,53 százalék.
Buszban az igazság
A Kisterenye-Kál-Kápolna vonal mentén lakók jobban is járnak - állítja a vasúti mellékvonalakat bezáró GKM, miközben vitába szállt az ombudsmannal.
57 millió diák és a Microsoft
A Microsoft nagyszabású programot indított, amelynek keretén belül új programok segítségével csökkentheti a digitális szakadékot.
Tatabányán a kórház megmarad
Júliustól a 15 százalékos ágyszámcsökkentése miatt száznegyven álláshely szűnik meg tatabányai Szent Borbála Megyei Kórházban.
16 járattal naponta
A Lufthansa légitársaság felügyelő-bizottsága úgy döntött, hogy 45 rövidtávú repülőgépet rendel meg.
Drágább jegyek
Május elsejétől emelkednek a vasúti jegyek árai és a távolsági járatok viteldíjai. A drágulás mellett egyesítették a helyközi közlekedési tarifákat.
Takarékszövetkezetek a második helyen
Az Integrált Takarékszövetkezetek 2006-ban is meg tudták őrizni kiemelkedő pozíciójukat a hazai bankrendszerben: az Integráció a második helyet foglalja el a pénzintézeti rangsorban a lakossági betét- és hitelállomány, valamint a lakossági ügyfelek részére vezetett folyószámlák száma terén. A Takarékszövetkezeteknél számlát vezető vállalkozások száma tavaly elérte a 300 000-t, ami szintén második helyet jelent a banki összehasonlításban.
Fodor és Horváth az SZDSZ jelöltjei
Horváth Ágnes egészségügyi, illetve Fodor Gábor környezetvédelmi miniszterré kinevezését javasolja az SZDSZ ügyvivői testülete. Fodort egyhangúlag, Horváth Ágnest 8:3 arányban támogatták az ügyvivők.
Újabb matricás lehetőség
A tehergépjárművek, a buszok és a kamionok (D2-D3-D4-es kategória) vezetői szerdától kezdeményezhetnek úthasználati jogosultság vásárlást az interneten keresztül - tájékoztatott az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.
"Jól jön nekünk az EB"
A 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezése tovább élénkítheti és elnyújthatja Lengyelország gazdasági növekedését.
Jobb, ha az Apeh állapítja meg
Az APEH kiemelten ellenőrzi idén a kapcsolt vállalkozások közti árak mértékét. Amennyiben a hivatal úgy találja, hogy a vállalkozás helytelen transzferárakat alkalmazott, akkor módosítja az adóalapot.
Mi zavarja Bokros Lajost?
Nem csupán halasztást, hanem mulasztást is jelent minden olyan év, amely az egymással is összefüggő reformok kritikus tömegének elindítása nélkül telik el - érvel a tizenkét évvel ezelőtti pénzügyminiszter. Bokros Lajost ugyanis nagyon zavarja a fülsiketítő csend.
Az államháztartás egyensúlyba kerül
A német kormányzat is, az öt meghatározó konjunktúra-kutató is kedvezőbb növekedési adatokkal, alacsony inflációval számolhat.
Hétköznap is lehet!
"Biciklizz minden hétköznap!" - E jelmondat jegyében a tavalyi 30 ezernél is több kerékpárost várnak a Critical Mass Budapest kerékpáros felvonulás szervezői.
Nem kell nekünk az erős forint?
A magyar kormány és az MNB eltökélt a forint árfolyamingadozási sávjának fenntartásának mellett - érvel elemzésében a JP Morgan.
A hiányból kéttized hiányzik
A fogyasztáscsökkenés kisebb lehet a prognózisban szereplő mértéknél, az idei éves infláció előirányzatát 7 százalékra emelte a PM.
Egy bevásárlóközpont épült tavaly
A magyar főváros irodapiacáról, befektetési piacáról, ipari ingatlanpiacáról tartott sajtótájékoztatót a Jones Lang LaSalle ingatlan-tanácsadó.
EU-s zöld pénzek
Az európai uniós támogatások elosztásánál erősítené a zöld és szociális szempontokat több környezetvédő szervezet.
Web 2.0-ra hangolva
Új elvárás: informatikai programjainkat különféle eszközökön - például laptopon, okostelefonon - átjárhatóan használhassuk.
Varsó és Kijev a befutó
Vereséget szenvedett - immáron harmadszorra - az UEFA fehér asztalánál Magyarország: ismét nem a mi tisztünk megrendezni az Európa bajnokságot.
A magyarok csak úgy beengedik
Drágának tartják a spamszűrést a magyar számítógép-felhasználók. Egy 500 fős mintán végzett felmérés szerint az e-mail címmel rendelkezők mintegy 86 százaléka legfeljebb az ingyenes, vagy csak egy rövid próbaidőszakig használható spamszűrőket hajlandók kipróbálni, ám a szoftverre már nem akarnak áldozni: a lejárat után nem vásárolnak licenszet.
Már nem csak az Apeh...
A 2005. április 1. óta üzemelő ügyfélkapu rendszert ma már jóformán mindenki ismeri, hiszen ez év elejétől minden adóés-, járulékbevallásra kötelezett vállalkozás ezt a kötelezettségét havi rendszerességgel elektronikus úton teljesíti - saját maga, vagy megbízottja által. Sokkal kevésbé ismertek a központi elektronikus szogáltató rendszer újabb szolgáltatásai: hivatali kapu, központi rendszer tárhely szolgáltatás, általános célú nyomtatványtervező, nyomtatványkitöltő program, dokumentumfeltöltés, krtitok program, központi kulcstár, utólagos viszontazonosítás.
Változatlanul pang a beruházás
Az év egészében 7,4 százalékos inflációt vár új előrejelzésében az Ecostat, ami a következő évben 3,6 százalékra mérséklődhet.
Az űrben marad Simonyi
Eredetileg pénteken érkezett volna vissza a Szojuz TMA-9 legénysége, ám az orosz állami bizottság szombatra halasztotta a landolást.
Ötletes gyógyszerészek
Az első ízben átnyújtott Pharmanova-díjat a gyógyszerészképzés támogatására hozták létre, felhívva a figyelmet az üzleti és piaci ismeretek fontosságára a patikák működtetésében. A tavaly meghirdetett 2006/2007-es pályázat témája: "Szociális piacgazdaság a gyógyszerészetben".
Bezzeg a lengyelek
A varsói értéktőzsde vezetője kedden azt mondta, hogy idén a vártnál valószínűleg jóval több új céget vezetnek be a börzére.
Megfordulhat a trend?
Minőségi üzleti elképzelések esetében a jövőben már nem lehet korlát a szükséges önerő hiánya, az innovatív finanszírozók a hitelnyújtáson túlmenően tőkeinjekcióval is segítik partnereiket.
Idén már 45 milliárd forint
Április 17-ém rendezték meg a negyedik hazai e-kereskedelmi konferenciát - a másodikat a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért szervezésében - a központi téma a hazai webáruházak külföldi megjelenése volt.
Jó tenne a foci EB, de...
Általánosságban jót tenne Magyarország - és a többi kelet-európai jelentkező - gazdaságának, ha az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerdán valamelyiküknek ítélné a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogát, de a beruházásokkal járó költségvetési többletkiadások késleltethetik az euró bevezetését a valutauniós tagságra pályázó két érintett országban, áll az egyik vezető londoni befektetési csoport kedden kiadott elemzésében.
Egyre kevésbé számít az ár
Az elektronikai eszközök piacához hasonlóan a printerek területén is egyre több modell között kénytelenek eligazodni a vásárlók. Bár a hazai vevők szemszögéből az ár még mindig domináns tényező, a jövőben egyre inkább a nyomtatóhoz kapcsolódó szolgáltatások dönthetik el, ki milyen készüléket vásárol a cégének.
Whiskys keresztelkedés
Pernod Ricard Ltd. a világ második legnagyobb szeszipari gyártó, forgalmazó cége, a korábban Ballantine's Hungary Kft. is e néven él tovább.
Ipari parki jog a Wallis-fejlesztésnek
"Parkosított" Fót határában a Wallis, azaz jogokat kapott az East Gate Business Parkhoz, s ezzel meglévő és beköltöző új partnereinek is hasznot kínál.
A folytatás: KBC Equitas
A régebbi nevek megőrzésével, KBC Equitasként, de új tulajdonlás mellett folytatja piaci szereplését a KBC Securities és az Equitas Broker Zrt.
Tanúk nélkül
A tanúk távolmaradása miatt az esztergomi bíróság elnapolta a tárgyalást, melyen a Suzuki keresetet nyújtott be a szakszervezet elnöke ellen.
Lehet jó üzlet is az autómatrica?
A HírAutó Kft. reklámautós cégnek jelenleg 1200 ügyfele van, de reményeik szerint ez a szám az év végére 1500-1800-ra nő.
Heti négyszer Jekatyeringburgba
A Malév közvetlen menetrendszerinti járatot indít Budapest és Jekatyerinburg között április 27-én. A járat heti négyszer közlekedik Magyarországról.
Kérelem az APEH-hez
A gyógyszergyártók szövetségei kérelemmel fordultak az APEH-hez, hogy az önbevallás és adófizetés tekintetében haladékot kérjenek.