Saját káros hatását ellensúlyozza egy felelős cég

Elültette az első hektár erdőt a Duna-Dráva Nemzeti Parkban az ALD Automotive a WWF Magyarországgal együttműködve, a tavaly decemberben útjára indított Klímaerdő-telepítési Program részeként. A kezdeményezés lényege, hogy olyan keményfa-ligeterdőt telepít a két szervezet, amely nagy szén-felvevő és megtartó képességének köszönhetően képes megkötni az autók által kibocsátott szén-dioxidot. A program sikerességét mutatja, hogy az ALD Automotive továbbra is folytatni kívánja a klímaváltozás elleni harcot a WWF Magyarország oldalán, és bíznak benne, hogy a jövőben még több résztvevővel bővül a környezetet aktívan védelmezők köre.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az ALD Automotive és a WWF Magyarország tavaly decemberben országos kampánnyal indította el és népszerűsítette ügyfelei körében azt a Magyarországon eddig egyedülálló kezdeményezést, amellyel az ALD által kezelt céges flották környezetre mért káros hatásait erdőtelepítéssel kívánják teljes mértékben ellensúlyozni. A kampány első felében az ALD Automotive kiemelten fontosnak tartotta, hogy ügyfeleivel minél szélesebb körben megismertesse a vállalat környezetbarát értékeit és tevékenységét.

„Első lépésként a legfontosabbnak azt tartottuk, hogy megtaláljuk azokat a partnereinket - olyan vállalatok közül, amelyek saját autóparkot üzemeltetnek -, akik a szervezetünkkel közös értékeket vallanak, és aktívan részt kívánnak venni a Klímaerdő-telepítési Programban. Ennek megfelelően arra próbáltuk ösztönözni az érdeklődőket, hogy minimális anyagi ráfordítással jelentős lépéseket tegyenek a környezetünk megóvása, védelme érdekében" - fogalmaz a kampány kapcsán Szántó Viktor, az ALD Automotive ügyvezető igazgatója.


Kép:ALD Automotive

A kampány folytatásaként és egyben következő lépéseként idén júniusban a Duna-Dráva Nemzeti Parkban elültették az első hektár erdőt, amely amellett, hogy nagy szén-felvevő és megtartó képességgel rendelkező fákból válogattak össze, megfelel a tájegység növénytakarójának is és várhatóan 420 tonna szén-dioxidot lesz képes majd tárolni. A Nemzeti Park területén egyebek mellett magyar kőrist, kocsányos tölgyet, csert, hegyi juhart, gyertyánt, nyírt és madárcseresznyét ültettek el. Az első hektár erdő telepítését az ALD Automotive saját költségvetéséből finanszírozta.

Az ember által okozott szén-dioxid emisszió eléri a 20 milliárd köbmétert. Jelenleg az autók számlájára írható az EU szén-dioxid-kibocsátásának 12%-a (a szén-dioxid a legfőbb üvegházhatást okozó gáz), épp ezért, mint Európa egyik legnagyobb szolgáltatója, az ALD Automotive kötelességének érzi az általa kezelt gépjárművek után kibocsátott CO2 teljes megkötését nemcsak a jelen program ideje alatt, hanem hosszú távú céljai között is megvalósítani.

A Klímaerdő-telepítési Program tehát ezzel nem zárul le, az ügyfelek továbbra is folyamatosan érdeklődhetnek és tájékoztatást kaphatnak a csatlakozás lehetőségéről az ALD Automotive Ügyfélszolgálatán

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo