Szelektív hulladék cikkek


Ezért tiltotta be az EP a műanyag evőeszközöket és szívószálakat

Ezért tiltotta be az EP a műanyag evőeszközöket és szívószálakat 

Az Európai Parlament megszavazta azt a direktívát, mely betiltja az egyszer használatos plasztik evőeszközöket, szívószálakat és kávéspoharakat. A tagországok két éven belül kötelesek érvényesíteni a tilalmat saját jogkörben.
Nem hatékony az államosított szemétújrafeldolgozás

Nem hatékony az államosított szemétújrafeldolgozás 

Az állam 80 milliárd forintot szed be hulladéklerakási díj címén, mégsem sikerült kialakítania egy hatékony hulladékújrafeldolgozási rendszert. Erről is szó esett a Piac & Profit által rendezett Magyar Fenntarthatósági Csúcson.
Fordulópont az újrahasznosításban

Fordulópont az újrahasznosításban 

Ahogy az üzleti szektor igyekszik egyre több fogyasztót rávezetni a körforgásos gazdaságban való részvételre, motiváció gyanánt gyakoribbá válnak az ajándékok és a kedvezmények. Elértük a fordulópontot: a Coca-Cola értékesebb ajándékot ad az italospalackot visszaszolgáltató vásárlóknak, mint amennyibe a megvásárolt termék került.
A használt olajat még mindig simán kiöntjük

A használt olajat még mindig simán kiöntjük 

Saját bevásárlótáskát használ a magyarok közel fele, több mint egyharmaduknak fontos, hogy az adott márka tesz-e a fenntarthatóságért, és – bevallása szerint – a lakosság közel kétharmada szelektíven gyűjti a hulladékot, derült ki a Nielsen 2018 áprilisában a Föld napja kapcsán végzett felméréséből.
A gyártók feladata az elektromos autók akkuinak újrafeldolgozása

A gyártók feladata az elektromos autók akkuinak újrafeldolgozása 

Az elektromos autók gyártói felelnek majd a begyűjtésért és az újrafeldolgozásért, legalábbis a kínai kormány erre a döntésre jutott. A modellt követhetik más piacok is. Az elektromos autók piaci térnyerése az akkuk újrafeldolgozását is aktuális kérdéssé teszi.
Ingyenes ivókutak = kevesebb hulladék

Ingyenes ivókutak = kevesebb hulladék 

A nagy múltú londoni piac, ahol júniusban terrortámadás történt, betiltja a biológiailag le nem bomló plasztikcsomagolások és az egyszeri használat után eldobható műanyag italos dobozok árusítását nemcsak az árusainál, de a piac szélén levő kávézókban is. Ingyenes vízkutakat létesítenek a turisták és a vásárlók számára.
Szenteste is legyünk szelektívek

Szenteste is legyünk szelektívek 

Közeleg a karácsony, kígyózó sorok állnak a boltokban, rohamtempóban tűnnek el a polcokról a mutatós csomagolópapírok, szalagok, masnik és díszdobozok. Megér a csicsás csomagolás fejenként kilenc kilónyi papírhulladékot?
Tíz évbe telt, de a szívünkbe fogadtuk a szelektív kukákat

Tíz évbe telt, de a szívünkbe fogadtuk a szelektív kukákat 

Az elmúlt évtizedben, leginkább a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés bevezetésének és elterjedésének köszönhetően, megduplázódott a csomagolási hulladékot rendszeresen szelektíven gyűjtők aránya. Ma már 10-ből 9 magyar lakos vallja magáról azt, hogy változó rendszerességgel, de szelektíven gyűjti a hulladékot – derül ki az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) legfrissebb felméréséből.
Budapesten többet, vidéken hatékonyabban szelektálunk

Budapesten többet, vidéken hatékonyabban szelektálunk 

Jelentős különbségek vannak a magyar városok lakosságának szelektív hulladékgyűjtési gyakorlatában. A tejes és gyümölcsleves kartondobozokat Veszprémben, Pakson, Székesfehérváron, Kecskeméten és Monoron szelektálja a leghatékonyabban a lakosság. Budapest, ahol a legtöbb, évente mintegy 750 tonnányi italos kartont gyűjtenek szelektíven a lakosok, ezzel ők a középmezőnybe tartoznak abban a rangsorban, amely egy lakosra vetítve vizsgálja a szelektíven gyűjtött és újrahasznosításra kerülő italkarton csomagolás mennyiségét. Ha minden magyar lakos olyan hatékonyan szelektálna, mint a veszprémiek, egy éven belül megduplázható lenne az újrahasznosított italos kartondobozok mennyisége.
Nem vagyunk elég szelektívek

Nem vagyunk elég szelektívek 

Egyre több aludobozt gyűjtünk szelektíven, de még így is le vagyunk maradva: Magyarország alumíniumdoboz-újrahasznosítási rátája még az uniós átlag felét sem éri el. Pedig nagyon fontos lenne ezeknek a hulladékoknak a szelektív gyűjtése.

Lusták vagyunk a szelektív hulladékhoz 

Noha a szelektív hulladékgyűjtés lehetősége a hazai lakosság 96%-a számára elérhető, mégis a magyarok 46%-a semmilyen formában nem gyűjti szelektíven a tejes és gyümölcsleves italos kartondobozokat. Ráadásul még azok körében is minden harmadik italos kartondoboz a kommunális szemétbe kerül, akik szelektíven gyűjtik az otthon keletkezett hulladékot, derült ki az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) által készített, országos reprezentatív felmérésből.

Felére kéne csökkennie a lerakott szerves hulladékot, de gyorsan 

A lerakott szerves hulladék mennyiségét 2016-ra az 1995-ös mennyiség 35 százalékával, 2020-ra pedig 50 százalékával kell csökkenteni Magyarországon - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára. Jövő évtől nekilátunk.

Élelmiszer csomagolás nélkül? Miért ne! 

Magyarországon is kezd egyre népszerűbbé válni a szelektív hulladékgyűjtés, de mi lenne, ha egy szinttel feljebb lépnénk és vásárlásaink során egyáltalán nem is termelnénk hulladékot? A Berlinben most nyílt, nemzetközi trendet követő, kisbolt hangulatot keltő szupermarket a vásárlási szokások forradalmasításával épp ezt kívánja elérni.

Még a cigicsikk is jó valamire! 

2013 óta több mint kétmillió csikket gyűjtöttek össze Magyarországon. A haszontalannak tűnő hulladékból műanyag raklapok, öntözőkannák és számos további termékek készülnek.

Így lehet pénzt keresni a szeméttel 

Befektetés nélkül is megvalósítható a hulladék szelektív gyűjtése, elszállítása vagy feldolgozása a legtöbb cég számára, sőt, akár extra bevételre is szert tehetnek, ha jól menedzselik a hulladékukat.

Ahol fizetnek az embernek, hogy szelektíven gyűjtse hulladékát 

Létezik olyan ország, ahol olyan lusták és motiválatlanok a polgárok, hogy egy vállalkozás fizet nekik, csakhogy méltóztassanak szelektív hulladéktartókba gyűjteni a szemetüket. Vajon melyik országról van szó?

Betétdíj: ki járna jól vele? 

A szaktárca kötelező betétdíjas rendszert kíván bevezetni az úgynevezett egyutas italcsomagolásokra vonatkozóan - ilyenek például a PET palackok, és alumínium dobozok. Egyes szakmai szervezetek szerint ez ártana a szelektív gyűjtésben érdekelt társaságoknak, míg más szakértők szerint az állam és a fogyasztók is jól járnának az új rendszerrel.

Még mindig sok a válogatás nélküli szemét 

Eltérő rendszerességgel, de immár a magyar lakosság 55%-a gyűjti szelektíven az italos kartondoboz hulladékot, noha ennél jóval nagyobb arány, 89% tudja, hogy ez a csomagolási hulladék újrahasznosítható.

Nyolcmillió magyarból csak egymillió él vele 

Megkezdte a termékdíj-köteles anyagokból keletkezett hulladékok gyűjtéséről és hasznosításáról szóló közbeszerzési eljárások meghirdetését az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ). A hulladék akkumulátorok kezelésére a múlt hét óta, a gumiabroncsok gyűjtésére, hasznosítására pedig április 5-től pályázhatnak a cégek - jelentette be Vámosi Oszkár, az OHÜ ügyvezetője.

Levezetheti az agressziót a szelektív hulladékgyűjtés 

Egy ingatlanfejlesztő találta ki, hogy a megunt befőttes és alkoholos üvegek vandál módon történő ripityára törése helyett inkább kerekítsenek üvegdobáló, üvegtörő bulit a szelektív hulladékgyűjtés aktusa köré. A zúzást persze emberi kezek végzik. Az erőszakkal teli városi gettók sajátos sportjának ígérkezik az agresszió ökotudatos kiélése.

Évi 300 kiló hulladékot termel minden magyar 

Jövőre személyenként havi 150 forinttal drágul a szemét elszállítása, mert az EU elvárása, hogy minél kevesebb háztartási hulladék kerüljön lerakóba, és egyre nagyobb arányban hasznosuljon.

Beatlest énekelnek a liverpooli kukák 

Beszélő szeméttárolókat állítanak ki az utcákra Londonban és Liverpoolban, hogy nagyobb kedvvel használják az emberek a hulladékgyűjtőket és kevesebbet szemeteljenek. 

A jövőben nem kell kivinni a szemetet? 

Egész Budapesten úgynevezett házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszert alakítana ki a főváros; az erről szóló uniós projekt benyújtásáról tegnap 27 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Kreatív újrahasznosítás: tárgyakkal pályázhatnak a gyerekek 

A pályázni kívánó gyerekek feladata, hogy a kiírásban szereplő anyagfajta felhasználásával használati tárgyakat készítsenek, ezeket digitális fényképezőgéppel lefotózzák, és a fotókat feltöltsék a National Geographic Kids webodalán található galériába. A pályaműveket több szempontból bírálja el a zsűri, de a legfontosabb, hogy olyan használati tárgyakat kell készíteni, amik mások számára is könnyen elkészíthetőek és a hétköznapokban is jól használható praktikus eszközök.

A Dél-Dunántúlon is beindul a szelektív hulladékkezelés 

Több sikertelen közbeszerzési eljárás után végre még a nyáron megkezdődnek a Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási program kivitelezési munkálatai. A mintegy 25 milliárd forintos fejlesztés keretében a Dél-Dunántúlon két éven belül a szelektív gyűjtést és a környezetbarát ártalmatlanítást is magába foglaló komplex hulladékgazdálkodási rendszert alakítanak ki, és jövő őszre rekultiválják a környezetet erősen szennyező hulladéklerakókat.

Nyolcmillió magyarnak lenne lehetősége, de csak 10 % él vele 

2010 végén már mintegy 8 millió embernek volt lehetősége az italos kartondobozok szelektív gyűjtésére, de csak 10%-uk gyűjtötte valóban külön ezt a hulladéktípust - kommentálta felmérésük eredményét Baka Éva, az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés ügyvezető igazgatója.

Drágulna a környezetvédelmi termékdíj: államosítják 

Egy új, Fideszes törvényjavaslat értelmében a "környezetvédelmi termékdíj rendszerének teljes átalakításáról" és az "iparág tevékenységének teljes megújítása" várható. Hogyan képzeli el ezt az átalakítást egymagában, önállóan kezdeményező kormánypárti képviselő, Sebestyén László? A koordináló szervezetek megszüntetésével. De miért nem karolta fel a javaslatot maga a Fidesz-frakció?

A fiatalok vezetnek a szelektív hulladékgyűjtésben 

A legnagyobb hazai koordináló szervezet, az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. szerződéses partnerei 2011. első negyedévében mintegy 120 ezer tonna csomagolást hoztak forgalomba, amelyből több mint 60 százalék szelektív begyűjtését és hasznosítását szervezte meg a cég. A sikeres teljesítésben szerepe van A hulladék érték címmel tavaly megvalósított szemléletformáló kampánynak is, amelyet immár az Új Széchenyi Terv keretében és jelentős KEOP támogatással folytathat a koordináló szervezet.

Inkább szelektíven szemetelünk... 

Nemzetközi felmérés eredményei szerint jobban teljesítenek az emberek a szelektív hulladékgyűjtés területén, mint a többi fogyasztói szokás megváltoztatásában. A 28 országra kiterjedő vizsgálat szerint a nők és az idősebbek viselkednek környezettudatosabban. - derül ki az ELTE TÁTK hírleveléből.

Szelektív hulladékgyűjtésre nevelik a gyerekeket 

Hedry Mária és Radványi Balázs (Kaláka Együttes) új, Kukamese című színdarabja varázslatos világba kalauzolja a fiatal nézőközönséget, és a szelektív hulladékgyűjtő szigetek mozgalmas életének bemutatásával igyekszik átélhetővé tenni az újrahasznosítás folyamatát.

Már 400 millióan gyűjthetnék szelektíven a hulladékot... 

Idén 20 éves a gyártói felelősség elvén működő szelektív hulladékgyűjtési koordináció az Európai Unióban, amely rendszerhez Magyarország a legnagyobb szelektív hulladékgyűjtést és újrahasznosítást koordináló hazai szervezeten, az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft.-n keresztül kapcsolódik. Az európai szelektív hulladékgyűjtési modell sikerességét jól mutatja, hogy az elmúlt években túllépett az Európai Unió határain és immár Kanadában is bevezetésre került, így annak keretein belül világszerte 33 ország több, mint 400 millió állampolgára gyűjtheti anyaga szerint elkülönítve az otthonában keletkezett csomagolási hulladékokat.

"Eldobókultúrában" élünk 

Senki sem vizsgálja hazánkban a hulladék-újrahasznosítás ökológiai lábnyomát, a tevékenység törvényileg túlszabályozott, és még profitérdek is keveredik bele. Újabban pedig az államosítását tervezik.

Környezetbarát borbarátok iszogattak Budán 

Az embereknek egyre fontosabb környezetük tisztasága, és ha olyan helyen vannak vagy olyan rendezvényt látogatnak, ahol szelektív hulladékgyűjtés folyik, akkor többségük aktívan vesz részt a kezdeményezésben. Ezt bizonyította a Budavári Borfesztivál is, ahol szelektíven gyűjtötték a nagy mennyiségű szemetet.

Ingyenes állatkerti sétát ér 10 italos kartondoboz 

Ingyen látogathatja meg a Fővárosi Állat- és Növénykert lakóit minden gyerek, aki legalább 10 üres tejes, vagy gyümölcsleves dobozt hoz 2010 szeptember 11-én és 12-én a főbejáratnál felállított gyűjtőponthoz.

Dizájnkukák a boltokban: hátha rákapunk 

Hamarosan megjelennek az Öko-Kord Országos Nonprofit Kft. formatervezett gyűjtőedényei. A koordináló szervezet új szolgáltatása keretében különböző csomagolóanyag-fajták szelektív visszagyűjtése válik lehetővé a vásárlás helyszínén.

A G'Roby nemcsak házhozszállít, el is viszi a hulladékot 

A hazai piacon elsőként szelektív hulladékelszállítás szolgáltatást indított az idén tíz éves G'ROBY Online Shop. A G'ROBY üzletlánc tagjaként működő, főleg élelmiszert és háztartási vegyi árut kínáló internetes cég a rendelés házhozszállításakor ingyenesen elhozza a vásárlók otthonából a szelektíven összegyűjtött hulladékot.

Már a strandon sem kell aggódnunk 

A jéghideg sörök alumínium dobozai, a műanyag ásványvizes és üdítős palackok és a gyerekek gyümölcsleves italos kartondobozai a budapesti strandokon eddig a kommunális hulladékba, onnan pedig hulladékégetőbe, vagy hulladéklerakóra kerültek. Ez a rendszer most azonban megváltozik.

Zöld utat mutattak a Szigetközben 

"Zöld utat mutatunk!" címmel lezajlott a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület és az Öko-Kord Országos Nonprofit Kft. környezeti tudatosság növelését célzó, szemléletformáló roadshowja, mely 17 helyszínt érintett. Mivel a lakosságon belül az iskolás korosztály tájékoztatása kiemelten fontos célkitűzés, a rendezvénysorozat keretében 17 szigetközi általános és középiskolában tartottak másfél órás szemléletformáló foglalkozásokat. A játékos, de informatív oktatóprogramok mellett ugyanezen helyszíneken rendezték meg az újrahasznosított anyagból készült termékeket bemutató kiállításokat.

A fiatalok és a nők a legaktívabbak... 

Bekapcsolódott az új generáció a szelektív hulladékgyűjtésbe. Az elmúlt két év alatt 35 százalékról 50 százalékra nőtt a szelektív hulladékgyűjtésben aktívan résztvevő 18-29 éves, jellemzően közép vagy felsőfokú végzettségű fiatalok aránya,  de sajnos még az új szelektálókkal együtt is mindössze minden második lakos, legnagyobb arányban a nők gyűjtik anyaguk szerint különválogatva a csomagolási hulladékokat, derül ki az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. 2010-es lakossági felméréséből.

"Messze van, nincs értelme, ráadásul még körülményes is" 

Bár a lakosság 96 százaléka hallott már a szelektív hulladékgyűjtésről, még mindig 30 százalék azoknak az aránya, akik bár megtehetnék, mégsem válogatják az otthoni szemetet. Jelenleg a lakosság 54 százaléka gyűjt szelektíven - derül ki abból a kutatásból amit az ÖKO-Pannon megbízásából a TNS Hungária végzett el.

Nem szoktunk rá az elemek visszagyűjtésére 

Folyamatosan szigorodnak az elemek és akkumulátorok visszagyűjtésére vonatkozó uniós előírások. A kibocsátott mennyiség 45 százalékát vissza kell gyűjteni 2016-ra, Magyarország jelenleg 21 százaléknál tart. Az infrastruktúra készen áll, a lakosság 97 százaléka már közvetlen lakókörnyezetében megtalálhatja a gyűjtőedényeket, főleg boltokban, ennek ellenére sokan még most is a kommunális hulladék közé dobják a súlyosan veszélyes anyagot.

Több száz fát mentenek meg a papírgyűjtéssel 

Az új iskolai félévben is folytatódik az INEST és a Zöld Iroda Ellátó közös papírgyűjtési akciója, amelyhez már számos budapesti és vidéki oktatási intézmény is csatlakozott. Az akció keretében több száz tonna papír begyűjtését tervezi a két cég, amely több száz fa megmentését jelenti.

Mindenkit kérnek: "Tapossuk laposra!" 

Több ezer környezet tudatos budapesti lakos vett részt a „Belevaló Dobozok" akcióban, amelyet az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés immár harmadik éve rendezett meg. Az akció célja az volt, hogy az évek óta tartó növekedés tovább folytatódjon és felzárkózzunk az EU országok átlagához ennek a csomagolóanyagnak a gyűjtésében és újrahasznosításában is.

Lustaság hátráltatja a szelektív hulladékgyűjtést 

A mindennapok során mindössze minden második ember, azaz a megkérdezettek 52%-a gyűjti anyaga szerint szelektálva a hulladékokat - derül ki az ÖKO-Pannon Kht. nemrégiben készíttetett kutatásából.

Könnyebb lesz a szelektív hulladékgyűjtés 

Dr. Gyenesei István önkormányzati, valamint Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter ellátták kézjegyükkel azt a lakossági szelektív hulladékgyűjtés bővítését szolgáló megállapodást, amely a hasznosítást koordináló szervezetek és az önkormányzati érdekképviseleti szervezetek között jött létre.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon  

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Cégblog

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo