Rossz döntés a 27 milliós prémium?

A fővárosi városüzemeltetési bizottság SZDSZ-es elnöke szerint rossz döntés volt a BKV vezérigazgatójának fizetésemelése - erről Lakos Imre az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt csütörtökön.

 Lakos Imre az MTI-hez eljuttatott összefoglaló szerint azt mondta: rettenetesen bosszantja a gazdasági bizottság döntése. A városházi politikus azt is kifogásolta, hogy a testület egyedül határozott, holott szerinte a városüzemeltetési bizottságot is meg kellett volna kérdezni az emelésről.

A gazdasági bizottságban ülő politikusoknak pedig nem a magánvéleményüket kell képviselniük, hanem a frakcióét, márpedig az SZDSZ képviselőcsoportjának nem volt ilyen álláspontja - közölte Lakos Imre. Ez nem  egyszerű munkáltatói kérdés, hanem politikai ügy - tette hozzá.

A fővárosi közgyűlés gazdasági bizottsága a héten döntött az önkormányzati cégek vezetőinek fizetésemeléséről. Antal Attilának, a BKV vezérigazgatójának 667 ezer forintról másfél millióra emelték a havi fizetését, amely mellé még 27 millió forintos prémiumot is kaphat.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo