A módszer hazája természetesen a háborgó, heroikus energiájú Amerika, ahol az elnökök és társadalmi aktivisták éppoly gyakran válnak merénylet áldozatává, mint egyes diktatúrákban.
David Belt ingatlanfejlesztő Brooklynban arra vetemedett, hogy befogta a kallódó fiatalokat, és törés-zúzásra buzdította őket. Egy üvegfalú kalitkára emlékeztető épületben lehet italos üvegeket hajigálni, miközben az üvegfalak túloldalán természetesen járókelők, bámészkodók ácsorognak. A belső térben dühöngő delikvensek tehát "polgártársaik" felé irányítják agressziójukat. Persze golyóálló üvegfal választja el őket egymástól, így senkinek nem esik bántódása. Van olyan masina, amely színek és fények felvillanásával társítja az üvegek becsapódását.
A cél persze nemes: a gyakran üres telkeken vagy az utcán széttört üvegek így szervezettebb gyűjtésben végzik. Az akció a blaszfémia kifejezésre rímelő Glassphemy nevet viseli (amit az üveg, vagyis glass szóból kreáltak), és kimondottan "pszichológiai" indíttatású öko-kísérlet. Kezdeményezői célja, hogy a hulladék-felhasználás ízig-vérig fizikai élmény legyen, testünk minden porcikája részt vegyen benne, akárcsak a sportolásnál.
A résztvevők közül sokan meglepődtek: nem tudták, ennyi agresszió bújik meg bennük rejtve. Kifejezetten felszabadító élmény volt számukra az első ránézésre infantilisnek tűnő törés-zúzás. Voltak, akik ellenségeiket képzelték az üvegfal túloldalára, amikor eldobták az üres üvegeket. A projekt reklámfogásnak is tűnhet, de vannak, akik úgy vélik, ettől csökkenni fog a bűnözés a hírhedtebb városnegyedekben.
A Glassphemy! számára a környékbeli bárokból gyűjtik össze az üres alkoholos üvegeket. Időközben a felső tízezer partijainak is kedvelt különlegessége lett az újfajta "dühöngő". (A munkával kapcsolatos stressz jelenti az egyik legnagyobb egészségügyi és biztonsági kihívást Európában, hatalmas költségeket jelent mind emberi, mind gazdasági szempontból.)
