Csökkentek a külföldi telefonálások díjai

A nyáron életbe lépett európai roaming-rendelet nyomán jelentősen csökkent a roaming-hívások kezdeményezésének és fogadásának ára.

Az Európai Szabályozók Csoportja (ERG) közzétette első roaming hívások vizsgálatának eredményeit. Ezek szerint 2007 harmadik negyedévében az előző negyedévihez képest a roaming (barangoló) hívások indításának átlagos bruttó kiskereskedelmi ára 69 eurócentről 62 eurócentre, a roamingoláskor fogadott hívások átlagos kiskereskedelmi ára pedig 0,34 euróról 0,30 euróra csökkent.

Az eredményeket értékelve Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke, aki 2008-ban egyben az ERG elnöki posztját is betölti, elmondta, hogy az árcsökkenés valódi mértéke csak a negyedik negyedévi adatokból lesz igazán látható, hiszen az Eurótarifa nyár végi bevezetése a harmadik negyedévi adatokban még csak részben éreztethette hatását.Az EU-ban a roaming-hívások árszabályozása az Európai Bizottság javaslata alapján, az Európai Tanács és a Parlament együttdöntési eljárása nyomán 2007. június 30-án lépett életbe. A döntés szerint a roaming-hívások indítása legfeljebb nettó 0,49 euróba, fogadása pedig legfeljebb 0,24 euróba kerülhet.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo