Május végéig dzsembori a fülemülékkel

A természetvédők az ország számos pontján, egész májusban várják madármegfigyelő programokkal, madárgyűrűzéssel az érdeklődőket a Fülemülék éjszakája sorozat keretében.

Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában elmondta, hogy nem csak vidéken, de a nagyvárosokban és Budapesten is sok helyen lehet találkozni fülemülékkel, amelyeket egészen közelről, akár 4-5 méteres távolságból is meg lehet figyelni - írja az MTI.

Kép: J. Dietrich/Wikipédia

A program szerint a települések nagyobb bokros területeire hirdetik meg az eseményeket, és a késő délutáni találkozó után néhány kilométeres sétával "cserkészik be" a madarakat. A programok között sok helyen madárgyűrűzés is szerepel, ilyenkor megpróbálják kézben is bemutatni a fülemüléket.

Orbán Zoltán kiemelte, hogy a hideg tavasz miatt a fülemülék a szokásosnál 2-2,5 héttel később érkeznek, most jönnek az ország területére az első hímek, amelyeket a nőstények csak később követnek.

A szakember elmondta, hogy először a hímek foglalják a területet, majd az átrepülő nőstényeket hangjukkal csalogatják le a biztonságos bokrosokba.

A természetvédő arra is felhívta a figyelmet, hogy a fecskékhez vagy a fülemülékhez hasonló költöző madarak jelenléte a városokban azért is fontos, mert ezek a madarak kiemelt szerepet játszanak a kártékony rovarok elpusztításában is. Egy fecske vagy egy fülemüle Magyarországon való tartózkodása alatt nagyjából egy kilogramm rovart eszik meg, ha jönnek a fiókák, még ennél is többre van szükségük. "Úgy számoljuk, hogy ha az elmúlt 15 évben elveszett 800 ezer - 1 millió fecske Magyarországról, akkor az egy kilogramm rovarral számolva 800 - 1000 tonna rovar megmaradását jelenti" - figyelmeztetett a szakember.

Az ország mintegy 50 helyszínén megrendezett Fülemülék éjszakája részletes programjairól az MME holnapján lehet bővebben tájékozódni.

A mogyorós pele az év emlőse, itt a Pelefesztivál!

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo