Nagy lehetőséget kapott Somogy megye

Somogy megye 246 települése közül 231 jogosult az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásában biztosított, falumegújításra és fejlesztésre, valamint a vidéki örökség megőrzése és fenntartható fejlesztése céljából igénybe vehető támogatásokra - közölte Varga Gábor, a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.

Ezek a támogatási jogcímek, illetve intézkedések mindössze 14 település, köztük a somogyi városok fele számára nem teszik lehetővé a forrásokhoz jutást. Arra azonban, hogy milyen szempontok szerint készült a jogosultságról szóló besorolás, vagy mi alapján maradtak ki települések, nem tudott felvilágosítással szolgálni. (Somogy megye hét pályázó kistérségéből mindössze egy kistérség közmunka pályázatát kellett elutasítani. Az igényekre tekintettel lesz folytatás.)

A pályázatokat kilenc jogcímen írják majd ki, a tervek szerint még az első negyedévben - közölte a tenderekkel kapcsolatban Baranyai Sándor, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megyei kirendeltség-vezetője. A tartalmukról és a melléjük rendelt forrásokról azonban egyelőre nincsenek információk.

A vezető elismerte, hogy a jogcím önmagában kevés, így egyelőre nem tudni, hogy a szükséges önerőt hányan tudják biztosítani, illetve ebből adódóan milyen részvételre lehet számítani a pályázatokon. (Jobb elérhetőség, humánerőforrás-fejlesztés és kevesebb elvándorlás kell ahhoz, hogy a vidéki nagyvárosaink nemzetközileg is versenyképesek legyenek.)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo