Klíma cikkek


Így lesz hűvös klíma nélkül

Így lesz hűvös klíma nélkül 

Érkezik az első igazi kánikula az idén, a meleget pedig még az irodában dolgozóknak sem könnyű elviselni. Úgy is teremthetünk kellemesebb hőmérsékletet, hogy nem kapcsoljuk be a klímát. Így a környezet is védjük, és az áramszámla sem szökik az égig.
A klímaváltozás pénzügyi kockázatait számolja a világ legnagyobb alapja

A klímaváltozás pénzügyi kockázatait számolja a világ legnagyobb alapja 

4600 milliárd dollárjával a világ legnagyobb alapja a BlackRock Inc, mely 13 000 alkalmazottat foglalkoztat. Az alap klimatológusokkal szövetkezik, hogy számosítsa az éghajlatváltozásból eredő kockázatokat.
Emissziócsökkentés: magasra tette a lécet az EU

Emissziócsökkentés: magasra tette a lécet az EU 

Megállapodásra jutottak péntek hajnalba nyúló megbeszéléseiken az Európai Unió állam-, illetve kormányfői a közösség 2030-ig szóló klíma- és energiastratégiájáról Eszerint 2030-ra 40 százalékkal csökkentik az emisszió az 1990-es szinthez képest.
Enyhe telet jósolnak a klímakutatók

Enyhe telet jósolnak a klímakutatók 

Enyhe telet, és átlagos csapadékmennyiséget jósolnak a nemzetközi meteorológiai intézetek az idei télre, egyedül a japánok számítanak zord télre a Kárpát-medencében.
Statisztika: mennyire rosszak az időjósok előrejelzései?

Statisztika: mennyire rosszak az időjósok előrejelzései? 

A Föld atmoszférájában lévő molekulák mennyisége igen nagy számot jelent: 1 és mellé 44 darab nullát. Minden egyes részecske mozgása befolyással van az időjárásra. Mivel az nem-lineáris rendszer, ráadásul dinamikus is, vagyis jelenlegi viselkedése befolyásolja a jövőbeli viselkedését, következő állapotainak megjóslása nem éppen egyszerű. Ez persze közhely. De vajon hogyan veszik fel a harcot e bizonytalansági tényező ellen a meteorológusok? Amerikában szuper-komputerrel és szakmai rutinnal.
Al Gore olajsejknek adta el a kábelcsatornáját

Al Gore olajsejknek adta el a kábelcsatornáját 

Felhördültek a zöldek, de az amerikai közélet képviselői is felhúzták szemöldöküket. Az a politikus, aki a klímatudatosság szószólójaként kapott Nobel-díjat, egy olajsejk, a Qatar-i emír érdekeltségébe tartozó cégnek adta el tévécsatornáját, a Current TV-t.
Magyar cégek: fontos a klímavédelem, de...

Magyar cégek: fontos a klímavédelem, de... 

A magyarországi cégek saját bevallásuk szerint kiemelten fontos problémának tartják az éghajlatváltozást, de az autóflottájukkal kapcsolatos döntéseknél kisebb súllyal esnek latba a környezeti szempontok - derül ki egy felmérésből, amelyben a cégek autóhasználatát vizsgálták.
Milyen télre számíthatunk: megmondják a napfoltok

Milyen télre számíthatunk: megmondják a napfoltok 

A napkitörésekre ciklikusság jellemző, 2008-2010 viszonylag gyenge időszak. Nem véletlen, hogy ekkor jöttek a zord telek, melynek következtében a Párizst és Londont összekötő Csalagút is lezárásra került a berendezések fagyása és meghibásodása miatt. Tudósok kimutatták az összefüggést a napfolt-tevékenység és a földi időjárás között.
Klímavédelmi fotópályázat a fenntarthatóság jegyében

Klímavédelmi fotópályázat a fenntarthatóság jegyében 

Klímavédelmi fotópályázat indul hobbi- és hivatásos fotósoknak az ENSZ Fenntartható Energiát Mindenkinek! nemzetközi éve jegyében, a képeket szeptember 30-ig várják.
Egyre többször lesz és forróbb a kánikula

Egyre többször lesz és forróbb a kánikula 

Immár a negyedik extrém hőhullámon vagyunk túl az idei nyáron és nem kizárt, hogy lesz még részünk forróságban és özönvízszerű esőzésekben egyaránt. Egy nemrégiben publikált kutatás ugyanis megerősítette, hogy az elkövetkező években gyakoribbak és egyre forróbbak lesznek a kánikulai időszakok és intenzívebbé válnak a viharok.

Víz világkonferenciát rendezne Magyarország 

Magyarország kiemelten kezeli a víz kérdéskörét, ezért vállalta, hogy 2013 őszén víz világkonferenciának adna otthont - mondta az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának ülésén Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára.

Negyedével nőtt a karbonvagyon 

A MEHI (Magyar Energiahatékonysági Intézet) legfrissebb számításai szerint 25%-kal hízott a kormány karbonforint vagyona, és immár 265 Milliárd helyett 328 Milliárd forintra számíthat 2013 és 2020 között az EU széndioxid kibocsátás-kereskedelmi rendszerében történő árverésekből várható bevétel.  Az értéknövekedés a nemzetközi karbonpiacon az utóbbi időben lezajlott kvóta-áremelkedésnek köszönhető.  A várható éves bevétel 33 milliárdról kb. 41 milliárdra nő.

A klímaberendezések is felelősek a klímaváltozásért 

 A folyamatos hideg- és melegrekordokat elegyítő, szélsőséges időjárási viszonyok bizonyítják, a klímaváltozás mára realitássá vált, amiért a túlzott energiafogyasztás, köztük nyáron elsősorban a légkondicionálók használata tehető felelőssé, a megemelkedő energiafogyasztás okozta túlzott CO2 kibocsátás miatt. 2011-ben a globális energiafogyasztás 2,5%-kal emelkedett, Magyarországon összesen 267,5 TWh villamosenergiát fogyasztottunk, aminek hátterében az áll, hogy az extrém időjárás miatt télen jobban fűtjük, nyáron jobban hűtjük otthonainkat.

A világot megmenteni nem kell, félnetek jó lesz 

Konkrét megállapodások nélkül zárult a Rio de Janeiro-ban a múlt héten megrendezett Rio+20 elnevezésű nemzetközi csúcstalálkozó a fenntartható fejlődésről, klímaváltozás elleni harcról és zöld gazdaságról. A magyar küldöttséget vezető Áder János köztársasági elnök szerint még ezt a vérszegény dokumentumot is csak az utolsó pillanatban sikerült összehozni, míg a Piac&Profitnak nyilatkozó szakember szerint a zárónyilatkozat nem egyéb, mint egy hosszúra nyúlt kívánságlista.

Saját káros hatását ellensúlyozza egy felelős cég 

Elültette az első hektár erdőt a Duna-Dráva Nemzeti Parkban az ALD Automotive a WWF Magyarországgal együttműködve, a tavaly decemberben útjára indított Klímaerdő-telepítési Program részeként. A kezdeményezés lényege, hogy olyan keményfa-ligeterdőt telepít a két szervezet, amely nagy szén-felvevő és megtartó képességének köszönhetően képes megkötni az autók által kibocsátott szén-dioxidot. A program sikerességét mutatja, hogy az ALD Automotive továbbra is folytatni kívánja a klímaváltozás elleni harcot a WWF Magyarország oldalán, és bíznak benne, hogy a jövőben még több résztvevővel bővül a környezetet aktívan védelmezők köre.

Uniós közbeszerzés szén-dioxid kereskedelmi rendszerre 

Az Európai Bizottság 24 tagállammal közös közbeszerzési eljárás keretében választja ki az uniós kibocsátás-kereskedelmi rendszer (European Union Emissions Trading Scheme - EU ETS) allokációs és aukciós platformot. A tervek szerint a kiválasztott rendszerben 600 millió kibocsátási egység elosztás tervezik, amelyeknek darabonkénti értéke akár 20 euró is lehet, így az elkövetkező négy évben a közös platform forgalma elérheti a 12 milliárd eurót.

Több lesz a hőségnap, elsivatagosodhat az Alföld 

A környezettudatos gondolkodás és a fenntartható fejlődés érdekében a tudomány, a gazdaság és a politika közötti párbeszéd segítése volt a célja a IV. Magyarországi Klímacsúcsnak, amelyet június elején rendeztek Budapesten.

Klímacsúcs Budapesten a fenntartható fejlődésért 

A környezettudatos gondolkodás és a fenntartható fejlődés érdekében a tudomány, a gazdaság és a politika közötti párbeszéd segítése a célja a IV. Magyarországi Klímacsúcsnak, amelyet csütörtökön tartanak Budapesten.

Az Alpok időjárásának jót tett a klímaváltozás 

Bár a klímaváltozás vitathatatlan, az Alpokban eddig mégsem fokozódtak az időjárási szélsőségek - derítették ki osztrák kutatók. Sőt, az utóbbi évtizedekben csökkent a hőmérsékletingadozás.

Önmagát táplálja a felmelegedés 

Évezredeken át a jég fogságába szorult metángáz áramlik a légkörbe az olvadó Északi-sarkvidék területén - figyelmeztetnek a kutatók. A Nature Geoscience című folyóiratban közölt tanulmány szerzői szerint az ősi gáz kiáramlásának jelentős hatása lehet a klímaváltozásra. A metán üvegházhatása 23-szorosa a szén-dioxidénak, a jelenlegi klimatikus változásokban is a második legkártékonyabb szereplő. Légköri koncentrációja néhány évnyi stabilitás után mindig növekszik.

Jégolvadás fenyeget az Antarktiszon 

A déli-sarki jégpáncél eddig úgy tűnt megmenekül a globális felmelegedés legrosszabb hatásaitól. Most azonban két, egymástól független kutatás is arra utal, hogy az Antarktisz jege még ebben az évszázadban olvadásnak indulhat, ami jelentősen hozzájárulna a globális tengerszint-emelkedéshez.

Vulkánkitörések indíthatták be a kis jégkorszakot 

Masszív vulkánkitörések indíthatták be a kis jégkorszakot, a lehűlést pedig a növekvő sarki jégtakaró "tartósította" - derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport, amely eredményeit a Geophysical Research Letters című folyóiratban tette közzé.

Magyar irányítású program az EU-ban 

Magyar irányítással indult az Európai Unió egyik új, a klímaváltozáshoz kötődő projektje, amelyet a héten mutattak be Brüsszelben, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) helyi hivatalában.

Van, akinek jó a globális felmelegedés 

Világszerte egyre többen ismerik fel a globális felmelegedés jelentette veszélyt és igyekeznek tenni a káros hatások csökkentése érdekében. Vannak ugyanakkor olyanok, akiknek hasznot jelent, hogy az Északi sarkon már nincs mindig összefüggő jégtakaró.

Hőségriadó van, víztartalékok kitartanak 

Az átlagosnál több vizet fogyasztanak a hőségben a fővárosiak, de a fogyasztás nem kiugró, a vízművek ennél nagyobb igényt is el tudna látni problémamentesen; nem kell vízkorlátozásra számítani.

Magyarország a régió élharcosa 

Bár a kormányzat  még nem erősítette meg, a Greenpeace üdvözli, hogy Magyarország a régióból elsőnek kiállt az EU magasabb klímavédelmi célkitűzése mellett.

Magyar elnökség: mit lép klímaügyben az EU? 

Az ENSZ éghajlatváltozásról szóló Keretegyezményéhez és a Kiotói Jegyzőkönyvhöz csatlakozott államok a klímaváltozás elleni hosszú távú tervekről vitáznak április 5-én kezdődő ülésszakukon Bangkokban. Az Európai Unió tagállamai egyetértenek abban, hogy a 2010-ben Cancúnban meghatározott feladatokat mielőbb meg kell valósítani, és megoldást kell találni a Kiotói Jegyzőkönyv lejárta utáni helyzetre. Az Európai Uniót a bangkoki tanácskozáson a magyar elnökség az Európai Bizottsággal közösen képviseli.

Pénzkérdések Cancúnban: adakozás a Klíma Alapba 

A Koppenhágában beígért gyorssegély alap az éghajlatváltozás okozta károk orvoslását támogatná a szegény országokban. Ezek az államok a leginkább védtelenek a szélsőséges természeti folyamatokkal szemben. A legtöbb pénzt az EU ajánlotta fel.

Ítéletidő az amerikai kontinensen 

Heteken át ítéletidő tombolt Észak- és Közép-Amerikában. Tornádókban, viharokban és szűnni nem akaró zivatarban volt része a kontinens országainak szeptember közepe óta. New Yorkot is megtépázta az évek óta nem látott erősségű vihar.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Durva károkat okoznak a rolleresek

Durva károkat okoznak a rolleresek 

Bár az elektromos rollerekkel okozott balesetek aránya nem kiugró, az okozott károk azonban egészen súlyosak is lehetnek.

Pénzszerzés

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok  

A váratlan egészségügyi kiadások a lakosság kétharmada számára komoly anyagi megterhelést jelentenek.

Cégblog

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség 

Amikor egy privátbanki ügyfél és tanácsadója leülnek beszélgetni, az idő legnagyobb részében nem is a befektetésekről van szó. Klasszis Podcast Fodor Bélával.

Gazdaság

Meglepetés, csökkent a lakáspiaci forgalom

Meglepetés, csökkent a lakáspiaci forgalom 

Mindenki a lakáspiac idei pörgéséről beszél, de a statisztikák egyelőre mást mutatnak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo